Érzésekkel teli bőrönddel Hajdúböszörményből
A hajdúböszörményi középiskolai kollégium folyosóin júliusban nem a nyári vakáció csendje lakik. Valaki már reggeli előtt ecsetet ragad, máshol friss festék illata szivárog ki a nyitott műteremből, Rácz Imre nadrágján pedig alig van olyan rész, amelyet ne ért volna festék. Szerinte ez nem baj: legalább látszik, hogy nemcsak szervezi a tábort, maga is alkot.
A kollégiumi szobák erre a két hétre műteremmé alakultak. A festők órákon át dolgozhatnak magukban, de néhány lépéssel máris egy másik alkotó világába kukkanthatnak be. Az egyik helyiségben az alföldi táj színei kerülnek vászonra, a másikban régi ajtók, növények vagy távoli kultúrák emlékei alakulnak képpé.
A július 5. és 18. között zajló művésztelepen idén huszonegy alkotó dolgozik együtt. Magyarország mellett Indiából, Brazíliából, Ukrajnából, Romániából és Olaszországból is érkeztek. A művésztelep 1963 óta folyamatosan működik, ezzel az ország legrégebbi, megszakítás nélkül megrendezett művésztelepe. Előzményei az 1930-as évekre nyúlnak vissza, amikor Káplár Miklós, Maghy Zoltán és Boromisza Tibor a Hortobágyon festett.
Szabadon alkothatnak
– A művésztelep tematikája az, hogy nem tematikus – fogalmazta meg Rácz Imre az alkotóknak biztosított szabadság lényegét. A résztvevőknek nem kell meghatározott témához, technikához vagy stílushoz igazodniuk.
Mindenki azt festi meg, ami Hajdúböszörményben, az Alföldön vagy saját gondolataiban megszólítja. Ugyanazt a tájat és fényt minden alkotó másként fordítja le saját festői nyelvére.
Breznay András Budapestről érkezett, a Hajdúságba 1988 óta jár festeni. Számára kedvező, hogy a kollégium egyszerre szállás és alkotóhely, így bármikor munkához láthat. Tavaly régi, kopott ajtók rozsdaszínű felületei ragadták meg. Idén visszatért ehhez a motívumhoz, ám most a növények elevenségével állítja szembe. A vadszilvafa levelei, az élő zöldek és a megkopott ajtók képein az elmúlást és a megújulást kapcsolják össze.
A következő szobában más színek fogadják a látogatót. Pippo Altomare Szicíliából érkezett. Altomarét az Alföld tágassága, a sárgás árnyalatok és a messzire nyúló horizont ragadta meg. Munkáiba az itt született emberi kapcsolatok is beépülnek.
– Egy érzésekkel, ötletekkel és barátságokkal teli bőrönddel távozom – mondta.
A napraforgó sárgája és az alacsony horizont
A folyosón továbbhaladva Vimmie Manoj szobájába érkezünk. Az indiai festő 2015-ben járt először Hajdúböszörményben, most, tizenegy év után tért vissza. Különösen a napraforgók sárgája, a megszáradt széna okkere, valamint a barnásvörös, rozsdaszínekhez közelítő árnyalatok hatottak rá. Az indiai tájakhoz képest feltűnő számára az Alföld alacsony horizontja is: a föld keskenyebb sávként jelenik meg, az ég pedig hatalmas teret kap. Festményeiben az indiai filozófia és a magyar Alföld élménye kapcsolódik össze, így a táj mellett belső állapotok is megjelennek.
A műtermekké változott szobákban közben tovább készülnek a képek. Van, aki hajnalban dolgozik, más késő estig áll a vászon előtt, és akad olyan is, aki napokon át csak figyeli a várost. A közös étkezések, beszélgetések és műterem-látogatások során folyamatosan hatnak egymásra: új gondolatokat visznek saját munkájukba.
A művésztelep végén zsűri tekinti át az alkotásokat, és minden résztvevőtől két művet választ ki a hajdúböszörményi gyűjtemény számára. A festők ezután hazatérnek, a kollégiumi szobák ismét diákoké lesz; Hajdúböszörmény ajtói, napraforgói, színei és alacsony horizontja azonban a képeken velük utazik tovább.
