Damu Roland: szeretetéhes lelki nyomorék voltam

Nem ő az első ember, aki a börtönt megjárta, aztán könyvet írt. Mégis: ki ő? Lehet tudni? Igazság című könyvének bemutatóján sok mindenről szó esett – még több mindenről is talán, mint amiről kellett volna, de oly sok mindenről nem… Ennek tudtában döntse el mindenki maga, vajon mi az igazság. Hogy tud egy ember ennyi alkalommal rossz helyen lenni? Egy dolog igen hamar kiderült: a debreceni beszélgetésre főként olyanok jöttek, akik hisznek Damu Roland ártatlanságában, és örülnek, hogy újra jelen van.
Napi háromszori verés
Kezdjük az elején! Damu Rolandnak borzalmas gyerekkora volt: mint elmondta, nem nevezi édesanyjának azt, aki naponta háromszor is megverte. Szerinte egy anya attól lesz anya, hogy akként viselkedik. Nem tud már megbocsátani neki. Az édesapja sem volt különb, talán annyival, hogy kevesebbet verte. – Amikor azt láttam, hogy a húgom keresztapja döngeti az anyámat... – a könyv tehát nem véletlenül nem ajánlott 18 éven aluliaknak. Damu a debreceni Főnix Diákszínpadon találkozott először a színészmesterséggel, később 61 szerepben, ebből 41 főszerepben és a legnagyobbak, Tolnay Klári, Bubik István, Sinkovics Imre, Törőcsik Mari, Garas Dezső oldalán játszott.
El kellett játszani
Kulisszatitkokba avatva mesélte el, hogyan esett egyik ámulatból a másik gödörbe. Kiderült, a Hal a tortán (aminek egyik epizódjában magából kikelve őrjöngött – a szerk.) megrendezett dolog volt – a nézettségi mutatók miatt valamivel fel kellett dobni az adást. Háromszoros gázsit kapott a dühöngő bika alakításáért, amiből – elmondása szerint – el is vitte Palácsik Tímeát Dominikára nyaralni. – Elvállaltam, mert azt gondoltam, a sármos, nőcsábász imázsba ennyi belefér. De megrendezett volt a Miló Viktóriával való kapcsolata is. Damu állítja, Miló Viki világbajnoki mérkőzésére nem fogytak a jegyek, ezért felhívta a menedzsere és megkérte, hogy járjanak három hónapig, aztán majd a távolságra hivatkozva szakítsanak. Természetesen ezt is elszúrták, ám Milóéknak kedvezett egy másik hazugság, amivel Damu akkor a rövidebbet húzta.
Egy krémes története. Azaz százé
A nagy szegénységben felnövő Damu, aki gyerekként már eltartotta el magát és gyűjtötte a pénzt albérletre, saját bevallása szerint úgy nézett ki, mint egy „tróger”. Egyszer egy cukrászda előtt megállt, ahol életében először látott krémest. Miután észrevette a tulajdonos, elzavarta. Mikor évekkel később az egyik debreceni virágkarneválon zsűritagként megjelent, visszament ebbe a cukrászdába, ahol szívélyesen fogadták. Vett száz darab krémest.
Hibára hiba?
Ahány ember, annyi életút. Ha az emberek elkövetnek egy nagy hibát, akkor azt legközelebb igyekeznek elkerülni, de a média világa nagyon el tudja vakítani a legjózanabb embert is. Damu Roland életében sokszor hibázott, de nem mindig tanult belőle.
Szubjetív véleményt nem formálva csak felteszek egy kérdést. Ha bárkit ártatlanul elítélnek, és leüli, akkor miért nem megy tovább? Az Emberjogi Bírósághoz, az Istenhez, akárhova? Nem újabb hiba járni az országot, folyamatosan védelmezve magát, holott lehet, az emberek már nem is a "nőverőre" kíváncsiak, hanem a színészre…
– Nagy kanállal ettem az életet, mellette napi 16-18 órát dolgoztam. Mai napig nem tudom, hogy a jó Isten miért engedte, hogy én ártatlanul a börtönbe kerüljek. De ha akkor nem kerülök börtönbe, akkor ma biztos nem ülhetnék itt. Én világ életemben szeretetéhes lelki nyomorék voltam, és maradok is.
Elgondolkodtató, hogy miért nem beszélt egyáltalán a Palácsik-féle vádról Damu. Bár valószínűleg arról és annak következményeiről szól a könyv...
Dorcsák Nikolett


















