Egyiptomi lány az arab világról, Debrecenről, a magyarokról, a jövőről

Cívishír: Ászálemálejkum!
Loujayna: Álejkumszálám! 

Cívishír: Jó volt?
Loujayna: Jó, de Egyiptom, ahonnan én származom, a felvilágosult iszlám országok egyike, azaz nem mindenki így üdvözöli egymást.

Cívishír: Egy szaúdi lánnyal vélhetően nem ülhetnék itt, egy debreceni vendéglátóhelyen…
Loujayna: Valóban nem, de az egy másik arab világ. Egyiptom sokszínű. Minél fentebb van valaki a társadalmi ranglétrán, annál inkább nyugatias, felvilágosult.

Cívishír: Nem hord hidzsábot, ami örömteli, mert nagy kár lenne egy ilyen szép hajat eltakarni!
Loujayna: Köszönöm a bókot! Egyébként az anyukám sem hord otthon, Kairóban.

Cívishír: Vallásos?
Loujayna: Elméletben vagy gyakorlatban?

Cívishír: Gyakorlatban!
Loujayna: Az egytől tízig terjedő skálán hatost adnék magamnak. Szoktam imádkozni, olyankor mi, muszlim nők eltakarjuk a hajunkat, testünket. Hiszem az iszlámnak azt tanítását, hogy legyünk igazságosak, irgalmasak, becsületesek és megbízhatók. A családomban egyébként nem mindenki gyakorló vallásos.  

Cívishír: Mi kezet is fogtunk, amikor leültünk beszélgetni. Egy férfi és egy nő. Az iszlámban ez nem tiltott?
Loujayna: Én egy kairói muszlim nő vagyok, de nem találok kivetnivalót abban, ha egy férfival kell kezet fognom. Egyiptomban a társadalom alsó feléhez tartozók erősen tartják az iszlám előírásait, a középosztálybeliek és onnantól felfelé azonban már nem. Attól még ők is jó muszlimok lehetnek, de abban a körben ez már nem feltétel, vagy legalábbis nem kőbe vésett.

Cívishír: Osztályharc dúl Egyiptomban?
Loujayna: A feszültségek jelen vannak, ezen nincs mit tagadni. A muszlimok is megosztottak minden tekintetben, ráadásul a mintegy 100 millió lakos tíz százaléka keresztény. A társadalmi egyenlőtlenségek súlyos problémát jelentenek az egyiptomi mindennapokban. Remélem, hogy egyszer majd minden jóra fordul!

Cívishír: Tökéletesen beszél angolul, mintha egy született New York-i lenne klasszikus amerikai akcentussal!
Loujayna: Amerikai középiskolába jártam Kairóban.

Cívishír: Amerika, Egyiptom, iszlám. Ez a három hogy is jön össze?
Loujayna: A tehetősebb egyiptomiak magániskolába járatják a gyerekeit. Természetesen állami iskolák is vannak, de onnan csekély eséllyel tud kiemelkedni még a legtehetségesebb diák is. Én például brit keresztény általános iskolába jártam, majd egy amerikai oktatási rendszert követő gimnáziumba, ahol amerikai tanáraim voltak, mindent angolul tanultunk.

Cívishír: Gondja volt a brit módszerrel?
Loujayna: Egyáltalán nem. Egyszerűen úgy gondoltuk a családommal, hogy az amerikai oktatási rendszer praktikusabb tudást ad.

Cívishír: Állami iskolából nem juthatott volna el idáig?
Loujayna: Aligha. A magániskolákért pedig rendkívül nagy anyagi áldozatot kell hozni. Egy ilyen nyugati típusú iskola a magas tandíj miatt egy átlagpolgárnak elérhetetlen. Az átlagkereset havi 50 ezer forint alatt van.

Cívishír: A szerencse lánya, hogy „felülre” született?
Loujayna: Azt hiszem, igen, az vagyok.

Cívishír: Milyen tudást ad a Debreceni Egyetem?
Loujayna: Nagyszerűt! Az építészmérnöki szakon vagyok harmadéves. Sokat kell tanulni, kevés a szabadidőm, de állom a sarat, igyekszem. Remek tanáraim vannak, ha egyszer diplomát szerzek, azt hiszem, azzal nem lesz gond elhelyezkednem a munkaerőpiacon.

Cívishír: Tehetős egyiptomiként mehetett volna Nyugat-Európába is. Miért éppen Debrecent választotta?
Loujayna: Nem vagyok gazdag, inkább úgy mondanám, hogy felső középosztálybeli. A nevelőapám épitészmernök-professzor, édesanyám pedig köztisztviselő.

Cívishír: Debrecen!
Loujayna: Igen, már mondom is: nem túl sok választási lehetőségem volt, Németország és Hollandia jöhetett még szóba, de sem német, sem holland nyelvterületre nem vágytam, aminek rendkívüli oka igazából nincs, csak egyszerűen nem tetszik a nyelv, Magyarország pedig kapóra jött, mert itt a legalacsonyabbak a tandíjak egy külföldi diák számára. Magyarországon belül pedig azért nem Budapestet választottam (mint az én hazámból a legtöbben), mert én Kairóban nőttem fel, tudom, milyen egy világváros forgataga, csendesebb, nyugodtam helyre vágytam. Debrecen tökéletes választásnak bizonyult, mondhatom ezt már közel három év távlatából.

Cívishír: Ha a német nyelvterület nem jön be, akkor mit gondol a magyarról? Boldogul a mi semmihez sem hasonlítható nyelvünkkel?
Loujayna: Nehezen, de igyekszem. Köszönöm, szívesen, egészségedre, jó napot, viszontlátásra – nemcsak ennyit tudok, hanem sokkal többet. Összefüggően nem tudom még kifejezni magam, de már nagyon sok mindent értek. Valóban nagyon nehéz a magyar, nagy kihívás.

Cívishír: Éhen ne haljon minálunk! Azért kenyeret tud kérni magyarul, ugye?
Loujayna: Még kávét is. Kerek szepen ketto káve!  

Cívishír: Tökéletes! Debrecenben is sokan tanulnak az arab világból. Ápol kapcsolatot valakivel?
Loujayna: Nem igazán. Én ismerem az arab világot, számomra sokkal izgalmasabb az európai kultúra, pusztán csak azért is, mert más, de teljes mértékben tudok hozzá alkalmazkodni, szeretem a szabadságot, a biztonságot, amit egyiptomi nőként különösen nagyra becsülök. 

Cívishír: Csak semmi udvariaskodás! Mi a legjobb Debrecenben, és mi az, ami a legrosszabb?
Loujayna: A legrosszabb számomra a magyarok gyenge angoltudása. Sokszor azt érzem, hogy órákat töltök el egy boltban, csak azért, mert nem tudom megértetni magam az eladóval. A legjobb, és az mindent felülír: a biztonság! A debreceniek nem is tudják, értékelik igazán, milyen nagy kincs az a közbiztonság, amiben élnek. Egyszer hajnalban sétálgattam a debreceni belvárosban, és felhívtam édesanyámat. Kérdezte, hogy mit csinálok ilyenkor, és amikor azt feleltem, hogy sétálok haza a debreceni belvárosból, szegénykém kikészült. Rám ripakodott a telefonban, hogy azonnal üljek be egy taxiba, nehogy egy métert is megtegyek egyedül az éjszakában. Mondtam neki, hogy nyugi, anya, ez nem Kairó, hanem Debrecen. Itt a nők nyugodtan sétálhatnak éjszaka, akár egyedül is.

Cívishír: Félt, ami érthető!
Loujayna: Nyilvánvalóan minden anya félti a gyerekét, de ő járt már itt, együtt is sétálgattunk a debreceni éjszakában, anya és lánya, csak hát a beidegződés…

Cívishír: Milyenek vagyunk mi, magyarok egy egyiptomi nő szemével?
Loujayna: Végtelenül udvariasak. Mindenki előre köszön, a férfiak minden társaságban a nőket körbeudvarolják, engem is, mindenki kedves. A nők körül forog a világ. Ez egy, az egyiptomi kultúrában nevelkedett nő számára lenyűgöző.

Cívishír: Fogjuk rá, hogy ez a magyar vendégszeretet! Mondjunk valami jót Egyiptomról is. A klímáját például el tudnánk itt fogadni!
Loujayna: Melegebb, kétségtelen, mint a magyarországi, de én kairói vagyok, és nem feltétlenül mondanám azt, hogy ott jobb a klíma, mint Debrecenben. Kairó ugyanis túl nagy, túl szennyezett, ráadásul gyakori homokviharokkal sújtott, ami egyáltalán nem kellemes.

Cívishír: Amikor az interjúra készültem, egy magyar utazási magazinban azt olvastam, hogy Kairóban a közterületeken a nők nyilvános nevetése nem kívánatos. Igaz ez?
Loujayna: Határozottan cáfolom! Nézz rám! Én otthon is mindig nevetek! A közterületen ott is biztonságot élvez minden nő. Akár visel hidzsábot, akár nem.

Cívishír: Beütök a Google-be két szót: nők és Egyiptom. Cikkek tömkelegét dobja ki, és mindegyik arról szól, hogy a nők számára Kairó az egyik legkevésbé biztonságos hely a világon. Fake news?
Loujayna: Nagyon sokat változott az egyiptomi társadalom az évek során, de azért még mindig zárni kell az ajtókat, ez igaz. A nemi erőszakok, a nők kiszolgáltatottsága leginkább a társadalom alján érhető tetten igazán. A mi családunkban például édesanyám ugyanolyan megbecsülést élvez, mint az anya magyar családban, ő áll a középpontban. Összességében azonban nyilván nem beszélhetünk a nők olyan biztonságáról, mint amilyen Debrecenben tapasztalható.     

Cívishír: Azt hiszem, a biztonság nemcsak Debrecen erénye, hanem az egész Magyarországé, Európáé.
Loujayna: Sajnos rossz tapasztalataim is voltak már. Egyszer meglátogattam a Németországban tanuló kairói barátnőmet, és egy kávézóban anyanyelven, arabul beszélgettünk, mire német férfiak meglehetősen gorombán közeledtek felénk, a végén már-már menekülnünk kellett. Igaz, a migrációs válság közepette történt mindez, és ott éppen egy migrációellenes tüntetésre készültek, azaz feszült volt a hangulat. Mi mindenesetre inkább angolul kommunikáltunk a továbbiakban.

Cívishír: Furcsa, hogy ezt mondja, hiszen a német egyike a legliberálisabb társadalmaknak Európában!
Loujayna: Lehet, hogy mi rosszkor voltunk rossz helyen.

Cívishír: Kiskorúak férjhez adásáról is szólnak a hírek Egyiptom kapcsán!
Loujayna: Az alsóbb társadalmi rétegekben, a tanulatlanok között ez még előfordul, kétségtelen. Képtelenség egyik napról a másikra 100 millió embert felvilágosítani. Én szerencsés helyzetben vagyok, nekem nem írják elő a szüleim, hogy milyen nemzetiségű vagy vallású fiúval randizhatok, az az én szuverén döntésem. A mi világunkra is inkább az jellemző, hogy a nők harmincévesen kapnak észbe: férjhez kéne már menni!

Cívishír: Mi, magyarok megannyi előítélettel viseltetünk az arabok iránt. Érez ebből bármit is Debrecenben, a hétköznapokban?
Loujayna: Nem olyan a külsőm, mint egy klasszikus arabé, nem is úgy viselkedem, tehát nem. Táraságban sokan nagyot néznek, amikor kiderül, hogy nem európai vagyok. Előfordult már, azt hitték, csak megjátszom, hogy nem vagyok magyar. Mire túlesünk az ismerkedésen, általában már mindenki kedves és aranyos. Bókolnak, udvariasak, ilyenek a magyarok, mondtam már!

Cívishír: Az egyiptomi közélettel foglakozik?
Loujayna: Egyáltalán nem.

Cívishír: Egyiptomiként azonban nyilván érdekli, hogy mi zajlik a hazájában a politika frontján, már csak azért is, mert manapság is nap mint nap tüntetnek a hatalom ellen…
Loujayna: Remélem, hogy a következő választás után jobb lesz!

Cívishír: Választás? Kire szavazzanak az egyiptomiak? A katonai puccsal hatalomra jutott jelenlegi elnök, Abdel Fatah al-Szíszí csapatára, vagy a keresztényeket üldöző Muzulmán Testvériségre? Innen úgy tűnik, hogy az egyiptomiak számára két rossz választás van.
Loujayna: A Muzulmán Testvériség már nem számottevő politikai formáció Egyiptomban. Nem hiszem, hogy hatalmomra jut. A napokban hunyt el például Hoszni Mubárak, aki szerintem nem volt annyira rossz elnöke az országnak, mint ahogy sokan mondják.

Cívishír: Milyen politikai rendszert tartana kívánatosnak a hazájában?
Loujayna: Európai típusú demokráciát, ami talán sosem jön el. Egyiptom népe talán arra van kárhoztatva, hogy katonai diktatúrákban éljen, de lehet, hogy annak a társadalomnak az kell, nem tudom, mi a jó vagy rossz választás. Azt szeretném, ha mindenki boldog lenne a hazámban, de a pátpolitikával nem foglalkozom!

Cívishír: Akkor ugorjunk légvonalban kétezerkétszáz kilométert! Az építészmérnökké válás útján jut ideje arra, hogy azért megnézze, igazán megismerje Magyarországot?
Loujayna: Amikor csak tehetem, utazom. Három év alatt nagyon sok helyen jártam, a nagyvárosok közül, azt hiszem, csak Győr és Pécs van még hátra. Nagyon tetszik az egész ország, és kötelességemnek is érzem, hogy megismerjem.

Cívishír: A mai, magyarországi munkaerőpiaci helyzetben lasszóval vadásznak a munkáltatók a mérnökökre. Talán korai a kérdés, de hol kamatoztatja majd tudását, ha végez a Debreceni Egyetemen?
Loujayna: Mindenképpen itt, Európában, és nagy valószínűséggel Magyarországon. Én már döntöttem, a szüleim is tudják, áldásukat adták rá.

Cívishír: Isten hozta! Az amerikai akcentusát leszámítva olyan, mint egy ízig-vérig európai nő! Jót beszélgettünk. Adhatok egy puszit, hogy magyarosan fejezzem ki a szeretet?
Loujayna: Természetesen! Ez Magyarország!

Cs. Bereczki Attila