Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elmozdult a kiesőhelyről a DVSC

civishir.hu | 2025. 04. 05. | 21:25:58
Végig uralta a meccset a lelkesen, ötletesen, olykor sziporkázóan játszó Debrecen.
Elmozdult a kiesőhelyről a DVSC
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Klubtestvérét, a DVTK-t fogadta a DVSC a Nagyerdei Stadionban április 5-én labdarúgó NBI. 26. fordulójában. A két csapat összecsapása mindig focicsemege, függetlenül attól, hogy a tabellán hol foglalnak helyet. Ennek a találkozónak két különlegessége is volt: az egyik egy délutáni esemény, amikor a két csapat szurkolótábora közösen vonult a Nagytemplomtól a Nagyerdei Stadionig, szimbolizálva a szurkolótáborok egymás iránti rokonszenvét. A másik pedig maga a találkozó, ami a DVSC-nek a kiesés elkerülése miatt élethalálharc, míg a DVTK-nak a dobogóért, a nemzetközi szereplésért vívott csata; tehát mindkét gárda célja a három pont megszerzése volt. Ebben a bajnokságban már kétszer találkozott a két gárda, mindkét alkalommal a miskolciak győztek.

Egymás játékából tökéletesen felkészített két csapat futott ki a gyepre – legalábbis ezt mutatta az első percek játéka. A focisták mintha olvasták volna egymás gondolatát a támadások építésében és a védekezésben, így egy Szécsi-beadást követő, ötösön belüli hazai mentést leszámítva az első tíz perc semmilyen izgalmat nem hozott. Annyi bizonyossá vált, hogy a védekezésre a DVSC is és a DVTK is nagy hangsúlyt fektet majd a találkozón. Hazai fölény kezdett kibontakozni – jelezte ezt, hogy ellenfele térfelére csak ritkán tudott átjönni a vendéggárda, no meg Youga 22 méterről megeresztett bikaerős lövése is, ami centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. A 17. percben egy kapitális hibából megszerezte a vezetést az a Diósgyőr, akinek eddig semmiféle átütőerő nem volt a játékában. Castegren térfele közepéről röviden adott haza, Edomwonyi lecsapott a labdára, elhúzta a kapus mellett, és könnyedén gurított a hálóba (0–1). A Lokit nagyon feltüzelte a bekapott gól, kapuja elé szorította ellenfelét, és Domingues a 20. percben majdnem egyenlített. A közeli lövést bravúrral tolta szögletre Odyntsov. Az egalizálás azonban nem sokáig váratott magára. A 26. percben Domingues beadását Bárány két védő között kibújva, 3 méterről rúgta a kapu közepébe (1–1). A következő percekben sem termett sok babér a DVTK-nak: a DVSC a térfelére, olykor a tizenhatosán belülre szorította ellenfelét; a védőknek, a kapusnak köszönhetően azonban nem fordította meg az állást a Loki. A vendégcsapat rengeteg hibával, hamar labdát veszítve, elképzelés nélkül játszott, a hazaiak viszont sem pontrúgásokból, sem akcióból nem tudtak gólhelyzetet kialakítani. Ez folytatódott a félidő lefújásáig, igaz, a miskolciak egyszer eljutottak az ellenfél tizenhatosán belülre, de akciójuk veszélytelen volt. Az 1–1-es félidei állás az enerváltan játszó DVTK számára hízelgő, a játék képe alapján a DVSC akár gólokkal vezethetett volna.

A második játékrészre a DVTK vezetőedzője kettőt cserélt. Ez annyi változást hozott, hogy a Loki nem a kapuja elé, hanem csak a térfelére szorította ellenfelét. Sőt, az 52. percben Bárány megszerezte a DVSC második gólját. Castegren passzával a csatár a kaputól 14 méterre le tudott fordulni védőjéről, tolt még egyet a labdán, és 10 méterről a bal alsóba gurított. (2–1). És ha egy üzlet beindul! Az 56. percben Domingues is betalált. Youga szerzett labdát a félpályán, hosszú indításával Domingues a tizenhatoson belülre ment, ott a kapuson kívül egy védőt is kicselezett, majd 10 méterről a kapu közepébe lőtt (3–1). Három gól kellett ahhoz, hogy a DVTK elkezdjen focizni. Előbb Rakonjac és Edomwonyi hozott össze egy helyzetet, Pálfi védett, majd Tiehi 18 méterről megeresztett bombája a bal kapufáról jött ki. Ez ébresztőt fújt a DVSC-nek, és visszavette a kezdeményezést. Bárány a meccsnek eddig is főszereplője volt, amit tovább erősített azzal, hogy Bárdos egy lefordulása közben csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül. Bognár játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. Bárány pedig ezen a meccsen is mesterhármast jegyezhetett, hiszen a balra vetődő Odyntsov mellett a kapu jobb oldalába rúgta a labdát (4–1). Mindez a 71. percben történt. A biztos vezetés birtokában a DVSC az eredmény tartására rendezkedett be, és annyi játékot engedett a DVTK-nak, hogy az ne veszélyeztesse Pálfi kapuját.

Edzői nyilatkozatok

Nestor El Maestro (DVSC): A legfontosabb dolog, hogy újra a vonal fölött vagyunk, a sorsunk a saját kezünkben van, nem függünk más csapatok eredményétől. Ugyanakkor két lábbal a földön kell maradnunk, mert még mindig a veszélyzónában vagyunk, és meg kell nyerni minden hátralévő mérkőzést. A szezon legjobb eredményét és teljesítményét hoztuk a mai este. Az első félidőben is jók voltunk, az ellenfél nemigen jutott át a térfelünkre. A második félidőben szép gólokat szereztünk, jól játszottak a fiúk, elégedett vagyok a teljesítményükkel.

Valdas Dambrauskas (DVTK): Először is gratulálok a Debrecennek, jól játszott, és megérdemelten szerezte meg a három pontot. Másodszor pedig elnézést kérek a szurkolóinktól, ma nagyon csúnya arcunkat mutattuk. Nem sikerült semmi, már az első perctől kezdve. Nem engedhetjük meg, hogy a Ferencváros ellen nagyon jól játszunk, Debrecen ellen pedig sehogy. Ötletünk sem volt a játékban, ki kell találnunk, hogy mi volt az oka a mai teljesítményünknek, és holnaptól pedig készülnünk kell a következő mérkőzésre.

OTP Bank Liga, 26. forduló
DVSC-Diósgyőr 4-1 (1-1).
Nagyerdei Stadion
5244 néző
Vezette: Bognár T.
DVSC: Pálfi – Szécsi, Castegren, Lang, Hofmann (Kocsis G., 73.), Vajda – Szuhodovszki (Szűcs T., 66.), Youga, Malinov (Djurasek, 84.),, Domingues (Dzsudzsák, 84.) – Bárány (Maurides, 73.). Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Diósgyőr: Odincov – Szakos (Kállai, 75.), Lund, Bárdos, Sanicanin – Vallejo – Gera, Holdampf (Bényei, 81.), Skribek (Tiehi, 46.), Benkő (Rakonjac, 46.) – Edomwonyi (Huszár, 81.). Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.
Gól: Bárány (25., 52., 69., utóbbit 11-esből), Domingues (55.), illetve Edomwonyi (17.).
Sárga lap: Domingues (70.), illetve Holdamf (57.), Kállai (80.).

A tabella
H.CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1PUSKÁS AKADÉMIA FC25163642261651
2PAKSI FC26146656381848
3FERENCVÁROSI TC25138441251647
4MTK BUDAPEST25124944341040
5ETO FC GYŐR2691073631537
6DVTK269983238-636
7ÚJPEST FC2571082834-631
8FEHÉRVÁR FC2586113236-430
9DVSC2675144249-726
10ZTE FC2568112935-626
11NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC2666142441-1724
12KECSKEMÉTI TE2649132645-1921
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Bajnok a világ legeresőbb ligájában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Hirdetés
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés