Debrecentől alig 50 km-re ingyen kap telket, aki építkezik!

„Amikor egy település parkot épít, azt üzeni a világnak, hogy itthon mindenki otthonra találhat. Bihartordán ezek nem üres szavak” – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a bihartordai pihenő park felavatásán, hiszen a helyiek parkot építettek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP) elnyert 28 millió forintból és majd 7 millió forint önerőt is biztosítottak hozzá – íra az agromonitor.hu.
A bihartordai falunapon első ízben rendezték meg az „elszármazottak találkozóját” és egyúttal felavatták a jóléti pihenőparkot is. Az önkormányzat nyitott kapukkal várja az időseket és a fiatalokat, hogy telepedjenek le ezen a vidéken. Húsz közműves telket kínál mindössze 5 forintért azoknak, akik itt képzelik el a jövőjüket, és vállalják, hogy 3 éven belül házat építenek.
A kormányzati portál beszámolója szerint a miniszter azt mondta, hogy régen ahhoz kellett a bátorság, hogy az ember elhagyja a szülőföldjét és nekivágjon a világnak, ma pedig ahhoz kell kurázsi, hogy a fiatalok tanulmányaik befejezése után hazajöjjenek, és itthon kamatoztassák tudásukat, tapasztalataikat. Ma leginkább arra van szükség a vidéki településeken: hogy a fiatalok itt képzeljék el a jövőjüket. Hazai és külföldi tanulmányaik után térjenek vissza, és bátran tervezzenek, vállalkozzanak, gazdálkodjanak. A kormány hosszú távú állami földbérlettel, illetékmentes gazdaságátadással és számtalan támogatással segíti a fiatalokat. Szeptember 10-én 65 ezer hektár állami földet hirdet meg a Nemzeti Földalap hosszú távú hasznosításra – emlékeztetett Fazekas.
















