A hadházi férfi Debrecenben elkötött egy kisbuszt
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele, lopás, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és kétrendbeli lopás vétség miatt indított eljárást egy hajdúhadházi lakossal szemben. A férfi április 29-én délután Debrecen belvárosában sétált, amikor észrevett egy le nem zárt kisbuszt. Gyorsan beült, a benne lévő kulccsal beindította, majd egyenesen otthona felé vette az irányt. Miután hazaért, kipakolt az autóból, és továbbhajtott az ismerőséhez.
A kocsikázás nem tartott sokáig, a rendőrök még aznap elfogták, majd előállították.
Az eljárás során az is kiderült, hogy az önjelölt sofőrnek soha nem volt jogosítványa, és korábban a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. A nyomozók kihallgatták a 30 éves férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. Beismerő vallomást tett.