Inspiráló alkotás helyett imázsfilm a Katinka
Némiképp váratlanul jött a hír a közelmúltban, hogy életrajzi dokumentumfilmet készítettek a háromszoros olimpia bajnok úszó Hosszú Katinkáról. Amiatt is meglepő volt a hír, mivel Hosszú még aktív sportoló, ezért még talán érhet el eredményeket a pályafutásában…
Mindenesetre a Nemzeti Filmintézet támogatásával mintegy félmilliárd forintból létrejövő alkotás próbál egy nemzetközileg sikeresnek mondható formátum áramvonalába kapcsolódni, mégpedig a sportolók életéről készült dokumentumfilmekébe. Készült már film Simone Bilesról, az egyik legsikeresebb tornászról vagy éppen a korábbi NBA-irányítóról, Tony Parkerről, és tavaly mutatták be a Michael Schumacher életéről szóló dokut is.
A Katinka létrejöttének oka mindazonáltal homályos az elkészítése előtt, és sajnos az maradt a megnézése után is, bár a rendező Pálinkás Norbert mindent megpróbál, ami jellemez egy híres emberről szóló dokumentumfilmet: ott vannak benne a klasszikus beszélőfejes interjúk (amikor például egy családtag beszél az adott személyről), valamint rengeteg gyerekkori felvétel.
Emellett a film a klasszikus dramaturgia szerint épül: megismerjük hősünket, a gyerekkorát, látjuk nehézségeit, sikereit – Katinkával elutazik a stáb alma materébe, a Dél-kaliforniai Egyetemre, amelynek hallgatójaként diplomát szerzett, valamint úszott az ottani csapatban. Azt is láthatjuk, ahogy első edzője – a nagypapája, Bakos László – újra megúsztatja a bajai úszómedencében, vagy amikor jelenlegi párjával, Gelencsér Mátéval új lakásba költöznek. Mindeközben felidéződnek azok a közvetítések, amelyek végén Hosszú győztesen csaphat a levegőbe.
Számos kérdés megválaszolatlan marad
Vagyis tényleg mindent bevetnek, mégis hiányzik valami: mégpedig az, hogy a felvetett témalehetőségeket a Katinka képtelen jól kiaknázni. Ezenkívül az igazán mély kérdésekre nem kapunk választ. Például jó lett volna belelátni, Hosszú Katinka milyen edzésmódszerekkel tanult a tengerentúlon, mi a különbség a magyar és az amerikai metodika között, valamint mekkora hatással volt ez az úszó életére. Egy ponton felmerül, Hosszú abbahagyja az úszást. Ezzel kapcsolatban is lehetett volna még mélyebbre ásni, hogy megértsük, egy úszó hogyan jut el eddig. Csak két példa arra, mivel lehetett volna több ez az alkotás, mint egy Hosszú Katinka-imázsfilm, ugyanis a kötelezően felmondott elemek miatt elvész a Katinkából, ami erőteljesen inspiráló történetté kovácsolhatná.
Ehelyett – főleg az elején – olyan kínos helyzeteket kell nézni, amiben Katinka és a párja arról értesülnek, nem tartják meg a 2020-as tokiói olimpiát. A felvételen érezni, mindkettejüket zavarja a kamera jelenléte, ennek ellenére még a rendező rátesz egy lapáttal, és filmszerűen, a plánokat megtartva mutatja őket.
Ehhez hasonló, amikor Katinka visszatér szülővárosába, gyerekkora helyszínére, Bajára, ahol nagypapája felügyeletével úszik egyet a bajai medencében. Érezhetően a kamera kedvéért van így – nem természetes, csak éppen ez illik a dramaturgiába, amiben össze lehet vetni a múltat a jelennel.
Ugyanezt kétszer eljátsszák Dave Salóval, a sportoló amerikai edzőjével is, vagy Katinka szüleivel, és ezek az időkitöltő, filmes hatást kelteni akaró jelenetek nem tudnak érdekessé válni, nem tudnak szervesen illeszkedni a dokumentumfilmbe.
Alapvetően ezek a jelenetek megmutatták, hogy Katinkának kellett volna irányítani a beszélgetéseket, de nem sikerült. Mégsem az ő, hanem a rendező hibája – elkélt volna valaki, aki irányít és kérdez, aki rávilágít a problémákra.
Felmerülhet a Katinkával kapcsolatban, hogy miért kellett egyáltalán ennyire filmszerűre csinálni? Hiszen a költségvetés jó része elmehetett számos olyan, mozit idéző jelenetre, amelyekre egy dokumentumfilm esetében talán nincs is szükség. A műtermi vagy a csúcstechnikával felvett víz alatti képek érdemben nem tesznek hozzá a történethez.
Ráadásul – nem meglepő módon – nem kapunk teljes képet Hosszú Katinkáról, ugyanis szó sem esik az elmúlt jó pár év közéleti harcáról, abból, hogy Katinka miért került rossz viszonyba a Magyar Úszó Szövetséggel vagy hogyan békélt meg velük. Kár volt eltitkolni, hogy Hosszú Katinka jelenség itthon – egy olyan figura, akiről gyakorlatilag csak szélsőséges véleményeket hallani. Ez pedig, bárhonnan nézzük, hozzátartozik egy pályafutás vagy életrajz bemutatásához.
Az alkotás viszont relatíve részletesen és izgalmasan bemutatja Katinka és Shane Tusup viszonyát, kapcsolat (főleg) edzői oldalát – azt, hogyan fanatizálta egymást edző és sportoló, és ez milyen eredményeket hozott mindkettejüknek. Hosszú őszintén beszél arról, hogy nem érezte magát nőnek az amerikai edző és később férje mellett, hiszen Tusup sokkal inkább tárgynak tekintette.
Az is kiváló rész volt, amikor Hosszú Katinka arról vall, hogy meg kellett szűnni azért, hogy az Iron Lady megszülessen. Ilyen, és ehhez hasonló részek sajnos kevéssé jellemzik az alkotást, pedig ezek értékes pillanatok.
Továbbra is rejtély, mi a Katinka valódi koncepciója, hacsak nem az, hogy tényleg egy imázsfilmet akartak készíteni a sportolóról. Mert nagyon kevés olyan információt tartalmaz, amit eddig ne tudtunk volna az úszóról. Sajnálatos, hogy nem sikerült igazi mélyfúrást végezni arról, mit jelent Katinka a magyar sportnak és az úszásnak, miért megosztó személyiség, miért tudott kiemelkedni igazán, vagy éppen mit adott hozzá Amerika.
Gaál Csaba
