Debrecen: nem egyértelmű, mi a régi és mi az új
Építészetében több szempontból is különleges város Debrecen. Például nem az a régi, és nem az az új, ami annak látszik; továbbá óriási területű a történelmi belvárosa. Ezekről is szó volt a Debrecen átalakuló építészeti öröksége című előadáson, amelyet Vadász Márton, a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajz Doktori Iskola harmadéves doktorandusz hallgatója tartott a Science Cafe rendezvénysorozat november 20-i eseményén a Karakter 1517 kávézóban. A köszöntőben elhangzott: rengeteg a beruházás Debrecenben, megváltozik a régi épületek külleme, sok új épül. Ez többeknek tetszik, míg mások az értékek megtartása mellett kardoskodnak. Ebben a helyzetben fontos megnézni, hogyan történik az átalakítás, milyen folyamatok zajlanak.
– Mit tekintünk épített örökségnek? – tette fel a kérdést az előadó, majd válaszában részletezte, hogy művészeti szempontból azt, ami egy-egy korstílus jegyeit magán hordozza, míg a lakosság oldaláról megközelítve a népi építészetet, amelynek épületeiből akár sok is lehet egy adott településen. Debrecennek nincsenek többszáz éves épületei, szép számmal akadnak viszont a 19. század második feléből és a 20. század elejéről származók. Ezek a polgári épületek viszont nem tartoznak egyetlen védhető kategóriába sem, és nagyrészt mára már el is tűntek. Az épített örökséggel foglalkozó Velencei Charta már 1964-ben leszögezi: az is fontos, hogy az egyszerű ember mit épített. Tehát ha egy város építészetében létrehozott épületek kiemelkedő jelentőségűek, azok is kerülhetnek védelem alá. Ez lehet országos vagy helyi műemlékvédettség. Az előadó példaként hozta, hogy Debrecenben 364, Miskolcon 354, Győrben 345, Szegeden 485 védett épület van. Debrecen tehát összeségében védett épületekben nem áll rosszul.
– Napjainkban azonban gyors társadalmi folyamatok zajlanak. Debrecen és az agglomeráció lakosságszáma tempósan gyarapszik, rengetegen ingáznak a lakóhely és a munkahely között, nagy a forgalom, már most is sok a munkahely, és még épülnek is új gyárak. Ez átalakítja a város képét, mert
az elmúlt évszázadokban kialakult telek- és utcaszerkezet már nem felel meg az új igényeknek.
Ez pedig alaposan át fogja alakítani a városképet. Debrecen esetében azonban az sem egyértelmű, hogy mi minősül újnak, és mi réginek – vezette fel a következő témát Vadász Márton, aki egy 1780-ból származó, Debrecen akkori küllemét megrajzoló képet mutatott a hallgatóságnak. Azon a földszintes házak közül kimagasodtak a templomok és a Református Kollégium. Az akkori épületek közül már lényegében csak a Kistemplom van meg, a többi leégett, elpusztult, egy része újraépült, a többi nem. Mint ahogy a földszintes házak sincsenek már meg. Az azonban egyértelműen látszik, hogy Debrecennek a 19. század elejére kialakult a mai Dobozi lakóteleptől a Kishegyesi útig terjedő, méretében hatalmas történelmi belvárosa. Az ad-hoc módon történt telekkialakítások következtében halmazos szerkezetű, zegzugos utcákból álló belváros a 14-15. században jött létre. Az utóbbi 200-220 évben viszont tejesen átalakult a város szerkezete, képe. A 19. század elején fellépett lakásínség miatt új utcákat jelöltek ki, és azok már alkalmazkodtak a kor gazdasági igényeihez. Így jött létre a Nyíl utca, a Homok utca és a környező utcák. Megmaradt a történelmi városmag, köré a városhatárban immár mérnöki asztalon tervezett új utcákat parcelláztak úgy, hogy azok leginkább a paraszti életmódra voltak alkalmasak. A 19. század végén a polgárosodással – funkciójában – változtak a nagy és hosszú udvarok, azokban megjelentek a díszkertek. Ezt követően alakult ki a zártsoros, egységes utcakép.
Ismét több évtizednek kellett eltelnie a következő jelentős változásig, amelyet Vadász Márton a Péterfia utca városközpont felőli részének, valamint a Darabos utca példáján keresztül vezetett le. A ’70-es években a régi cívisházak helyén panelházak nőttek ki a földből, a Debrecen Plaza 1998-as átadása pedig radikálisan alakította át a belváros megjelenését. Ezt követően az említett két utcában társasházak épültek, továbbá elkészült a Párizsi Udvar. Egyre több helyen találkozunk azonban a régi városrész hangulata megőrzésére hivatott homlokzati rész megőrzésével. Ezek azonban – hangsúlyozta az előadó – teljesen új, visszaépített épületelemek. Sőt, nem csak a homlokzatokat, hanem egész falazatokat építettek újra.
Példaként hozta Ady Endre egykori otthonát a Darabos utcában, amelyet elbontottak, majd ismételten felépítették, és az épületre kitáblázták, hogy Debrecen vigyáz a műemlékeire.
– És itt érkeztünk el a régi és új debreceni relativizálásához. A Darabos utca egyik oldalán lévő panelház az 1970-es években épült, míg a vele szemben lévő, a régi Debrecen hangulatát idéző cívisházak, köztük Ady egykori lakóháza is, a pláza építése után. Tehát nem mindig az a régi, ami annak tűnik. Debrecen lakossága 100 év alatt megduplázódott, a lakosság nagy része első- vagy másodgenerációs debreceni, és ez meghatározza a városhoz való viszonyát. A cívisházak, polgárházak 1970-es évek elején történt rombolása ellen csupán egy szűk értelmiségi közösség lázadt. Mára azonban a debreceniek egyre inkább tudatában vannak az épített örökségeikkel, ezek védelmére közösségek is szerveződtek – zárta előadását Vadász Márton, kiegészítve azzal, hogy Debrecen épített öröksége gyorsan változik, ami természetes. Kérdés azonban, hogy meddig jó ez a változás, meddig van összhangban a város lakóinak érdekével.
– CH –
