Kapáslövés egy nagy küzdőtől – debreceni történetekről is írt Balogh Zoltán
A sport világában fogant novellákkal és önvallomásokkal, első kötetes szerzőként debütált Balogh Zoltán, aki Kapáslövés című kötetét a napokban mutatta be Debrecenben.
A hatvanhoz közelítő Balogh Zoltán hosszú ideig cselgáncsozott, azután edzősködött. Huszonhét évesen – 1992-ben – autóbalesetet szenvedett a Kárpátokban, aminek következtében tolószékbe kényszerült. Családos ember volt már akkor, felesége, Erika, a dráma ellenére kitartott mellette. Óvodás unokájuk a könyvbemutatón is mellettük volt. Az előzményekhez szorosan hozzátartozik, hogy Balogh Zoltán két évtizeden át tevékenykedett sportújságíróként, igazgatta a kilenc évet megélt Presztis Sport című lapot és ma is tanít. Tizennégy éve Szentendrén él, előtte Debrecenben lakott. A kötet 24 novellája közül 10 kötődik olyan debreceni helyszínekhez, mint a Biogal, a Leveles Csárda, a salakstadion, a régi műugró medence vagy akár a Gambrinusz közi antikvárium.
– Egy trauma indított a szépírás felé. Három évvel ezelőtt elhunyt a tízéves unokaöcsém Németországban, úgy éreztem, muszáj kiírnom magamból a fájdalmat. A Bayern München mezében temették el. Az ő története a könyvben az Angyal a stadionban című novella. A kötetben a drámák sokszor humorral, iróniával ötvöződnek, hiszen egyébként is vallom, hogy ez az, ami a nehéz élethelyzeteken átsegít. Az egyik írásban az a sok sportoló által testközelből ismert karakter jelenik meg, aki sokkal többre vihette volna, ha nem nagykanállal habzsolja az életet, nem helyezi az edzés, a versenyek elé a csajozást, a bulikat. Jellemző, hogy egy dzsúdós barátom azzal hívott fel, ugye, róla mintáztam a főszereplőt! Aztán még páran jelentkeztek ugyanezzel… Nagyon élveztem ennek a palinak a bőrébe bújni! – beszélt a könyv születéséről a szerző, megjegyezve, történeteiben keveri a valóságos sztorikat a fikcióval.
Bár Balogh Zoltán másfél évtizede elszakadt Debrecentől, a mai napig DVSC-szurkoló – és ez már így is marad. Asszonyt lehet váltani, csapatot és hazát soha, sommázta, hozzátéve: 1979-ben látott Loki-meccset először (4-1-e győzelem a Vasas ellen), azóta a szíve piros-fehér. – Fantasztikus klubok a Real Madrid, a Barcelona vagy a Juventus, csodálom őket, de számomra az NBI az igazi, itt vannak az én barátaim.
Sportolói pályafutásáról megjegyezte: hiába voltak remek korosztályos eredményei, a felnőttek között már látszott, hogy bár „elmuzsikálhat, sansza nem lesz nemzetközi sikerre”. Szembe kellett nézni a határaimmal – mondta –, ezért egyáltalán nem volt törés, hogy edzősködére váltott. Remekül érezte magát e szerepkörben, de aztán jött a baleset, amely totálisan átírta az addigi életét.
A tolószéknek nincs romantikája
Az eseményen elhangzott: Zoltán napi kétszer négy órát tud aktívan tölteni, ebbe nemcsak az írást kell beleérteni, hanem az élet minden más szép és hétköznapi dolgát.
– A baleset óta eltelt 31 év, azaz már többet töltöttem tolószékben, mint lábon. Az elején volt öt-hat húzós, depressziós esztendő, amikor el kellett dönteni, maradok-e vagy sem… Nem lehet folyamatos keserűséggel, fájdalommal létezni! Célok kitűzése nélkül nem megy, miközben nem könnyű elfogadni ezt a leszabályozott, nagy fegyelmezettséget kívánó életét. Ne higgyétek el, amikor azt mondják, hogy kerekesszékben is élhető teljes élet. Nem, ennek nincs romantikája – avatta be a közönséget, hangsúlyozva, olyan társsal tudott átlendülni a nehézségeken, mint az ő Erikája.
Mindenesetre Balogh Zoltán nagy küzdő, ami abból is kitűnik, hogy debreceni sportújságíróként elérte, a helyi sportolók akár a lakására is felmenjenek interjút adni. Alkalmazkodóképességét és kreativitását mi sem bizonyítja jobban, hogy három évvel ezelőtt még ő sem hitte, hogy egy novelláskötet szerzőjeként ül majd egy debreceni könyvesboltban régi barátok társaságában.
– Már tolószékesként, hosszú ideig nem néztem az emberek szemébe, lesütöttem a tekintetemet, szégyelltem a helyzetemet. Aztán sikerült szemléletet váltanom, mosolyogni, kontaktust teremteni. Úgy hiszem, nekünk, tolószékeseknek kell megtenni az első lépést. A múlt században élt kiváló szerző, Szép Ernő megjárta a munkatábort, szegénységben élte utolsó évtizedeit. Szép Ernő voltam, mutatkozott be a megpróbáltatásokon átmenve az író. Balogh Zoltán voltam, másoltam őt egy ideig, ha valahol be kellett mutatkoznom. Azután megtanultam: Balog Zoltán vagyok!
Ratalics László
