Egy szakértő szerint hajózásra alkalmatlan volt a Hableány

Két matróz helyett csak egy segítette a kapitány munkáját, vagyis hajózásra alkalmatlan volt a Hableány – írta az Index egy birtokába került friss szakértői véleményre hivatkozva. A szakértők úgy fogalmaznak, hogy a
„Hableány az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra.”
A lap információja szerint az, hogy a személyzet számát növelni kellene, már az előző hajóbizonyítványba is bekerült. A szakértő hozzátette: ezt a hajó vezetőjének kellett volna jeleznie az üzembentartó, vagyis a Panorama Deck Kft. felé, teszik hozzá a szakértők.
A hajón nem volt radar sem, ami egyébként nagyban segítette volna a mozgását olyan időjárási körülmények között, mint amilyenek a baleset idején is voltak. A kormányállásából „a körkilátást pedig a felső fedélzeten elhelyezett ponyva és kémény részben korlátozta.” A Viking Sigyn radarján 21 óra 4 perckor feltűnt a Hableány hívókódja, vagyis a szállodahajó kapitányának látnia kellett az előtte haladó városnéző hajót. A Viking kormányállásának vészjelző rendszere másfél perccel az ütközés előtt hangjelzést adott le, hogy a Hableány túl közel van, de erre sem reagált senki. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Viking nem jelezte, hogy előzni akar. Az elkészült szakértői vélemény szerint viszont a Hableány sem adott le öt rövid hangjelzést, hogy nem lehet megelőzni. A hajózási szabályok szerint egy hajónak ugyanis akkor is jeleznie kell, ha látja, hogy meg akarják előzni, de arról nem értesítették.
[Beillesztett cikk: Váratlan fordulat, újra őrizetbe vették a Viking kapitányát]
















