Elültették a tízezredik fát Debrecenben
Az Ültessünk 10.000 fát Debrecenben! program részeként a debreceniekkel közösen elültették a tízezredik fát az Aquaticum Mediterrán Élményfürdővel szemközti füves területen, a futókörnél.
Papp László polgármester az eseményen elmondta: 2019 tavaszán indította el a város azt a programot, amelynek köszönhetően ma lehetőség nyílik a tízezredik fát elültetni itt a város egyik legszebb részén, a Nagyerdőn. 2019 tavaszán nagyon-nagyon távolinak tűnt a tízezredik fa elültetése. Öt év elegendő volt hozzá. S örömteli, hogy nemcsak nemcsak az önkormányzat munkatársainak és a város anyagi lehetőségeinek köszönhetően ültettünk el ennyi fát Debrecenben, hanem nagyon sok magánszemély, cég csatlakozott az akcióhoz.
Amint Papp László fogalmazott: „trendivé” vált Debrecenben fát ültetni, legyen szó a város bármely területéről. Debrecen valóban zöldebbé vált az elmúlt öt évben a szó szoros és átvitt értelmében is, faállománya gyarapodott. De gondolkodásban is nagyon sokat léptünk előre, mert jó érzés, amikor a cégek azzal keresik meg a várost, hogy szeretnének bekapcsolódni ebbe a programba.
A most elültetett fát a jövőnek szánjuk, s remélhetőleg 100-150 vagy akár 200 év múlva is lesz majd lehetőségük az akkori debrecenieknek megemlékezni arról, hogy volt egy időszak a város életében, amikor összefogott – mert hiszen együtt vagyunk Debrecen –, és nagyon sok fát ültettek el polgárai a város különböző pontjain. – Ennek a fának a helyén korábban egy hasonló kocsányos tölgy volt, az kipusztult, és most azért választottuk ezt a helyet, hogy azt az üzenetet fogalmazzuk meg a jövőnek, hogy mindig lehet újrakezdeni, mindig lehet jót tenni, mindig lehet tenni azért, hogy jobb legyen a jövőnk, jobbá tegyük városunk jövőjét – fogalmazott a polgármester.
A most tízezredikként elültetendő kocsányos tölgy körülbelül 18 éves, és remélhetőleg a következő évtizedek, évszázadok során itt fejlődik majd.. A következő öt évben is azzal a lendülettel, azzal az összefogással és elkötelezettséggel dolgozunk a város zöldítésén, környezetvédelmén, ahogy ezt végeztük az elmúlt években. Nemrég fogadta el a város közgyűlése a Zöld Kódexet ötven olyan intézkedéssel, amelyek arra köteleznek bennünket, hogy ez a város jobb, szerethetőbb, élhetőbb, zöldebb, környezettudatosabb, fenntarthatóbb legyen.
A tízezredik fa hirdesse ezt az elköteleződést – fogalmazott a polgármester, aki megköszönte az együttműködést mindenkinek, aki szerepet vállalt az utóbbi években a város zöldítésében, így a Future of Debrecen mozgalomnak is, amely 2020-ban, éppen a koronavírus-járvány időszakában, a lehető legnehezebb időszakban indult útjára.
Balázs Ákos alpolgármester szavai szerint ez a nap boldog és örömteli, hiszen nagyon sokan dolgoztak azért, hogy ide a tízezredik fa elültetéséhez eljussunk. Köszönet illeti a Dekert Kft. munkatársait, akik a munka oroszlánrészét vállalták, a polgármesteri hivatal zöldterületi osztályának munkatársait, a Zöld Munkacsoport és a Future of Debrecen mozgalom tagjait, a Debreceni Egyetem szakembereit, azokat a civileket, akik részt vettek a faültetési programban. Mindez tehát egy nagy összefogás eredménye.
Az Ültessünk 10.000 fát Debrecenben! program keretében elültetett tízezredik fát, a Nagyerdőt és teremtett környezetünket megáldotta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke és Terdik János, a Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke. A Vigyázz a madárra című dalt a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos diákja, Szolnoki Anikó, a Fényév távolság című dalt pedig Kránicz Richárd, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze adta elő. A fa elültetésében a debreceni tűzoltók is segédkeztek.
Az eseményhez kapcsolódóan egész nap környezet- és természetvédelmi tematikájú programokon vehetett részt több száz óvodás és iskolás gyerek.