Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos tornádó Csehországban

| 2021. 06. 25. | 12:16:00
Teniszlabdányi jégdarabok is hullottak az égből.
Halálos tornádó Csehországban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legalább három ember meghalt, és több mint hatvanan megsérültek, tízen közülük súlyosan a június 24-én, este és éjjel Dél-Morvaországban pusztító tornádó következtében – közölte Michaela Bothová, a dél-morvaországi mentőszolgálat szóvivője a közszolgálati Cseh Televízióban. 

A szóvivő szerint ezek a számok csak a kórházban kezeltekre vonatkoznak, a mentők a helyszínen több száz személynek nyújtottak elsősegélyt, kezelték sérüléseiket. „A kórházakban három személyt nem sikerült megmenteni, sérüléseik rendkívül súlyosak voltak” – mondta részletek ismertetése nélkül Bothová. Nem kizárt, hogy az áldozatok és a sérültek száma a nap folyamán még változni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még nem fejezték be.

Antonín Tesarík, a hodoníni kórház igazgatója a televízióban úgy nyilatkozott, hogy a sérülések jelentős részét különféle csonttörések, fejsérülések teszik ki. „A kórházban olyan a helyzet, mintha háború tört volna ki” – jegyezte meg Tesarík. Hozzátette: hasonlóan néznek ki a tornádó által sújtott települések is. Hrusky, Luzice és Moravská Nová Ves és Hodonín településeken házak tucatjait rombolta le a szélvihar. Pontos adatok a károkról egyelőre nincsenek.

További híreink
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Egy év börtönre ítélték a boszniai szerb elnököt
Egy év börtönre ítélték a boszniai szerb elnököt
Dodikot hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltották.
Budapest Büszkeség: kihallgatták Karácsony Gergelyt
Budapest Büszkeség: kihallgatták Karácsony Gergelyt
A főpolgármester szerint olyan politikai öngólt még senki nem rúgott, mint Orbán Viktor.
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
16 vármegye több mint 350 településén.
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Az újságírók idéztek is a rappertől.
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.
Magyarország tortája: íme a győztesek
Magyarország tortája: íme a győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés