Debrecen polgármestere lefeküdt a triálosoknak
![Debrecen polgármestere lefeküdt a triálosoknak](https://civishir.hu:10013/media/138f0a35-cc4a-4c5a-9a71-e709a43e1e3c.jpg?size=850)
Rendhagyó produkcióval tették emlékezetesebbé a debreceni velodrom-beruházás sajtótájékoztatóját: a helyi triálosok Papp Lászlón keresztül mutatták be, hogyan kell szolidan egy városvezető közvetlen közelébe férkőzni, majd úgy átügyeskedni magukat felette, hogy lehetőleg ne legyen szükség időközi polgármester-választás kiírására utána.
A triálosok az a biciklis kisebbség, amelyik abban leli örömét, hogy farönkökön, gumikon, sziklákon ugrál általában egy, ritkábban két keréken, s a lényeg az, hogy nem szabad érintkezniük a talajjal. A Debreceni Kerékpáros Központ létrejöttével és a velodrommal ők is nagyon jól járnak, mert profi pályákat kaphatnak a beruházások révén.
A „polginak”, ha volt is néhány nehezebb perce, nem esett baja, összességében biztosan jobban érezte magát, mint azokon a tárgyalásokon, amelyeken több és több pénzt kell kalapoznia debreceni nagyberuházásokra.
A derültséget Kósa Lajos fokozta, aki BMX-es múltjára hivatkozva maga is megpróbálkozott volna a debreceni polgármester biciklis átugrásával (nono, miféle trükk ez egy debreceni polgármester comeback érdekében…!), a koronavírus utáni ilyen fenyegetésre azonban már Papp László sem volt felkészülve. Mivel Kósa Lajos attrakciójára nem volt jelentkező, a Cívishír munkatársa vállalta, hogy nos, igen, kivételesen lefekszik egy politikusnak.
[Beillesztett cikk: Megvan a pénz a Debreceni Velodrom előkészítésére]
Kósa kicsattanó önbizalmából erőt merítve abban bíztunk, hogy balsiker esetén sem fog annyira fájni, mint a Fidesznek 2002, nem mellesleg a képviselő vádliméretét a DVSC összes kiesés elleni küzdő titánja megirigyelheti. A rendszerváltás utáni debreceni politika apostola végül triálos helyett triatlonista megoldást választott: úgy ugrott át a Cívishír munkatársa felett kerékpárral a kézben, mintha tíz kilométer úszás után ötven kilométert készülne lebiciklizni.
Szóval, így ugrat egy profi.
Ratalics László
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)