Debreceni kocsma határozó: Víztorony söröző
Rudikának írd az első két sört, Renátónak a rumot és a második kört, nekem most adjál egy rumot kólával és azt most fizetem. Dzsanázod, arany Zsiráfom? Csumikállak barátom, mondta a bőrkabátos fickó, felhajtotta a pohár italt és kiballagott a többiek után, az ajtó mellé, cigarettázni, hogy tíz perc múlva ismét kérjék az újabb kört, pusmogva tanácskozzanak titkos ügyekről, az apatikusan ücsörgő öreg alkoholisták figyelmével kísérten, hogy azután némi poharazgatást követően ismét kicaplassanak a kocsma elé, ahol nagy hangon tárgyalnak valamiről, kicserélődik esetleg a társaság egy része és ismét elfoglalják helyüket, üvegeiket. Visszatérve a decis poharak fölött a semmibe révedő tekintetekre: akár atomrobbanás is lehetne odakinn, az se rázná föl egyiket sem az ücsörgésből, talán csak arra reagálnának, ha a poharat elvenné valaki előlük.
Nem csak a szótlan alkoholistákról szól azonban a hely, a söröző, ahol olyan nevekkel bírnak a csaposok, miszerint Öcsi, Manó, Zsiráf, szóval ott bizony zajlik az élet, sosincs igazán csend és sosem üres a kricsmi, mindig zörög az ajtó, koccannak a golyók az asztalon, csörög az üveg, a pohár, folyamatos az alapzaj a valaha, a hatvanas években Márka presszónak épült-indult helységben, aminek emeletén éttermet nyitottak rég, a szocialista ipar dolgozóinak kényelmét szem előtt tartó illetékesek, akik szerint a fényes jövőben a dolgozó (!) nő nem főz, nem aljasítja magát ilyes házimunkával, hanem fogja a családot és levonulnak étterembe, hol szakács elvtársak(nők) főzik a menüt. Manapság dolgozóból sincs sok, elvtársakból még bőven akad, csak másként hívják őket, az étteremből pedig valamilyen különös átalakulás során szakközépiskola lett. Begubózott közben.
A Márka presszó tábláját pedig 2000-ben cserélték Víztorony sörözőre. Mindez a Dobozi lakótelepen található, a Fényes udvarnak hívott, tízemeletes óriás tömbök által ölelt területen, szemben Debrecen második víztornyával, amely egy megkövesedett ufóra emlékeztet és emlékezet szerint az öngyilkosok mekkája volt, míg szigorúan körbe nem kerítették. A Dobozi lakótelep – amint azt fentebb jeleztük – a 60-as évek elején épült tehát, egy réges-régi temetőre. A maradványok egy részét a hozzátartozók tisztesen újratemették a Nagyerdei köztemetőben, sok-sok csont azonban maradt emlékezet és hozzátartozók híján és többen is emlékeznek még arra, hogy gyerekként koponyákkal, kar- és lábszárcsontokkal játszottak a gödrökben, homokozókban. Sok csonttal a négyes főút akkoriban épülő felüljáróját támasztották alá, nem hiteles beszámolók szerint. Megint mások a túlvilági lelkek időnkénti megnyilvánulásáról adnak hírt, miszerint a lakótelepen megmagyarázhatatlan eseményeknek tanúi. Paranormális, supernatural… áááá.
Beleborzong az élő, úgyhogy jobb lesz inni egy sört a Víztoronyban. Mert a sör, a csapolt sör e helyütt is kiváló, ide is a Jakab Serfőzde – lásd Varázs italbolt – nedűje kerül, ára is igen kedvező. Ha pedig megnyugvást leltünk sörös korsóval kezünkben, akkor lehuppanunk a pult mellé, szétnézünk, észreveszünk egy táblát a fejünk fölött és meglepődünk, mert a halálsorra települtünk. A halálsor egy fatábla a pult fölött lógva, s azoknak neveit vezetik ide, akik sokszor előfordultak már a kocsmában, de többet porhüvelyükben már nem tehetnek látogatást egyetlen ivóban sem ezen az árnyékvilágon. Megint csak az elhunytakkal foglalkozunk… ki itt belépsz? A remény hal meg utoljára, de a csuka győzött. Az úszóversenyen.
A vendégek javarésze idős ember, a közelben lakók, itt a kispiac is, onnan is jönnek át sokan, a kispiacot egyébként minden választási kampányban többször is felújítják verbálisan, egyszer ilyes időszakban láttam és fotóztam egy érdekes együtt állást két összeérő reklámtáblán, ahol is az egyik a helyi húsboltot hirdette, miszerint itt kaphatók baromfiságok, disznóságok, marhaságok, mellette pedig a boldogult SZDSZ akart népszerűsödni; mondom, fotóm is van róla, ha valaki nem hinné, aztán marad, mármint a kispiac, ami volt, nekem érdekes hely, mint minden piac. Azt is mondja a csapos, ezúttal Manó, hogy megérzik a nyugdíj, a segély fizetésének ideje, csakúgy a hó vége, csak az ellenkező előjellel. Békés, nyugodt, csendes hely ez, mondja Manó, miközben tölti az újabb decit, mellé kis narancs, vagy pohár sör, esetleg korsó bor, nem volt itt balhé, mióta Víztoronyként működik. Szegény emberek járnak ide, folytatja a csapos, miután kiöntötte az újabb adagot és adott 10 forint kedvezményt, inkább kevesebbet adnak, mint pont annyit, mosolyog kis keserűséggel. Azután visszafordul a pult fő iránya felé, mert a bőrkabátos és csapata újabb köröket érkeznek rendelni és Zsiráf momentán egyedül kevés az összes szomjúsági kívánságot kielégíteni.
Víztorony söröző, Márkaként is ismert
Debrecen belvárosának keleti szegélyén, nem nagy séta egyébként a belvárosból, szerintem kényelmesen is elérhető hozzávetőlegesen 20 percen belül, találjuk a Dobozi lakótelepet, azon belül is a Fényes udvart, az azt szegélyező közösségi és szolgáltató tömbben, hol a piac is meglelhető, a Víztorony sörözőt. Átellenben a névadó építmény, amely mára már csendesen aluszik. Olcsó hely, Jakab sört csapolnak, amelynél olcsóbb és jobb kevés akad a Haza e kies táján. Általában is az olcsóbb italok jellemzik kínálatát. Nem a hazának, de a sörözőnek. Főznek is! Igaz, csak elvitelre, de egyöntetűen az a vélekedés, hogy jó is és sok is, ami itt készül.
A helyiségben lelhető egy biliárdasztal, három nagy tévé. Loki és válogatott meccsek esetén sok az asztaltársaság. Loki relikviák egyébként is szemlélhetők és Manó nagyon büszke a DVSC 2000-2001-es csapatának tablójára, amit Böőr Zoli dedikáltatott a csapat minden tagjával. Sok a furcsa alak, a csapos szerint mindenki az, egy szociológiai fotókra szakosodott fényképész minden bizonnyal magához nyúlna a gyönyörtől, ha betévedne és volna még ilyes fajtája az emberiségnek.
A mellékhelyiség időnként úszik, mert a kor és az ital zavarja a célzó képességeket és a csaposoknak állandóan akad munkájuk. A női szakaszban nem jártam. Kora reggel már várják a szomjúhozókat, este valamikor zárnak.
