Bojkott: nem játszathat akármit Dörner

Sarkadi Imre örökösei megtagadták az engedélyt, hogy Dörner György az író darabjait felhasználja, miután az új direktor pályázatában a 2012/13-as évad tervezett, stúdiószínpadra szánt bemutatói között megnevezte Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon című drámáját. Az örökösök közölték a Magyar Naranccsal: Dörner terveiről sem a szerző örököseivel, sem az ügynökséggel mint az örökösök képviselőjével nem egyeztetett. Sarkadi Imre munkássága, életfelfogása nem egyeztethető össze azzal a szemlélettel, amit Dörner György, az Új Színház 2012. február 1-től kinevezett igazgatója képvisel, és amely szellemiség keretében tervezi működtetni az általa vezetett színházat – írják a szerző örökösei és kijelentik, hogy amennyiben a Dörner György által vezetett színház Sarkadi Imre bármely művének színreviteléhez engedélyért fordulna hozzájuk akár közvetlenül, akár képviselőjükön keresztül, azt nem szándékoznak megadni.


















