Botrány: nem engedik a székely zászló használatát

Jogerősen megsemmisítette a Maros megyei táblabíróság a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát, amellyel a megye jelképévé tették a székely zászlót – közölte pénteken a Hargita megyei tanács elnöke. Borboly Csaba, aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökségi tagja, hozzátette, hogy az indoklás közzétételéig és a végzés kikézbesítéséig akár hónapok is eltelhetnek, s addig törvényesen használható a (kék mezőben a székelység ősi nap-hold jelképrendszerét megjelenítő) zászló.
Küzdelem a lobogóért
– Amikor megkapjuk az indoklást, aznap megyei tanácsülést tartunk és újra elfogadjuk, hogy ne kelljen senkinek levennie (a zászlót), és senkit se büntessenek meg érte. Ugyanakkor fellebbezéssel fordulunk a luxemburgi bírósághoz – mondta Borboly. Az RMDSZ politikusa felidézte, hogy 2009-es elfogadása óta az önkormányzat zászlóhatározatát folyamatos támadás érte a román civil szervezetek részéről, amelyek szerint a székely zászló hivatalossá tétele Hargita megyében hátrányos megkülönböztetést jelent az ott élő 50 ezer román számára.
– Végigjárták az összes fellebbezési lehetőséget, így most már jogerős táblabírósági ítélet van a kezünkben arról, hogy a zászlóhatározat diszkriminál. Ezt végigharcoltuk, aztán egy újabb hadjáratot indítottak azzal, hogy a megyei tanácsoknak nincs joguk zászlót elfogadni. Ebben született most jogerős ítélet – magyarázta. Kifejtette: az európai helyi autonómiák chartája és Románia helyi közigazgatási törvénye is lehetővé teszi, hogy a megyék meghatározzák saját jelképeiket, ezért folytatni akarják a jogi küzdelmet a székely lobogó elismertetéséért.
Kommunista képződmény Hargita
– Nem tagadjuk meg, és a hivatalos leírásokban is szerepel, hogy a székelység szimbólumrendszeréről van szó, de nincs rajta olyan elem, amely sérti a románságot, vagy bármilyen más nemzetiséget. Én eredetileg nem terveztem megyezászlóról határozatot elfogadtatni, mert Hargita megye egy kommunista képződmény, amelyet több térség összezárásával hoztak létre 1968-ban. Hargita megyei identitás különösebben nincs: nálunk gyergyói, udvarhelyi vagy csíki identitás van. Ellenben látván, milyen atrocitásoknak vannak kitéve az iskolák, hivatalok vezetői, hogy behívatják az embereket, és a rendőrségen nyilatkozatot kell adniuk, ha kiteszik a székely zászlót, úgy döntöttünk, hogy hivatalossá tesszük a megyében ezt a zászlót – magyarázta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.


















