Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Szebb Jövőért új néven folytatja

| 2014. 10. 18. | 19:54:48
Cigánybűnözésről szónokoltak a MÖM alapítóján. Lefasiztázták őket.
A Szebb Jövőért új néven folytatja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) néven új szervezetet hívott életre a bíróság által jogerősen feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) korábbi vezetője. László Attila szombaton Budapesten, az Erzsébet téren mintegy száz szimpatizáns előtt tartott beszédében elmondta: nem a feloszlatott szervezet alakul újjá, de "a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmüket" nem adják fel, ezért kezdeményezte a MÖM létrehozását.

Úgy fogalmazott, ők az utolsó védvonal, amely még egy cseppnyi esélyt jelenthet a magyarság megmaradására, és ha a helyzet úgy hozza, a kellő fizikai erő alkalmazásával is megvédik a hazájukat.

Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom "főkapitánya" arról beszélt, hogy "a megélhetési bűnözők a cigányok soraiból kerülnek ki", vagyis létezik "cigánybűnözés". A rendőrség pedig tehetetlen velük szemben, ezért volna szükség az olyan szervezetekre, mint a SZJPE - tette hozzá.

Csákvári Lajos, a SZJPE volt alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az egyesület feloszlatásáról szóló döntést el kell fogadniuk, de "nem nyugszanak bele".

Az eseményen szintén felszólaló Ulics Erika ügyvéd a Rákosi-korszakot idéző koncepciós döntésnek nevezte az SZJPE feloszlatását. Beszédet mondott Budaházy György is, aki ellen terrorcselekmény vádjával folyik büntetőeljárás.

A résztvevők, akik jellemzően fekete vagy terepszínű ruhában voltak, nemzeti színű, Árpád-sávos és székely zászlókat lengettek.

A rendezvényen kisebb lökdösődés alakult ki, amikor egy nő "fasiszták" felkiáltással az éppen beszédét tartó Ináncsi József mögé lépett és el akarta venni a kezéből azt a papírlapot, amiről a beszédét olvasta fel. A nőt a rendezők és a rendőrök elvezették a helyszínről.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Először választottak amerikai pápát
Először választottak amerikai pápát
Robert Francis Prevost XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
A konklávé második napján máris dűlőre jutottak a bíborosok.
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
A Fidesz Facebookon jelentette be a hírt.
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Dobrev Klára azt is bejelentette: elválnak.
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Nem jutottak dűlőre a bíborosok.
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Különös svájci jelenségről szóló szöveget is kaptak a diákok.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
A „leleplezés” a Fideszt segíti - írja.
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Ezt olvassa ki a haderőreformból az ellenzéki párt elnöke.
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Kerek évfordulót ünnepel a világ.
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Egyelőre patthelyzet van.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés