Debrecenben nemzetközi színvonalon kutatnak. Már papírjuk is van róla!

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) nyolc kutatóegysége is bekerült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a legjobb 50 infrastruktúrával rendelkező hazai kutatóhelyei közé. A kiváló minősítésről szóló elismerő okleveleket a közelmúltban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Pécsett adta át. Egy január 10-i sajtótájékoztatóval egybekötött debreceni eseményen pedig az egyes kutatóegységek vezetői az oklevél másolatát kapták meg.
Stündl László, egyetemi docens, a kar dékánja hangsúlyozta: az agrárélelmiszer és környezet területen a Top50-es infrastruktúra kategóriába egyedül a Debreceni Egyetem került be. Hozzátette: a kar stratégiája, hogy működésük során a Tisza és vízgyűjtő területének egészében gondolkodnak. Oktatási, kutatás, tudásmegosztási tevékenységüket egyre inkább szeretnék kiterjeszteni, erősíteni a határon túl is. A kar munkájára a körforgásos gazdálkodás a jellemző, ami azt jelenti, hogy valamennyi intézet és központ segíti egymás munkáját, ezt az együttműködést egyfajta klaszterként kell felfogni, amelynek hivatalos neve Agrár és Élelmiszer Innovációs Debreceni Egyetemi Kutatási Infrastruktúra – fűzte hozzá.
Stündl László szerint a kar nyolc kutatóegysége és annak vezetői jó példaként szolgálnak arra, hogy hogyan lehet ma Magyországon nemzetközi szinten is jól érzékelhető tudásátadást, kutatás-fejlesztést, innovációs aktivitásokat kifejteni.
A kar dékánjától az alábbi kutatók vehették át az elismerés másolatát:
- Kertészeti kultúrák teljesítményének és stressztűrésének vizsgálata termesztéstechnológiai és molekuláris genetikai módszerekkel (Apáti Ferenc, egyetemi docens)
- Állat- analitikai, proteomikai és nutrigenomikai infrastruktúra (Komlósi István, egyetemi tanár)
- Halbiológiai laboratórium (Fehér Milán, tudományos munkatárs)
- Élelmiszertudományi Intézet (Kovács Béla, egyetemi tanár)
- Növényi stresszállapot-diagnosztizáló kutatási infrastruktúra (Veres Szilvia, egyetemi tanár, tudományos dékánhelyettes)
- Termésfokozók és kondícionálók komplex vizsgálatának infrastruktúra rendszere (Veres Szilvia és Balláné Kovács Andrea, egyetemi docens)
- Nemzetközi területi vízgazdálkodási és klímaadaptációs műszerközpont (Tamás János, egyetemi tanár)
- Agrárműszerközpont (Pusztahelyi Tünde, egyetemi docens)
- TT -






























