A Nyíregyháza nem tudta megnehezíteni a DEAC-osok dolgát
![A Nyíregyháza nem tudta megnehezíteni a DEAC-osok dolgát](https://civishir.hu:10013/media/85c206c1-85b6-4b24-be87-df06a4046b47.jpg?size=850)
Az NB I-be visszajutott Szpari második gárdájával nézett farkasszemet a Debreceni Egyetem augusztus 11-én délután az NB III Északkeleti csoportjának harmadik fordulójában. A házigazdák hat ponttal, a vendégek négy egységgel várták a mérkőzést.
Tíz percet kellett várni az első lehetőségre, Tomola Patrik fejelt bevetődve a bal sarok mellé. Uralta a meccs elejét a Debrecen, és igyekezett minél nagyobb tempóban eljutni a nyírségiek kapuja elé – tudatta a DEAC honlapján. Nem sokkal később Papp adott középre, Sándor Tamás kapáslövése kevéssel ment mellé, miután megpattant egy védőn. Jobb volt a DEAC, a Spartacus zártan védekezett, és elsősorban kontrákra alapozta játékát. Az ivószünetet követően Jankelics Iván lőtt jócskán fölé. A 31. percben egy remek támadást követően Sándor lőtt kapura, megpattant labdája a lécen csattant. Remekül zárult az első játékrész: Papp G. Benedek végzett el szabadrúgást az ellenfél térfelének közepéről, Soltész János ugrott a legmagasabbra, és a bal sarokba bólintott.
A szünet után sem jöttek a nyíregyházi rohamok, inkább az egyetemisták támadtak, noha ők már előnyben voltak. Urbin Péter kettőt is cserélt az 53. percben, Kun és Tóth Dániel érkezett Mikó, valamint Lénárt helyére. Nem sokkal ezután Soltész lett a csapatkapitány, miután Sándor Tamás lejött, őt Korhut Mihály váltotta. Magabiztosan futballozott a DEAC a mérkőzés ezen időszakában is, bár a helyzetek elmaradtak. Kissé unalmas mederben csordogált a találkozó, a Spartacus továbbra sem nyílt ki, ezért a házigazdáknak nehéz volt feltörniük a védelmet. Az utolsó tíz percre változtatott a vendégek edzője is, érezvén, hogy nem veszélyes a csapata. Mégis a DEAC került helyzetbe, Kun lövése alig ment el a kapu mellett. Az összecsapás egyik utolsó momentuma Szabó Levente lövése volt, védett a kapus, majd a másik oldalon Pataki durrantott fölé.
NB III Északkeleti csoport, 3. forduló
DEAC–Nyíregyháza Spartacus II 1–0 (1–0)
DEAC: Tóth D. – Lakatos, Herczku, Soltész, Mikó (Kun 53.) – Sándor (Korhut 61.), Szabó, Lénárt (Tóth D. 53.) Jankelics – Papp G., Tomola (Al-Sheraji 71.).
Gól: Soltész (45.)
![Pont nélkül tér haza a kis Loki Pont nélkül tér haza a kis Loki](https://civishir.hu:10013/media/f638eb65-ae30-499b-ab09-2b75fd657807.jpg)
![Több mint 600 millió forinttal lett gazdagabb egy szerencsés Több mint 600 millió forinttal lett gazdagabb egy szerencsés](https://civishir.hu:10013/media/bd281d25-9d4e-4886-bbb2-467ab5216729.jpg)
![Így készült az idei Szent István-napi kenyér Így készült az idei Szent István-napi kenyér](https://civishir.hu:10013/media/62116990-434b-458d-9578-dbb3e859e50d.jpg)
![Különleges alkotás lett Magyarország tortája Különleges alkotás lett Magyarország tortája](https://civishir.hu:10013/media/82a6dbf7-bc2f-47ba-8d0e-7a0180a0a084.jpg)
![Debreceni fejlesztés: hetekkel hamarabb megszerezheted a jogosítványodat Debreceni fejlesztés: hetekkel hamarabb megszerezheted a jogosítványodat](https://civishir.hu:10013/media/d5fd17b8-c778-4b1d-8f33-aa239970e38d.jpg)
![Átalakítanák a szolgáltató Hatvan utcai irodaépületét Átalakítanák a szolgáltató Hatvan utcai irodaépületét](https://civishir.hu:10013/media/5f3e5b37-b7d4-457f-b31e-c1496540f932.jpg)