A Nagytemplom előtti torna az utolsó esély a párizsi kvóta megszerzésére
![A Nagytemplom előtti torna az utolsó esély a párizsi kvóta megszerzésére](https://civishir.hu:10013/media/9333b2ac-d6d8-410c-84f5-f30fc987035f.jpg?size=850)
A szervezők telt házra számítanak a csütörtöktől vasárnapig tartó, debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, amelyen a magyar női és férfi válogatott is részt vesz.
Papp László polgármester a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, óriási megtiszteltetés és rang ez a városnak, hiszen másodjára szerveznek a cívisvárosban kosárlabda olimpiai selejtezőt. Kiemelte, 2015 óta szerveznek a sportágból különböző világversenyeket, s a 10 év alatt remek együttműködés alakult ki a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) és a város között. Az is megelégedéssel tölti el a városvezetőt, hogy a 3x3-as mérkőzések ideje alatt - a csaknem ezer fő befogadású arénán kívül - megtöltik a szurkolók, érdeklődők a Nagytemplom előtti teret.
"Egyre nagyobb a városnak a reputációja, köszönhetően a sportágnak"
- hangsúlyozta Papp László és hozzátette: 16 férfi és 16 női válogatott küzd majd a párizsi olimpiára való kijutásért.
Maximiliano Palheiro, a FIBA 3x3-as szakágának operatív igazgatója szintén méltatta az elmúlt 10 év együttműködését, s mint fogalmazott, sikerült elérniük, hogy olimpiai sportág legyen a 3x3-as kosárlabda. "A kiváló szervezőbizottságnak köszönhetően a sportág fővárosa lett Debrecen" - hangsúlyozta.
Becsky István, a szervezőbizottság elnöke a szakadó eső közben bejelentette, hasonló időjárás esetén a helyszín az Oláh Gábor utcai Sportcentrum lesz. Megismételte, nagy siker, hogy immár 10 éve folyamatosan ad otthont Debrecen a kosárlabda rangos versenyeinek, köztük a 3x3-as olimpiai selejtezőnek.
Papp Klaudia, magyar válogatott játékosa közölte, a sikertelen hongkongi kvalifikáció után mindent elkövetnek a kijutás érdekében. Ivosev Tamás, a magyar férfi válogatott tagja - korábbi DEAC-játékos - szintén bizakodva nyilatkozott: "A csapat jól felkészült, megvan a sansz a párizsi olimpiai kvóta megszerzésére."
A Nagytemplom előtti Kossuth téren sorra kerülő torna az utolsó esély a párizsi ötkarikás kvóta megszerzésére. A helyzet igencsak emlékeztet a 2021-es kvalifikációs hajrára: akkor a magyar válogatottak épphogy lemaradtak a tokiói seregszemléről, a nők utolsó másodperces kosárral kaptak ki a döntőben, mint ahogy a férfiak is ott voltak a fináléban.
Ami a jelenlegi képet illeti, a férfiaknál az Egyesült Államok, Kína, Szerbia, Hollandia és a címvédő Lettország már megszerezte az olimpiai indulási jogot, a nőknél pedig Franciaország, Kína, az Egyesült Államok, Azerbajdzsán és Ausztrália rendelkezik kvótával.
A nőknél Földi Attila szövetségi kapitány együttese a D csoportba került Hollandia, Olaszország és Izrael mellé. A Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni összetételű csapat az izraeliekkel kezd csütörtökön 19.20 órakor. A válogatott - Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállításban - április közepén csak az elődöntőig jutott Hongkongban az első selejtezőn, ahonnan a tornagyőztes szerzett ötkarikás indulási jogot.
A viadalt az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalán lehet élőben követni.
Az olimpiai selejtező csoportbeosztása:
Nők:
A csoport: Németország, Lengyelország, Ukrajna, Tunézia
B csoport: Kanada, Litvánia, Csehország, Chile
C csoport: Spanyolország, Japán, Egyiptom, Mongólia
D csoport: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Olaszország, Izrael
Férfiak:
A csoport: Litvánia, Svájc, Németország, Madagaszkár
B csoport: MAGYARORSZÁG, Ausztria, Puerto Rico, Izrael
C csoport: Franciaország, Kanada, Spanyolország, Egyiptom
D csoport: Mongólia, Belgium, Japán, Lengyelország
A magyarok csoportmérkőzései Debrecenben:
Nők, D csoport:
Csütörtök:
Magyarország-Izrael 19.20
Magyarország-Hollandia 21.35
Szombat:
Magyarország-Olaszország 20.45
Férfiak, B csoport:
Péntek:
Magyarország-Izrael 19.20
Magyarország-Puerto Rico 21.35
Szombat:
Magyarország-Ausztria 21.35
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)