
Elhunyt a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója

Nyolcvanhárom éves korában, november 5-én elhunyt Gali László Jászai Mari-díjas rendező, aki Debrecenben született, és hét éven át vezette a Csokonai Színházat. Halálhírét pénteken az egri Gárdonyi Géza Színház jelentette be, amelynek örökös tagja volt.
Gali László 1943. február 12-én született Debrecenben. A Debreceni Egetemen magyar–történelem és népművelés szakon két diplomát szerzett, majd néhány évig tanárként dolgozott. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább: Major Tamás osztályában végzett színházrendezőként 1976-ban.
Pályája ezután visszavezette szülővárosába: a Csokonai Színház rendezője, majd 1979-től 1986-ig igazgató-főrendezője volt. Debreceni vezetői időszakában, 1982-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Munkája mellett Pécsett, Kecskeméten és a Magyar Televízióban is vállalt feladatokat.
Debrecenből Egerbe került, ahol nevéhez fűződött a Gárdonyi Géza Színház önálló társulatának újraalapítása. A teátrumot 1986 és 1996 között vezette igazgató-főrendezőként; ezt az alkotói és intézményépítő munkát tekintette élete főművének.
A színházi adattár csaknem száz rendezését tartja számon. Klasszikusokat és kortárs drámákat egyaránt színpadra állított: Shakespeare, Arthur Miller, Tamási Áron és Sütő András műveivel is dolgozott. Határon túli színházakban is rendezett, különféle színiiskolákban pedig színésznemzedékeket nevelt.
Haláláig kuratóriumi elnökként gondozta a fiatal színészházaspárok utazását támogató Pethes–Agárdi-díjat.



















































