Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DExpo: nagyszabású nyílt nap a Debreceni Egyetemen

| 2019. 11. 16. | 11:02:00
Érdemes az intézményt választani!
DExpo: nagyszabású nyílt nap a Debreceni Egyetemen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A felvételi döntés előtt álló középiskolások számára idén is megrendezi nyílt napjait, a DExpo-t a Debreceni Egyetem. November 20-21-én az ide látogató végzősök számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az intézménnyel. A program célja nem változott az elmúlt évek során: lehetőséget teremteni arra, hogy az oktatási, képzési, szabadidős és egyéb más kínálat feltérképezésével döntést hozzanak arról, hogy érdemes a Debreceni Egyetemet választani továbbtanulásuk színhelyéül.

A rendezvényt ebben az évben már 14. alkalommal szervezi meg az intézmény. A DExpo népszerűségét mutatja, hogy tavaly rekordszámú, több mint 6 700 diák látogatott el hozzánk.

A két nap alatt bemutatkozik az egyetem valamennyi kara, amelyek közül több is ugyanerre az időpontra időzítette nyílt napját.

A Természettudományi és Technológiai Kar „iTT Kutathatsz” címmel Természettudományos és Mérnöki Fesztivállal várja az érdeklődőket az Élettudományi Központban, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar interaktív óvodai gyakorlatot tart, amelyet közös tánccal zárhatnak a gyerekek eDE-vel, a mókussal.

Bemutatkozik a Tanárképzési Központ, a Sporttudományi Intézet, a DExam Vizsgaközpont, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, valamint a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja, a DETEP, a kollégiumok, a szakkollégiumok, a Hallgatói Önkormányzat, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár és még a menza, vagyis a Nagyerdei Étterem is.

A leendő hallgatók az előadások, standok, bemutató órák segítségével hasznos tanácsokat kaphatnak a tehetséggondozásról, a nyelvvizsga, a sportolási és a külföldi tanulmányi lehetőségekről, a juttatásokról és a mentálhigiénés szolgáltatásokról is.

A campusok között DExpo buszok szállítják a látogatókat, akik így a főépület mellett kényelmesen eljuthatnak a Böszörményi úti és a Kassai úti campusokra, valamint a Nagyerdei Stadionhoz is. Szakvezetéssel kísért séta során lehet megismerkedni az egyetem központi épületével, de lesz séta a SET Központban és az UniFit Fitness & Gym Centerben is.

Az Instagramon futó nyereményjátékkal pedig akár bérletet is lehet nyerni a 2020-as Campus Fesztiválra.

Lesz egyetemi óriás társasjáték is, aki pedig  végigjárja az állomásokat, DExpo oklevéllel, valamint egy talárban és egyetemi sapkában készült saját fotóval gazdagodhat.

Kinyitja kapuit a DExpo mozi is, ahol egyetemi kisfilmeket vetítenek, a 3. emeleten pedig teaház várja a megfáradt látogatókat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
A magyarok utazási kedvét igazán a húsvéti ünnep és a tanítási szünet robbantotta be.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Teherautó tört-zúzott a debreceni megállóban
Teherautó tört-zúzott a debreceni megállóban
Nem sikerült a tolatási manőver.
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Napokon belül kinyithat az Apolló mozi
Napokon belül kinyithat az Apolló mozi
Beázás miatt tart zárva a filmszínház.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Sportos családi majális a DEAC-nál
Sportos családi majális a DEAC-nál
A Debreceni Egyetem sportközpontja élményeket kínál.
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Egyszer majd iskolaló lesz belőle. 
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
A rendezvény ingyenesen látogatható!
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Kitettek magukért a fiatalok, több ezer érdeklődőt vendégeltek meg.
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Helyi informatikusok alkották meg azt az internetes felületet, amelyen keresztül a városi levegő, a víz, a talaj és a biodiverzitás adatait is követhetjük.
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Óriási marketingértéke van annak, hogy az intézmény része volt az UltraBalatonnak - így a campusigazgató.
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Szakmai koordinátornak nevezték ki.
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A Debreceni Egyetem hozta össze őket.
Enyhítették a maszkviselés szabályait Debrecenben
Enyhítették a maszkviselés szabályait Debrecenben
Az orrot és szájat eltakaró maszk kötelező használatát január 6-án vezették be.
Új tüdőszűrő állomás Debrecenben
Új tüdőszűrő állomás Debrecenben
A világ egyik legkorszerűbb készülékével dolgoznak a szakemberek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
Hirdetés
Hirdetés
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
A magyarok utazási kedvét igazán a húsvéti ünnep és a tanítási szünet robbantotta be.
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
Angol mintára vezetnék be ezt Magyarországon.
Hirdetés
Gazdaság
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.
Hirdetés