Halálos baleset Nyíradonyban: két sofőr is nagyot hibázott

A vádirat lényege szerint 2022. augusztus 29-én reggel az elkövető Nyíradony belterületén a megengedettnél gyorsabban, 70-72 km/h sebességgel vezette kisteherautóját. Mellette, becsatolt övvel a felesége, a hátsó ülésen, rögzítetlenül három gyermek utazott. Azért siettek a járművel, mert az egyik gyermek lekéste a távolsági autóbuszt, és azt utol akarták érni.
Egy jobbkanyarban az apa kikerült egy víztócsát, ami miatt áttért a szemközti sávba.
A kanyarban azonban nem látta a szemből érkező, nyerges vonatóból és pótkocsiból álló járműszerelvényt, ami szintén a megengedettnél gyorsabban, 69 km/h sebességgel és a szemközti sávba részben áttérve haladt. Bár mindketten vészfékeztek, a frontális ütközést nem tudták elkerülni.
A baleset következtében a kisteherautó utasa, a vezető felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban életét vesztette.
Férje súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, a gyermekek és a nyerges vontató vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mindkét járművezető sebességtúllépése és KRESZ szabályszegése vezetett a baleset bekövetkezéséhez és a halálos eredményhez. A Debreceni Járási Ügyészség a két férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság a vádlottakat felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje és tiltsa el őket a közúti járművek vezetésétől.





























