Fokossal vertek össze egy balmazújvárosi asszonyt

Emberölés bűntett kísérlet miatt nyomoznak egy 25 éves gönci férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint fokossal esett neki egy nőnek Balmazújvárosban még márciusban.
A rendőrség április 15-én számolt be az esetről. Mint írták, az eddigi adatok szerint a férfi korábbi sérelmeit akarta megtorolni az 51 éves sértetten, akivel annak balmazújvárosi otthona előtt találkozott. Összevitatkoztak, majd a gyanúsított egy fokossal többször megütötte a nőt, akit behúzott az udvarra, és tovább bántalmazta. Ennek során azt is hangozatta, hogy „megöli” az asszonyt. Csak akkor fogta menekülőre, amikor a súlyosan megsérült nő a rendőrséggel fenyegette.
Az egyenruhások nagy erőkkel fogtak a férfi keresésébe, ennek során elfogatóparancsot adtak ki ellene. A borsodi rendőrök végül április 13-án Encsen találták meg a rokonainál bujkáló gyanúsítottat. L. László egyelőre nem tett vallomást, a rendőrség kezdeményezte az őrizetben lévő férfi előzetes letartóztatását.





