
Hiánypótló kreatív foglalkozások debreceni fiataloknak

Különleges, mondhatni, hiánypótló kezdeményezést indított útjára az év elején az Alternatív Közösségek Egyesülete Debrecenben. A Baross Gábor utcán, a Baross16-ban fiatalokat célzó kreatív műhelyt nyitottak, ahol a különböző korosztályokat más-más programokkal várják. Szeptembertől ráadásul újabb foglalkozásokkal indultak el.
A KREDIT műhely nyitott, befogadó közösségi tér 12-25 év közötti fiatalok számára, ahol a kreativitás, a kreatív írás és a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó gondolkozás találkozik. Lehet alkotni, kísérletezni, új technikákat kipróbálni és közösen gondolkodni a körülöttünk lévő társadalmi kérdésekről, közösségekről, a lehetséges megoldásokról, ötletekről. Egy beszélgetés vagy az alkotás is elindíthat valami újat bennünk, egymásban, a környezetünkben – írják az egyesület honlapján, hangsúlyozva, hogy a foglalkozások ingyenesek, de mindig regisztrációhoz kötöttek.
Az egyik programmal a társadalmi felelősségvállalás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az összejöveteleken a fiatalok nemcsak hallhatnak és beszélgethetnek a különböző társadalmi problémákról, hanem akár ki is próbálhatják magukat terepen, és megvalósíthatják a többiekkel azokat a saját projekteket, amelyekkel például a környezetükért vagy másokért szeretnének tenni.
Az ősszel induló csoportban hétről hétre olyan témákkal ismerkedhetnek meg a jelentkezők mint a gyerekjogok, a klímavédelem, a társadalmi egyenlőtlenségek és a helyi civil szervezetek. A félév zárásaként pedig közösen megterveznek, majd megvalósítanak egy olyan akciót, amellyel a résztvevők maguk szeretnék jobbá tenni a környezetüket, felhívni mások figyelmét egy problémára, vagy segíteni másokon. A programot a 15-19 éves korosztály számára ajánlják.
A műhely másik programjának keretében kreatív foglalkozásokon vehetnek részt a fiatalok. Változatos kézműves és digitális technikákat próbálhatnak ki egy biztonságos és nyitott közösségi alkotótérben. Hangsúlyozzák, hogy nem a tökéletesség és az előzetes tudás számít, sokkal inkább a kíváncsiság, az ötletek, az alkotás öröme, így aztán bárki bátran kipróbálhatja magát ezen a területen. A 14-25 éves korosztály számára ajánlott programokat Szalai Kata képzőművész tartja. Négy alkalommal négy különböző technikával ismerkedhetnek meg a fiatalok.
Szeptember 26-án, szombaton 14 órától a linómetszés, október 17-én, szintén 14 órától pedig a pólónyomtatás rejtelmeibe avatják be a jelentkezőket. November 14-én a könyvkötési technikákkal, december 12-én a 3D-nyomtatással ismerkednek meg a fiatalok.
Minden csütörtökön 14 óra és 17 óra 30 perc között nyitott műhellyel fogadják az érdeklődőket. Ezek a foglalkozások is regisztrációhoz kötöttek. Arra kérik a jelentkezőket, hogy ha konkrét ötletük, gondolatuk van azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretnének foglalkozni, a regisztrációban azt is említsék meg. Ezeken az alkalmakon a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy kipróbálják a műhelyben található eszközöket, megismerjenek néhány képzőművészeti technikát, megvalósítsák saját ötleteiket, és beszélgessenek a művészeti iskolákba való felvételiről. A programot a 12-25 év közötti korosztálynak ajánlják.
Az egyesület a kreatív írás és illusztráció iránt érdeklődőkre is gondolt. Sipos Adrienn, a Debreceni Gyermekklinika kórházpedagógusa, tanító, alkotó-fejlesztő meseszakpedagógus vezetésével keddenként (az első foglalkozás szeptember 29-én lesz) a kreatív íráson keresztül az illusztrációk világába kalauzolja a 10-14 éves gyerekeket, akik megtanulják, mitől jó egy szöveg, miért olyan felszabadító írni, főleg, ha az szabadon történik. Ismereteket szereznek arról is, hogy szöveg és kép hogyan kapcsolódhat egymáshoz, és milyen sajátos világot, azaz illusztrációt hozhat létre. Foglalkoznak az illusztrációs technikák alapjaival, valamint sketchbookot is készítenek.






































