Hirdetés
A kerítésen átmászva érkeztek a rendőrök a polgári dílerhez
police.hu | 2025. 08. 08. | 09:01:10
Videón az elfogás.

A pénzt lefoglalták (Fotó: rendőrség)
Hirdetés
A hajdúnánási rendőrök olyan információt szereztek, hogy két polgári lakos anyagi haszonszerzés céljából kábítószert árul a településen. A nyomozók minden adatot alaposan megvizsgáltak, majd akciót szerveztek az elfogásukra. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bükk KTA bevetési egységével közösen csaptak le a két férfira augusztus 5-én este. Mindkét dílert előállították, a bűnügyesek a náluk tartott kutatások során pénzt foglaltak le.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntette miatt őrizetbe vette a 30 és 46 éves férfit, majd kezdeményezte a letartóztatásukat.
Hirdetés
További híreink

TeSzedd!: hajdú-bihariak is regisztrálhatnak
Az ország legnagyobb szemétszedési akciója október 12. és 18. között lesz.

Havi 40 ezer forintot is kaphatnak a hajdúszoboszlói hallgatók
Bővítették a jogosultak körét.

Biharnagybajom drogdílerét a padláson érték utol
Hosszabb ideje árulta a drogot.

Részegen nekifutott a sorompónak Balmazújvárosban
Az ügyet Debrecenben tárgyalják.

Kezdődhet a nagy beruházás Esztárban
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.

Új élet költözik a biharnagybajomi moziba
A falu új kultúrtere a sárréti hagyományokat is őrizné.

Püspökladányban politikai játszma lett a hiányból?
A polgármester szerint egyes testületi döntések nehezítik a kilábalást.

Kaszával rendezte a vitát Hajdúhadházon
A szomszédjaival fennálló vita közben ragadott kaszát, amivel megvágta haragosát.

Megújul az óvoda Újtikoson
Az épület belső tereit érintő fejlesztéssel végeztek, november végén zárulhatnak a munkálatok.

Füstölőüzem gyulladt ki Tiszacsegén
Két tűzoltócsapatot is kivezényeltek.

Novembertől lehetnek új igazgatók a nemzeti parkokban
Vagy a régiek folytathatják a munkát.

Lakodalom lett a szüreti napból Bakonszegen
A programhoz egy kis falut is felépítettek a művelődési ház udvarán.

Biharnagybajom drogdílerét a padláson érték utol
Hosszabb ideje árulta a drogot.

Részegen nekifutott a sorompónak Balmazújvárosban
Az ügyet Debrecenben tárgyalják.

Őrizetbe vették az egyik leggazdagabb magyart
Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.

Kiszűrik a tragacsokat Debrecenben
A járőrök a napokban több tucat autót is tüzetesen átvizsgáltak.

Önkielégítés a debreceni járaton: mindent felvett a kamera
A MÁV-csoport feljelentést tett.

Kaszával rendezte a vitát Hajdúhadházon
A szomszédjaival fennálló vita közben ragadott kaszát, amivel megvágta haragosát.

Lombkoronasétány: a bíróságon nyilatkozott a volt polgármester
Büntetőper kezdődik a két vádlott ellen.

Csaknem 2 kiló kristály a görbeházi pihenőnél
A családtagok azt állították, semmiről nem tudtak.

A debreceni kuruzsló 20 ezret remélt a „rontás” levételéért
A rendőrség elfogta.

Debreceni ítélet: négyszer szúrta nyakon a szomszédját
Pénzt akart szerezni.

Bababántalmazás: bocsánatkérés az utolsó szó jogán
A hajdúszoboszlói bűnügyben a Debreceni Ítélőtábla hirdethet jogerős határozatot.

Lombkoronasétány: elítélhetik Nyírmártonfalva korábbi polgármesterét
Több mint 64 millió forint vagyoni hátrányt kívánt okozni.
Kiemelt híreink
Egy nap múlva nyit az újabb debreceni Lidl
Huszonkilenc munkahely.
Tárkányi: elindult a Nagyállomás-projekt
Megtörtént az első, virtuális kapavágás Debrecenben – mondta a politikus.
Önkielégítés a debreceni járaton: mindent felvett a kamera
A MÁV-csoport feljelentést tett.
Püspökladányban politikai játszma lett a hiányból?
A polgármester szerint egyes testületi döntések nehezítik a kilábalást.
Lombkoronasétány: a bíróságon nyilatkozott a volt polgármester
Büntetőper kezdődik a két vádlott ellen.
Támogatott tartalom
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar
yoUDay – élőben a YouTube-on!
Több mint 21 ezer jegy kelt el a Debreceni Egyetem különleges estjére.
Balesettel indult a nap Debrecenben
Teherautóval ütközött egy személygépkocsi.
Húszezernél is többen lesznek a debreceni stadionshow-n
Újabb szektorokat nyitottak meg a nagy érdeklődés miatt.
Visszatérnek a retró sztárok Debrecen utcáira
A járatok díjmentesen vehetők igénybe!
Erdei szüret és autómentes nap a Zsuzsival
Utazz velünk az őszi szezonban is!




























