Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Dzsudzsák bombája sem ért győzelmet a Nagyerdőn

Cívishír | 2025. 10. 04. | 21:11:58
Hiába szerezte meg a vezetést a Debrecen, a győriek tizenegyesből egyenlítettek.
Dzsudzsák bombája sem ért győzelmet a Nagyerdőn
Ekkor még azt hihettük, hogy meglesz a három pont (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC az ETO FC Győr együttesét fogadta a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 9. fordulójában, október 4-én este. A rangadó igazi csemegének ígérkezett a labdarúgás szerelmesei számára, hiszen a hazaiak a tabella harmadik helyéről, kétpontos előnnyel várták a találkozót, míg a vendégek az ötödik pozícióban álltak úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A mérkőzés előtti formák alapján is szoros, fordulatos csatára lehetett számítani.

A Loki az elmúlt öt bajnokijából kettőt megnyert, kettőt elveszített, egy alkalommal pedig döntetlent játszott, vagyis teljesítménye igencsak hullámzó képet mutatott. A győriek ezzel szemben kiegyensúlyozottabb sorozatot produkáltak: három győzelmet és egy döntetlent értek el, mielőtt a legutóbbi fordulóban vereséget szenvedtek a bajnoki címvédő Ferencvárostól. Mindkét fél a három pont megszerzésének szándékával lépett pályára, így a Nagyerdőben izgalmas, harcos mérkőzésre készülhettek a szurkolók.

Az első percekben nem sok babér termett a debreceni csapatnak: a győriek szinte folyamatosan nyomás alatt tartották a hazaiak kapuját. Gavrics közeli lövéséből akár vezetést is szerezhettek volna, Vajda azonban a gólvonal előtt mentett. Volt ugyan a DVSC-nek egy ígéretes kontrája is: Vajda balról, 14 méterről tüzelt kapura, de ennek ellenére a pálya szinte felborult, a labda folyamatosan a Loki térfelén járt.

Húsz perc elteltével ritmust váltott a Debrecen, pontosabban passzolt, így már eljutott ellenfele kapuja előterébe is, ahol azonban rendre szerelték őket. A 29. percben Bumba egy lesgólt szerzett, ami figyelmeztető jel lehetett volna a hazaiaknak, hiszen a győriek gyorsabban, szervezettebben és főleg veszélyesebben futballoztak. A 37. percig kellett várni az első debreceni helyzetre – nem egy szépen kidolgozott akció végén, hanem többszöri beadás után találták meg a társak a tizenegyespont környékén ólálkodó Bárányt, akinek lövését védte a kapus.

Ezzel a DVSC átvette a kezdeményezést, több ígéretes akciót is vezetett, ám a lövések elkerülték a kaput. Öt percig tartott a debreceni fölény, azután – és a négyperces hosszabbításban is – kiegyenlített mezőnyjátékot láthatott a közönség. Lehetősége ismét az ETO-nak volt: Schön lövését védte Varga. Az első játékrész gólnélküli döntetlennel zárult, ami inkább a hazaiak számára volt hízelgő, hiszen a vendégek a félidő nagy részében lefocizták őket, igaz, gólig nem jutottak el.

A második félidőt a Loki kezdte, mégpedig góllal! Kocsis csúnya buktatásáért megítélt szabadrúgásból, jobbról, 17 méterről Dzsudzsák a rövid felsőbe tekerte a labdát a 47. percben (1–0). 

A debreceni gól után teljes pályás letámadással és begyakorolt támadáskombinációkkal próbálkozott a Győr, míg a DVSC igyekezett tartani a labdát, és kockázatot nem vállalva közelíteni Petrás kapujához.

Mindkét oldalon akadtak helyzetek: a vendégek előtt góllehetőségek, a hazaiaknál parádés lövések és szögletek jelezték a lendületet. 

A 66. percben hosszas VAR-vizsgálat után tizenegyesből egyenlített Anton. Az előzmény: Benbouli elesett a Loki kapuja előtt, Lang mindkét kezét feltette, jelezve, hogy ártatlan, a labda azonban felülről a felkarjára hullott (1–1).

Parázs csatát vívott a két gárda, a győriek fokozatosan kerültek fölénybe, és játékukban benne volt az újabb gól. Míg a Debrecen a védekezésre összpontosított, addig a vendégek pontrúgásai jelentettek veszélyt. A félidő végére leült a játék, eseménytelen időszaka következett a mérkőzésnek. Az ötperces hosszabbításban Bárány előtt még adódott egy ziccer, de elügyetlenkedte a lehetőséget.

Végeredményben igazságos döntetlen született, a második félidőre pedig sokat javult a Debrecen játéka.

Fizz Liga, 9. forduló:
Debreceni VSC-ETO FC 1-1 (0-0)
Debrecen, 5077 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Dzsudzsák (49.), illetve Anton (67.)
sárga lap: Mejías (26.), Youga (45+3.), illetve Benbuali (22.), Stefulj (48.), Schön (56.)
DEBRECENI VSC: Varga Á. - Dacosta (Szécsi, 82.), Lang, Mejías, Guerrero - Youga, Szűcs T. - Kocsics (Batik, 82.), Dzsudzsák, Vajda (Gordic, 72.) - Bárány (Sissoko, 93.)
ETO FC: Petrás - Tóth R., Abrahamsson, Csinger, Stefulj - Anton, Vitális - Bánáti (Vingler, 67.), Gavric (Schön, 40.), Bumba (Nije, 93.) - Benbuali

Mesterszemmel: 

Sergio Navarro (DVSC): - Nehéz mérkőzést játszottunk Magyarország egyik legjobb csapata ellen. Az első félidő kemény volt számunkra, alkalmazkodnunk kellett ellenfelünk játékához. A szünetben átbeszéltük a játékot, és a második félidőben meg is jöttek a helyzetek, betaláltunk az ellenfél kapujába. A Győr tudott egyenlíteni, helyzeteket alakított ki, mi jól védekeztünk. Haladunk tovább az úton, tanulunk.

Borbély Balázs (ETO FC Győr): - Taktikus, érdekes mérkőzést játszottunk a Debrecen ellen; minőségen és stílusban is hasonlóan játszik a két csapat. Kicsivel közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk. A focit gólra játszák és ebből egyet-egyet szereztek a csapatok.

Az állás:
1PAKSI FC8530221218
2DVSC9432121115
3FERENCVÁROSI TC742116614
4MTK BUDAPEST9414181613
5ETO FC8341161013
6PUSKÁS AKADÉMIA FC9324121511
7KISVÁRDA MASTER GOOD731371310
8ÚJPEST FC923412129
9NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC923413189
10DVTK815212168
11KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC82159187
12ZTE FC914416187
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Izgalmasan alakult a végjáték.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
Debreceni ezüst Algírban
Debreceni ezüst Algírban
Battai Sugár Katinka csak a döntőt vesztette el.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A debreceniek a pontversenyben a negyedik helyen végeztek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Szoros meccset nyertek a debreceniek.
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Bereczki Dóra az olaszok ellen remekelt.
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A debreceniek idegenben még nem kaptak ki.
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A debreceniek idegenben még nem kaptak ki.
Ismét Szoboszlai lett a hónap játékosa
Ismét Szoboszlai lett a hónap játékosa
Döntöttek a Liverpool szurkolói.
Érvágás: megsérült a válogatott kapusa
Érvágás: megsérült a válogatott kapusa
A nemzeti csapat legutóbbi három mérkőzésén ő állt a kapuban.
November végén jön a Szpari–Loki összecsapás
November végén jön a Szpari–Loki összecsapás
Megvan a pontos bajnoki menetrend az év végéig.
Két DVSC-labdarúgó a válogatottban
Két DVSC-labdarúgó a válogatottban
A szintén veretlen horvátokat fogadják EB-selejtezőn.
Elhunyt az egykori magyar szövetségi kapitány
Elhunyt az egykori magyar szövetségi kapitány
Nagyváradi otthonában érte a halál.
David Beckhamet lovaggá ütötte a király
David Beckhamet lovaggá ütötte a király
Felesége a Lady Beckham megszólításra tarthat igényt.
Bárány Donát a válogatottban!
Bárány Donát a válogatottban!
Marco Rossi először hívta be a debreceni támadót.
A tabella élére állt a Debrecen
A tabella élére állt a Debrecen
A DVSC hazai pályán gyűjtötte be a három pontot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Zavarossá válhat a víz Debrecen számos utcájában
Zavarossá válhat a víz Debrecen számos utcájában
Nyomásingadozásra is számítani kell.
Hirdetés
Hirdetés
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Izgalmasan alakult a végjáték.
Hirdetés
Hirdetés
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
Gazdaság
Drágulásban Debrecen országos első
A leginkább a panellakások ára emelkedett.
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Erről beszélt Orbán a Fehér Házban.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Kezdődhet a Debrecen-Mátészalka vasútvonal felújítása
Egyelőre még csak a tervezés következik.
Közel egymilliárd egy debreceni csomópontra
A keleti közlekedési folyosóhoz kapcsolódik a beruházás.
Berettyóújfalu kilépne az „egyéjszakás kalandból”
Megmaradnánk élhető kisvárosnak két ipari centrum között – mondja Muraközi István.
Támogatott tartalom
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
A Lidl Magyarország új, úttörő kezdeményezéssel állt elő: ha a vásárló nem tud eljutni a boltba, akkor a bolt megy el hozzá.
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
A GSV kihagyhatatlan ajánlata már elérhető.
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
A italboltok modern verziói már egészen más stílust képviselnek.
Hirdetés
Hirdetés