Cívis vagyok, vállalom!

Kaptunk mi már hideget-meleget, éppen eleget. Petőfi még azt is sajnálta, hogy a gyereke Debrecenben született, Móricz viszont gyógyulni jött vissza városunkba. Van, akinek bejön a nyakas, hagyományaiból, megszokott életéből nehezen engedő cívisség, de neveznek minket földhözragadtnak, maradinak is. Mondhat bárki bármit, a fővárosban dolgozó debreceniként megnyugszik a lelkem, amikor a vonaton hazafelé meghallom a hajdúsági kiejtést, és nálam akkor kerek a világ, ha a Loki debreceni kötődésű csapattal fut ki a pályára…

„Nem fejthetem meg, mi bírhatott rá harmincezer embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs...” – döbbent le Debrecen láttán Robert Townson, utazó 1793-ban.

Valamit mégiscsak tudtak az itt lakók, akkoriban ugyanis a történelmi Magyarország legnagyobb városa volt a miénk, megelőzve Budát, Pestet és Pozsonyt is. Méghozzá a semmi közepén, hegyek és városfal híján teljesen védtelenül a magyar történelem állandó viharaiban.

A túlélés és gyarapodás mögött alighanem az a gyakorlatias életfelfogás állt, ami a döntő helyzetekben a kard helyett az észhez folyamodott. Persze volt, akinél kiverte a biztosítékot a debreceni gondolkodásmód, a várost maradisága miatt keményen ostorozó Petőfi Sándor például arra panaszkodott, hogy a porták kapujára köszöntés helyett csak ennyit írnak: „A ki bejön ez udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó.”

Egészen más érintette meg Debrecenben a kollégiumi éveit itt töltő, és azután is rendre örömmel visszatérő Móricz Zsigmondot: „Kimondhatatlan édessége van a debreceni nyelvnek, nem csak dialektusban, ami inkább csak különös és furcsa, hanem érzésben, amely önkéntelen, mint megszokott kísérője a szónak, minden pillanatban kibuggyan a szívből. A debreceni ember mind atyáskodó, barátkozó, fölényes, magyarázó, kedves, nem tolakodó…”

Hogy kinek mit jelent a debreceniség, cívisség, az nézőpont kérdése, de annyi biztos, hogy ez a város itt a semmi közepén a mai napig megkerülhetetlen pont a térképen. Ha két ember leül és elkezd politikáról, sportról vagy akár zenei életről, kultúráról, netán történelemről beszélni, rövidesen ki kell ejteniük azt a szót, hogy Debrecen.

Pedig ma sem állunk jobban, mert ha valamelyik barátomnak kedve támad szülővárosomba ellátogatni, sok mindennel én sem tudom kecsegtetni. A hegyekért, vízért, jó levegőért, szép tájakért jómagam is máshova járok, azt pedig, hogy mégis mitől szívem csücske ez a hely, nehéz megfogni, főleg, ha valaki csak pár napra látogat ide. Kivihetem meccsre, koncertre, kimehetünk a Nagyerdőre, kiülhetünk a Nagytemplom elé, vagy beülhetünk a legkedvesebb helyekre, lehet, megérinti valami, de ebbe igazából csak belenőni lehet.

Valami magyarázatnak mégiscsak lennie kell a felsorolt jelenségekre, talán segít, ha megnézzük a sokat emlegetett cívisség fogalmát, eredetét. A cívis egy hagyománytartó, sajátos életformával rendelkező réteg, melynek földje, tanyája volt, mégis a városban élt. Hasznát nem fektette be kapitalista jellegű vállalkozásokba, hanem a paraszti gazdálkodás keretein belül bővítette. Konzervatív, zárt közösséget alkotott. Tágabb értelemben a cívisség a többi társadalmi réteget is magába ölelő gondolkodásmód, melyben egyesül a hagyományosan puritán debreceni életszemlélet a református értékrenddel.

Halálra modernizált világunkban persze naiv dolog lenne azt hinni, hogy a fentiek maradéktalanul fellelhetőek a mai debreceniek gondolkodásában és életmódjában, főleg a fiataloknál, de valahol a lelkünk mélyén mégiscsak ott munkálkodik ez az örökség. És tekintve korunk testi-lelki-szellemi lepusztulást hozó folyamatait, eljutottunk arra a pontra, hogy felértékelődött a régről hozott maradiságunk. Hogy van még néhány dolog a fejünkben, ami nem feltétlenül a pénzről, hanem az öntudatunkról, netán az értékeinkről szól.

Persze lehet mondani, hogy ezzel a felfogással kevesen élünk, és árral szemben evezünk, de a mai világban nyugodtan fel lehet fogni mindezt jó értelemben vett lázadásnak is. Debrecenben igenis jó pár maradandó és szerethető dolog van, érdemes mellettük kitartani, ahogy cívisségünk mellett is!

Két napja a Loki 5-2-es győzelemmel kezdte a bajnokságot. Kondás Elemérnek köszönhetően végre rengeteg fiatal és debreceni kötődésű játékos kapott szerepet a Vasas ellen. Jó volt a jegyzőkönyvre ránézni, ahogy a lendületes játékra is. És megint az a tétel igazolódott be, ami a DVSC immár 18 éve folyamatos élvonalbeli tagsága alatt oly sokszor megmutatkozott. Igazi sikereket csak úgy tud szállítani a csapat, ha helyi kötődésű edző irányítja, és helyi kötődésű kulcsemberekre épít.

A fentiek tükrében mindez aligha meglepő. Ez a város már csak így működik. Még a futballcsapata is.

HeGergAnd