Debrecen legjobb vívója még gimnazista, de ott lehet az olimpián
Magas, szőke, csinos lány vendégeskedett a Cívishírnél nagypénteken: kávét nem, csak egy pohár vizet kért. Régóta ismerjük egymást, de csak úgy messziről: egy általános iskolába jártak a lányommal és a volt párom tanította is, így ha találkoztunk, egymásra köszöntünk az utcán. Nagyon kíváncsi természet, strapabíró alkat, kiegyensúlyozott személyiség, átlagon felüli megfigyelőképesség – jellemezték, hozzátéve: kivételesen fogékony az emberi rezdülésekre, már gyerekként jó érzékkel bírt az élek lekerekítéséhez, a konfliktusok lecsendesítéséhez.
Battai Sugár Katinka még csak 18 esztendős lesz; a helyi sportélet követőinek nem kell őt bemutatni, a többiek számára pedig az a legfontosabb hír vele kapcsolatban, hogy az Interfencing Debrecen SC versenyzője márciusban Katona Renátával, Márton Annával és Pusztai Lizával sporttörténelmet írt a budapesti kvalifikációs vívó világkupán: magyar női felnőtt kardválogatott először jutott ki olimpiára!
– Mivel az olimpiai kvóta azzal vált biztossá, hogy az ukrán csapat néhány pásttal odébb vereséget szenvedett, én még nem is kapcsoltam, amikor Liza örömében már sikoltozott. Aztán persze megértettem, miért örül annyira az egész csapat – elevenítette fel a Suginak becézett vívó, akinek a válogatott edzései miatt heti kétszer-háromszor a fővárosba kell utaznia Debrecenből. Ez kemény próbatétel az Ady gimnázium diákjának – mint mondta, a reggeli vonaton inkább alszik, hazafelé már jut energiája mással, például a tanulnivaló pótlásával foglalkozni.
A járvány első hulláma miatti digitális oktatás, említette, nem is jött rosszul, hiszen tizenhét évesen a mélyvízben találta magát azzal, hogy a sportágának kiemelkedő tehetségeként egyszerre kellett helytállnia három korosztályban (kadét, junior, felnőtt). Plusz, ugye, az iskola. A koronavírus aztán a vívóéletet is felforgatta: 2020 elején még összejött egy junior csapat Eb-győzelem a horvátországi Porecben, majd egy felnőtt világkupabronz Athénban, utána azonban sorra maradtak el a versenyek, miközben az edzéseket már csak az újrakezdés bizonytalansága miatt sem lehetett elhanyagolni. 2020 tavasza óta Sugár lényegében alig vívott és egy betegség is hátráltatta másfél hónapon át. Ezért is nagy szó, hogy a debreceni lányban volt spiritusz a pár héttel ezelőtti nagy sikerhez.
De miért a kard?
– Bár a versenysport miatt én egyébként is jóval kevesebbet vagyok iskolában, a járvány következtében végképp alig látjuk egymást az osztálytársaimmal. Sok tizenéves életében szerintem ezért is törést okoz a koronavírus. Az első hullám idején én sem voltam túl motivált a tanulásban, otthoni körülmények között egyszerűen nem tudtam annyira komolyan venni… A megszokotthoz képest kevesebb az óraszám, a dolgozatok tisztaságának ellenőrizhetősége, a házi feladatok számon kérhetősége lehetőséget ad… kreativitásra. Szerintem vannak diákok, akiknek később lesz ebből problémája, hiszen ha nem vagy nagyon céltudatos, akkor most sokkal nehezebb rávenned magad a tanulásra. De érezzük is, hogy ez nem folytatható sokáig, muszáj jobban nekifeküdni az iskolának. És a másik: egy csomó tizenévesnek az osztálytársai jelentik az egyetlen társaságot. Közösséghez tartozni jó, ha ezt eddig valamiért nem ismertük fel, akkor a járvány legalább ebben most segít… Számomra könnyebb, hiszen a vívással egy másik csapatnak is a része vagyok, és a velük való találkozás a veszélyhelyzet ellenére folyamatos. Ezzel együtt hiányoznak az iskolai barátaim, pedig azért hívjuk egymást telefonon és sétálni is szoktunk
– magyarázta Sugár, hogy miként fest a helyzet egy tinédzser szemszögéből. Hozzátette: fiatal sportolóként nem könnyű feldolgozni, hogy egymás után maradnak le a korosztályos világversenyekről, hiszen azokat „már nem adja vissza az élet”. Sugár például kadétként szeretett volna még elérni egy érmes egyéni eredményt, erre azonban (mivel kinőtte a korosztályt) már soha nem lesz módja.
Lassan kilenc éve annak, hogy vív, vagyis életének a felében már jelen volt a kard. – Egy nővérem és egy húgom van, közös vonás, hogy mindhárman úsztunk. A medencei világ számomra kissé unalmas volt, szerettem volna kipróbálni valami mást. A torna vonzott, de túl magasnak éreztem magamat hozzá. A vívás az anyai nagymamám ötlete volt; anyukám régebben kipróbálta, de amíg őt nem kötötte le, nekem lényegében azonnal megtetszett. Annak ellenére is, hogy az első év csupa alapozás, lábmunka, kevés iskolázással (a technikai tudás elsajátítása, gyakorlása). Balkezes vagyok, ez komoly előny. Sokat dicsérték a kéz-láb koordinációmat, ami nagyon jól esett, és mivel a társaságot gyorsan megkedveltem, nem volt kérdés, hogy maradok. Ahogy egyre jobban belementünk a részletekbe, még inkább beleszerettem a sportágba. Az első verseny élménye a mai napig kísér: még „bambi” korosztályban, vagyis 10-11 év körüli gyerekként egy Mikulás-kupán vívhattam. Alig értettem valamit abból, ahogy egy torna zajlik, de nálam idősebbekkel kardozhattam, asszókat nyertem, és majdnem sikerült a legjobb négy közé jutni. Nagyon feldobott! – idézte fel.
És hogy miért a kard, nem pedig a tőr vagy a párbajtőr?
Az ok egyszerű: a mestere, Dávid László kardedző, és mivel Sugár nagyon ügyesnek bizonyult ezzel a fegyverrel (amellyel a másik kettővel ellentétben vágni is lehet, sőt a találatok döntő része vágással születik), értelmetlen lett volna váltani. Kevésbé ismert, de a kard, tőr, párbajtőr hármasából a kardvívás a leglátványosabb, ugyanis a szúrás és a vágás együttes megengedettsége miatt sokkal nagyobb szabadságot nyújt a mozgásban. Sugár persze kipróbálta a másik két fegyvert is, de meg sem fordult a fejében a váltás.
Relaxálással hangolódik
A hazai és nemzetközi korosztályos egyéni és csapatsikerek után Battai Sugár Katinkának még inkább meg kell tanulnia elviselnie a nyomást. Ezt persze leírni, kimondani könnyű.
– Az edzőm kiskorom óta abban a szellemben irányít, hogy nem az eredmény a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy képes legyek kihozni magamból a legjobbat, valamint sikerüljön megvalósítani azt, amit elterveztünk és gyakoroltunk. Éppen ezért gyerekként és serdülőként teljesen ki tudtam zárni az eredménykényszert. Tény, hogy ez egyre nehezebb, de törekszem rá. A tavaly márciusi horvátországi Európa-bajnokságon kadétként esélyes voltam egyéni aranyra. Ez rosszul hatott rám: kikaptam a nyolcba kerülésért egy papíron nálam gyengébb kardozótól. Csapatban ugyan nyertünk, de nagyon bosszantott ez a kudarc. Hozzá kell tenni: egyszerre versenyeztem a kadétok, a juniorok és a felnőttek között. Azt hiszem, fejben nem tudtam eléggé gyorsan követni azt, hogy eltérő vívásra van szükség a különböző korosztályokban. Juniorként sokat tanulok a felnőttektől, figyelem azt is, hogy milyen önbizalommal mennek fel a pástra, és hogyan próbálják helyre tenni magukat lelkileg egy-egy hiba után
– beszélt a fiatal versenyző a fokozódó elvárások okozta szorongásról, kiemelve: egy szint elérése után szerinte szükséges sportpszichológust igénybe venni, mert sokat segít egy-egy verseny átbeszélésében és koncentrációs technikákat is megtanít.
A belső ráhangolódás kulcskérdés: a legjobbak között egyre inkább eltűnnek a fizikai, technikai, taktikai különbségek, megnő a koncentráltság, a magabiztosság, a nyerő hozzáállás szerepe.
– A vívásban egy-egy asszó (mérkőzés) is képes kimeríteni az embert. De ennél fárasztóbb, hogy több óra telik el egy-egy fellépés között, miközben nem eshetsz szét sem fizikailag, sem fejben. Én például relaxálással igyekszem kizárni a zavaró gondolatokat, próbálok csak a légzésemre, a testemre koncentrálni. Ezt napi szinten gyakorlom. Verseny közben mintegy beszűkített tudattal csak a következő mozdulatra, találatra figyelek. Elkalandozni, „ugrálni” nem jó. A személyiségemből adódóan nem vagyok „kiabálós”, se dühömben, se örömben; higgadt tudok maradni, próbálok nem kiesni a koncentrálásból.
Jó drukk, rossz stressz
Battai Sugár Katinka a legnagyobb sikereit (kétszeres kadét Európa-bajnok, junior Európa- és világbajnok) eddig csapatban érte el. Szerinte ez azzal is összefügghet, hogy csapatban nyugodtabb – egyéniben egyelőre kevésbé tudja kizárni a már emlegetett nyomást. De hogy mindent meg fog tenni ez utóbbiért, az biztos, mert már ki van éhezve egy érmes egyéni sikerre.
– Dinamikus stílusban vívok, ezzel együtt szeretnék még harcosabb lenni. Előfordul, hogy bár megvan a fejemben, hogy mit szeretnék a páston, nem vagyok kellően határozott a végrehajtásban, ezért nem sikerül. Ebben nagyon szeretnék fejlődni. Másrészt versenyző alkatnak tartom magamat, amit erősít, hogy gyakran jobban megy élesben, mint az edzésen. Akkor vagyok jó, amikor a drukk hajt, nem a stressz – magyarázta.
A járványt leszámítva „Sugi” úgy érzi, jó periódusban van. A felnőtt válogatottba való beilleszkedés könnyen ment: bár a zömmel huszonévesek alkotta bő keretben ő legfiatalabb, és „kicsiként” inkább figyel, ez egyáltalán nincs a terhére, egy csomó praktikus tanácsot kap úgy egy asszó során, mint az életben. Egy éve barátja van, így nőként is kereknek érzi a dolgokat. – Ha pedig valami rosszul alakul, sikertelenség, csalódás ér – zárta szavait –, a budapesti vagy a debreceni vívótársakkal való együttlét vagy egy jó iskolázás az edzőmmel feledteti a bosszúságokat.
Küzdelem a túlélésért a járvány árnyékában
A már említett sporttörténelmi kvalifikáció önmagában még nem garantálja, hogy Battai Sugár Katinka ott lesz Tokióban a magyar válogatottal (hiszen a kvótát az ország birtokolja, nem a négy vívó). Ugyanakkor edzője, Dávid László (Interfencing Debrecen SC) arra számít, hogy tanítványa a négy kiutazó kardozó között foglal majd helyet. A nemzetközi szinten jelenleg legeredményesebb debreceni vívóedzőt kérdeztük.
Cívishír: Ha Sugár a végső olimpiai keretben is benne lesz, mit várhatunk el tőle reálisan?
Dávid László: A női kard csapatversenyben való megfelelő helytállást. Az egyéni vívást egyelőre nem tartom elvárhatónak. A kvalifikációs időszak négy évéből (ami a járvány miatt, ugye, ötre módosult, hiszen egy évvel elhalasztották az olimpiát) Sugár az utolsó két évben szerepelt a válogatottban. Vele a csapatban négy világkupán vívtak a magyarok, ebből kétszer a dobogón álltak, egyszer negyedik, egyszer hetedik helyet értek el. Senkire sem akarok terhet rakni, de az érem esélye is bennük van. Sugár úgy edz, hogy ott lesz Tokióban, de ez nem csak rajta múlik. Reálisnak tartom, hogy kiviszik, általában visszajelzésként is ezt kapjuk.
Cívishír: Milyen vele dolgozni?
Dávid László: Kisgyerek korától kezdve egy hullámhosszon vagyunk. Kivételes koncentráció jellemzi és mindig a tökéletességre törekszik. Mivel ebben a sportban sok múlik a technikán, a fejlődés lehetősége folyamatos. Márpedig ő hajlandó erre; az icipici hibák is idegesítik, a végsőkig tudja javítgatni. Jó alkata van a kardhoz, a magasságához képest alacsonyabban van a súlypontja, ezért dinamikusabban, gyorsabban vív, mint a magas versenyzők általában. Továbbá nagyon jó a taktikai érzéke, tudatosan irányítja az ellenfelet, hogy hova vágjon, amit aztán kihasznál.
Cívishír: Miben fejlődjön?
Dávid László: Mivel még csak 18 éves lesz, nincs annyira stabil napirendje, mint egy sok éve a pályán lévő profinak. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó a hozzáállása. Csak annyiról van szó, hogy ő még nem kész vívó, fizikailag és technikailag is fejlődni fog. Amikor Sugár először kardot fogott a kezébe, az ellenfelek nagyobb része már világversenyeken vívott.
Cívishír: A klub számára mit jelent ez a siker?
Dávid László: Sugár pontosan tudja, hogy nem lenne ennyire eredményes, ha nincs ilyen társaság körülötte. A vívósportban nagyon fontos, hogy legyen elég minőségi asszópartnered. A sikere motiválja a többieket is, akik közül többen rendelkeznek már jó hazai és nemzetközi eredményekkel. Az Interfencing a világjárvány következtében a túlélésért küzd, a járvány nagyon megnehezítette a tervezést. Versenyek sora maradt el, az Irinyi szakképző iskolában kialakított termünket, ahol öt pástunk van felszerelve, a pandémia miatt nem használhatjuk. Az utóbbi időszakban egy volt varrodában béreltünk helyet; most az önkormányzat közbenjárásával a Debreceni Sportcentrum fémpástokat bocsátott a rendelkezésünkre és edzhetünk a Dóczy gimnáziumban. Nagyon fontos volna a debreceni vívósport továbbfejlődése szempontjából, hogy a jövőben állandó vívóteremben edzhessünk.
Ratalics László
