Bájos, de nagyon amatőr az új magyar vígjáték
Mindig dicséretes, amikor valaki autodidakta módon, lényegében a semmiből áll neki valamilyen projekt elkészítésének. A Macska a betonban című film alkotói bevallottan így vágtak bele. Mint az április 15-i, Apolló moziban megtartott közönségtalálkozón elhangzott, ezen felül a forgatást még a járványhelyzet is nehezítette.
A Macska a betonban története szerint Nagybegyesen 1972-ben gázrobbanás történt. A több napon át tomboló tüzet sikerült eloltani, ám a faluban ezután megmagyarázhatatlan események történnek. A film főszereplője, az ötvenöt éves Péter, aki vízóra-leolvasóként dolgozik és a településen mindenkit jól ismer. A férfi különös dolgot vett észre, mégpedig azt, hogy a macskák mindig belelépnek a friss betonba. Péter, miközben meséli a történetet, egyre több érdekességet oszt meg a falu lakóival kapcsolatban.
Ténylegesen hangsúlyozni kell, hogy a Macska a betonban című filmnek mindössze kétmillió forint volt a költségvetése, valamint nem profi stáb készítette. A film – főként ezek miatt – komoly hiányosságokkal küzd: számos jelenet nincs jól plánozva (alapinformációk hiányoznak egy-egy beállításból); az operatőri munka (leszámítva néhány jól sikerült drónfelvételt) inkább hasonlít arra, mintha mobiltelefonnal vették volna fel, a cselekményvezetés mögül pedig hiányzik a koncepció, és a forgatókönyv is igencsak kusza.
A Macska a betonban sok tekintetben emlékeztethet régebbi, 1960-as évekbeli cseh vagy éppen lengyel filmekre. Ez főleg a szellemiségében mutatkozik meg, de magában a helyszínben, a kisrealista megközelítésben, valamint az abszurd helyzetekben is látszódik, honnan táplálkoztak az alkotók. Ezt erősíti Dalnoky Ferenc rendező Homokkerti capriccio című regénye is, ami egyfajta sorvezetőként szolgált a filmhez. Az tehát mindenképpen pozitívum a Macska a betonbannal kapcsolatban, hogy a Közép-Kelet-Európai régió életérzése ott munkál benne.
A filmben Péter narrálja a cselekményt – elmeséli, milyen furcsaságok történnek Nagybegyesen. Az elején emiatt úgy tűnik, mintha Péter össze is kötné valamilyen módon a szálakat, de nem erről van szó. A Macska a betonban inkább hasonlít egy szkeccsfilmre; több kisebb történetből áll, amelyeket nem fűz össze semmi, csak Nagybegyes. Ez önmagában nem lenne gond, ám a film emiatt nagyon széttartóvá válik. A jelenetek inkább csak követik egymást, nem pedig következnek egymásból. Ehhez járul, hogy a történetek hossza nincs összhangban egymással: az egyik egész hosszú, a másik viszont kevés időt kap. Előbbieket ráadásul nagyon elhúzzák, hamar kimerülnek a kis sztorik, mert ötletként ugyan nem rosszak, de jóval kevesebb van bennük, mint amennyi időt kapnak.
A film egyébiránt éppen emiatt hamar kifullad, fárasztóvá válik, és egy-két jópofa beszólást leszámítva a humora több esetben is inkább kínos, gyermeteg, semmint szellemes. Sajnos ez az érzet elég erőteljesen jelen van, hiszen – habár a történetek bájosan banálisak – a megvalósítás finoman szólva hagy némi kívánnivalót maga után. Az amatőr szereplők néhány pillanatot kivéve nem működnek, színészvezetés nyoma alig felfedezhető, a rendezés mögött nagyon kevés volt a koncepció, emellett végig érezni, hogy szinte forgatókönyv nélkül, improvizatív módon készült a film.
Ennek az alkotásnak az alapanyagában valójában jóval több rejlett, lehetett volna egy kis magyar abszurdot létrehozni, ha precízebben kidolgoznak egy-egy történetet.
A próbálkozást illik megdicsérni, mert van néhány erénye az alkotásnak, de ennél sokkal több kell egy igazán jó filmhez.
Gaál Csaba