Gyurcsány debreceni iskoláknak írt levelet

Több debreceni általános iskola kapott kampánylevelet a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől, amivel megsértették a választási törvényt, közintézményekben ugyanis tilos kampányolni - jelezte Pósán László, a Fidesz-KDNP debreceni országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón.
Pósán László emlékezetett rá, hogy egy magánszemély bejelentése nyomán - miszerint Gyurcsány Ferenc aláírásával ellátott kampánylevelet kapott a helyi Szoboszlói úti általános iskola -, a helyi választási bizottság kimondta a törvénysértést, és eltiltotta a pártot a hasonló lépésektől.
Varga Zoltán, a DK helyi jelöltje elismerte a megkeresést, és azt nyilatkozta, hogy
egyszeri, véletlen esetről volt szó.
Pósán László csütörtöki sajtótájékoztatóján ugyanakkor arról számolt be, hogy további két debreceni általános iskola is kapott azóta DK-s kampánylevelet.
Pósán szerint Varga Zoltán is olyan, mint a főnöke,
"hazudik reggel, délben, este".
A történtek azt jelzik, hogy a "DK fittyet hány a jogszabályokra, tudatosan 'behúzza' az iskolákat a kampányba".
A fideszes politikus emlékezetett rá, hogy a DK nem először vonja be a diákokat a kampányba: Czeglédy Csaba diákszövetkezeteinek tagja is dolgoztak kampányban, mint ahogy Budapesten diákok iskolaidőben plakátoztak a DK-nak.






























