Egyszerűsített foglalkoztatás: változhatnak a szabályok

A Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálta az egyszerűsített foglalkoztatás szigorított szabályozását a mezőgazdasági munkavégzés esetében – közölte a NGM március 4-én. A szakmai szervezetekkel történt egyeztetést követően – amennyiben a Parlament elfogadja – 2026. január elsejétől az ilyen formában
ledolgozható munkanapok száma a jelenlegi legfeljebb százhúsz napon felül még kilencven nappal egészülhet ki, az emelt munkanapok számára vonatkozóan magasabb közteher fizetése mellett.
A módosítás érinteni fogja az alkalmi munka szabályozását is, a jövőben nem lesz korlát, hogy egy munkáltatónál csak 90 napot dolgozhat a munkavállaló alkalmi munkavégzés keretében. Az egyszerűsített munkavállalás napidíja a mezőgazdasági idénymunka esetén 120 napig napi 2200 forint, a 120 nap feletti alkalmazás esetén napi 3300 forintba fog kerülni az idénymunkás foglalkoztatása – írták. A közlemény szerint a kormány folyamatosan figyeli a munkaerő-piaci folyamatokat, annak szabályozását úgy alakítja ki, hogy a munkavállalók és munkáltatók érdekeit is érdemben figyelembe veszi. Tavaly 20 és 44 ezer fő között mozgott a mezőgazdasági idénymunkára bejelentettek száma, a 120 nap feletti munkavégzési igénnyel érintett létszám mintegy 4500 főt tett ki, ami indokolja az agrárágazat esetén a szabályozás könnyítését.
Az egyszerűsített foglalkoztatás korábbi módosítására azért került sor, mert a foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy ez a foglalkoztatási forma túlságosan elterjedt a munkaviszony rovására, mivel az eredetileg alkalmi jellegű, valamint idényjellegű foglalkoztatás rugalmas szabályozását egyes foglalkoztatók gyakran a rendes munkaviszonyban történő foglalkoztatás kiváltására használják.
Az egyszerűsített foglalkoztatás több mint tíz évvel ezelőtti bevezetésénél a kormány néhány tízezer fővel számolt, ugyanakkor 2024-ben átlagosan több mint 300 ezer fő dolgozott ebben a foglalkoztatási formában. Egy munkaalapú társadalomban a munka megbecsülése elsődleges, így nem engedhető meg, hogy magyar munkavállalók hosszú évek egybefüggő munkavégzése után ne minősüljenek társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak azért, mert bizonyos foglalkoztatók visszaélésszerűen alkalmazzák a hatályos jogszabályokat, így szerezve versenyelőnyt a tisztességesen foglalkoztató jogkövető vállalkozásokkal szemben – tették hozzá.
Az egyszerűsített foglalkoztatás jogintézménye kiváló eszköz a rugalmas foglalkoztatási igények kielégítésére, de annak visszaélésszerű felhasználása minden szereplő, azaz a munkavállaló, a tisztességes jogkövető foglalkoztató, és az állam érdekeivel is ellentétes.
Az NGM az agráriumban tervezett módosítását a Parlament tavaszi ülésszaka alatt fogja benyújtani – olvasható a közleményben.







































