Debreceni modellváltás: bejegyezték az egyetemi alapítványt

Nyilvántartásba vette a Debreceni Egyetem fenntartásáért és működéséért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt a bíróság; ezzel újabb fontos szakaszához ért az egyetemi modellváltás folyamata – tájékoztatott az egyetemi sajtóiroda július 7-én.
Emlékeztettek: a Debreceni Egyetem modellváltásáról január 22-én döntött az intézmény szenátusa, ezt követően – március 27-én – fogadta el az Országgyűlés a vonatkozó törvényt, majd június 30-án az említett bírósági bejegyezés is megtörtént. A kuratórium elnöke Kossa György (az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója), a kuratórium tagjai: Szilvássy Zoltán (a Debreceni Egyetem rektora), Szólláth Tibor (Hajdúnánás polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke), valamint Balla György professzor és Győry Kálmán professzor emeritus, a Debreceni Egyetem korábbi rektora (mindketten akadémikusok). A felügyelőbizottság elnöke Dékán Tamásné Orbán Ildikó, tagja Mészáros József és Mancsiczky László. Az alapítvány vagyonellenőre László Géza Béla.
Az alapítvány alapító okirata, valamint a bíróság bejegyző végzése szerint az alapítvány vagyonát az augusztus 1-jével hatályos fenntartóváltástól a kuratórium kezeli, mely saját kezdeményezése alapján nyújthat majd ösztöndíjat, költségtérítést, támogatást a meghatározott célok elérése érdekében.






























