A debreceni Pókember, Kupás Gergő tűzoltóbajnok igazán színes egyéniség

A megyei katasztrófavédelem első embere, Pintér Tamás ezredes ajánlotta figyelmünkbe egyik kiváló beosztottját, Kupás Gergőt, aki a magyar tűzoltóbajnokságon az egyéni számokban idén sem talált legyőzőre. A sportos, elhivatott lánglovaggal kibeszéltük az élet nagy kérdéseit.

Cívishír: A nagyfőnök mesélte, hogy minden babért learattál a házibajnokságon. Pontosan miről is szól a tűzoltók versenye?
Kupás Gergő: Ügyességi, fizikai felmérő a tűzoltók számára, és igazán komoly hagyománya, valamint nagy presztízsként tartjuk számon a szakmánkban. Kétévente rendezik meg, az ország minden megyéje és Budapest képviselteti magát, egyéniben két, csapatban négy számban hirdetnek győztest. Nekem mindkét egyéni számot sikerült megnyernem, csapatban az egyik számban pedig másodikok lettünk. Utóbbi azért nagy fegyvertény, mert a sok vonulás, a sok tarlótűz miatt mi kevesebbet tudtunk készülni, mint a vetélytársak.

Cívishír: Avass be a részletekbe!
Kupás Gergő: Az egyik egyéni szám a 100 méteres akadályversenyt. Rajtgépből indulunk, az első akadály egy kétméteres palánk, ezután két tömlővel a kézben fel kell futni egy gerendára, közben azokat ki kell bontani, hogy a pálya végén rá lehessen csatlakoztatni a sugárcsőre. A másik egyéni szám a horoglétra. A létra végén van egy horog, ezzel kell felmászni harmadik emeleti magasságba, mégpedig úgy, hogy mindig az ablakpárkányba kell akasztani a létrát. Mivel ezt is megnyertem, az összetett bajnoki címet is megszereztem. A nyolcfős csapatok versenyében a 4x100-as váltóban – ebben futni, mászni és tüzet oltani is kell –, kiestünk egy hiba miatt, a kismotorfecskendő-versenyben azonban az előkelő második helyen végeztünk.

Cívishír: Felmászni a falon harmadik emeletre – jól értettem?
Kupás Gergő: Igen, jól! Beakasztod a létra kampóját az ablakpárkányba, felhúzod magad, majd új fogást keresel, és így csinálod addig, amíg el nem éred a megfelelő magasságot.

Cívishír: Ez korántsem veszélytelen feladat!
Kupás Gergő: Húsz éve, amikor elkezdtem versenyezni, még biztosítókötelet sem vehettünk igénybe. Igaz, a talaj homokos volt, tehát a halál veszélye nem állt fenn, de a bénulásé igen. Jobb onnan nem leesni, az a biztos!

Cívishír: Mennyiért vállalod a kockázatot? Busás prémium áll a házhoz?
Kupás Gergő: Régebben kaptunk prémiumot, de ma már erkölcsi elismerésért versenyzünk.

Cívishír: Most nevetünk, de tényleg, legalább megbecsülnek a szakmában? Tudják Zalaegerszegen vagy Sopronban, ki az a Kupás Gergő?
Kupás Gergő: Tudják! Mi, versenyzők személyesen is ismerjük egymást. Mintegy kétszáz emberről beszélünk országosan, ami egy jó nagy haveri társaság.

Cívishír: Mindent megnyertél, most vagy a csúcson?
Kupás Gergő: Azt nem mondanám. Jövőre negyvenéves leszek, ez a tűzoltóknál már nem számít fiatal kornak. Öregnek sem nevezném magam, inkább középidősnek. Negyvenen túl már lassabban érünk fel a 24 emeletes tetejére, mint a huszonévesek.

Cívishír: Mégis te vagy az országos tűzoltóbajnok, nem pedig egy huszonéves!
Kupás Gergő: A versenyrutin mindennél többet ér. Húsz év alatt rengeteg versenyen vettem részt, a magyar tűzoltó-válogatott tagjaként számos nemzetközi viadalon is szerepeltem.

Cívishír: Idézd fel, hogy lett belőled tűzoltó? Sokat nézted gyerekkorodban a tűzoltóautót?
Kupás Gergő: Bizony, sokat néztem, már csak azért is, mert édesapám is tűzoltó volt, de még a keresztapám is. Óvodás koromban már tudtam, hogy én vagy kommandós leszek, vagy tűzoltó, azaz mindenképpen izgalmas hivatásra vágytam. Édesapámé az emelőkosaras autó volt, és mit ad Isten, most én is ezen dolgozom. Az öcsém katonaként kezdte, majd reptéri tűzoltóvá vált, az unokatestvérem pedig jelenleg a műveletirányításon szolgál, úgyhogy az egész család a tűzoltószakma bűvöletében él. Érdekesség, hogy a családunk hölgytagjai pedig egészségügyi dolgozók, alig van kivétel.

Cívishír: Emlékszel még arra, hogy a ranglétra legalján milyen az élet?
Kupás Gergő: Tizennyolc éves koromban katonának készültem, amikor Kovács Ferenc, akkori tűzoltóparancsnok kérte, hogy jelentkezzek polgári szolgálatosnak, mert emberhiánnyal küzdött a tűzoltóság. A fene se akart polgári szolgálatos lenni, akkor úgy véltük, a gyenge képességű emberkék választják ezt, de Kovács Ferenc meggyőzött azzal, hogy polgári szolgálatosként is vonulhatok az egységekkel, azaz valódi tűzoltómunkát tudok végezni. Így kezdtem 2001-ben. Egy év múlva már főállású tűzoltó voltam, és imádtam a vonuláskor cipelni a cuccokat. Később megszereztem a C-jogosítványt, és sofőrködtem is a különböző tűzoltóautókon, vagy műszaki mentőszereken, ami eleinte szintén nem volt kedvemre való, mert én tűzoltó akartam lenni, nem pedig sofőr. Apámmal sokszor vitáztunk azon, hogy ki az igazi tűzoltó: aki bemegy a tűzbe menteni, vagy aki kiviszi a legénységet a helyszínre?

Cívishír: Egyértelmű! Aki bemegy a tűzbe!
Kupás Gergő: Akkoriban én is így gondoltam, de most már azt mondom: mindkettő!

Cívishír: Azért többen tudnak teherautót vezetni, mint ahányan be mernek menni egy égő házba!
Kupás Gergő: Ez igaz, de a tűzoltóautó sofőrjének a riasztás első másodpercétől kezdve topon kell lennie. A beosztott lecsúszik a csövön, beül az autóba, és amíg a helyszínre érnek, gondolkodhat, lélekben felkészülhet a feladatra. A sofőrnek tudnia kell az utat, s úgy kell figyelnie a forgalomra egy 16 tonnás gép volánjánál, hogy közben ordít a sziréna. Az is nagy felelősség, maradjunk annyiban! Arról aztán nem is beszélve, hogy ezek a verdák elég drágák, minden sérülés kijavítása egy kisebb vagyonba kerül, tehát nagyon kell vigyázni.

Cívishír: Vegyünk egy példát! A riasztás egy lakótelepre szólít, ahol – mondjuk a hetediken – lakástűz van? Mi a teendő?
Kupás Gergő: Kivonulunk a kosaras autóval, megközelítjük a háztömböt, de romtávon kívül, nehogy egy kitörő ablak szilánkjai a fejünkre hulljanak. A parancsnokom ül a kosárban, én kezelem alulról a szerkezetet. Nagyon észnél kell lenni, hiszen pontosan kell megközelíteni az erkélyt, hogy kimentsük onnan Mariska nénit. Le kell küzdeni közben sok akadályt, a fákat, a széljárást.

Cívishír: Sok tragédiával is találkozik egy tűzoltó. Ezeket hogyan lehet feldolgozni?
Kupás Gergő: Nem tudom, nem is szoktam ezen gondolkodni. Szerintem egyszerűen megszokjuk. Érdekes egyébként, hogy amikor másnap az újságban olvassuk mondjuk egy közúti balesetről készült fotós beszámolót, sokkal durvábbnak tűnik, mint a helyszínen, ahol az ember minden idegszálával a mentésre koncentrál. Ott ugyanis a mentők ránk várnak, hogy kiszabadítsuk a sérülteket a roncsok közül. Előfordul, hogy egy percünk van egy embert kiszedni, máskor – ha a mentők stabilnak vélik a sérült állapotát – akkor több, de akkor sincs idő szörnyülködni.

Cívishír: A veszéllyel megbirkózni mindennapos feladat?
Kupás Gergő: A fiatalok ugyebár forrófejűek, és bár hallgatnak a feletteseikre, nem hiszik el, hogy a veszély rájuk is leselkedik. Aztán amikor az ember orra előtt száll el egy gázpalack a tűzben, akkor rádöbben, hogy minden előírást érdemes betartani és a kiképzés szerint eljárni. Így vagyunk ezzel mindannyian. Sokat tanulunk az öregektől.

Cívishír: A legnehezebb munkának most mit tartasz?
Kupás Gergő: A 21. század kihívásai nekünk is feladják a leckét. A napelemek oltására például ma még nincs protokoll, pedig ha égő háztetőn begyullad a napelem, akkor az nagy baj, vagyis nagyon nehéz oltani. Az emberi élet a legfontosabb, mindig azt tartjuk szem előtt. Ha a napelemmel együtt a háztető leég, akkor megette a fene, a lényeg az, hogy minden embert kimentsünk a házból. Ma már minden nehezebb a technika fejlődése miatt. Egy közúti balesetnél például arra is kell figyelni, nehogy a mentés közben nehogy kinyíljon egy légzsák – ha még az ütközésnél éppen nem nyílt ki –, mert halálos sérülést okozhat az egyébként is sérült embernek.

Cívishír: Egy tűzoltónál otthon állandó stressz lehet az asszonyok élete!
Kupás Gergő: Szegény édesanyám tényleg állandó aggódásban élt – sajnos már három éve nincs közöttünk –, mert nem elég, hogy ilyen szakmát választottunk az öcsémmel, még gyorsasági motorozni is elkezdtünk fiatalon. Eddig szerencsére túléltünk mindent. A párjaink is tisztában vannak azzal, hogy mit teszünk, bár nekik finomítva adjuk elő a napi eseteket.

Cívishír: Egy tűzeseten mégis mit lehet finomítani?
Kupás Gergő: Például elmondjuk, hogy beszakadt a födém, de ezt már nem tesszük hozzá, hogy közvetlenül mellettünk csapódott be a gerenda.

Cívishír: Debrecenben dolgozni presztízs egy tűzoltónak?
Kupás Gergő: A legnehezebb feladat a miénk. Az országban mi vonulunk a legtöbbet. Ebben az évben már négyezer vonulást jegyzünk, igaz, ez az egész megyére vonatkozik, de ennek a zöme miénk, debrecenieké.

Cívishír: A kondícióddal miként törődsz?
Kupás Gergő: A nagyobbik fiammal most annyit futunk és biciklizünk, hogy a kardióedzésnek az megteszi. Aktívan motorozom, mégpedig gyorsasági motorral, ami szintén rendkívüli fizikai állóképességet ad, hiszen minden testrészt igénybe vesz. Néha focizni is szoktam, bár egyre kevesebbet, mert veszélyes sportág. Egyébként kiskorom óta sportolok, előbb atlétizáltam, majd tizenhét évesen kickbokszban világbajnok lettem. Testnevelőtanárom volt Suba László, aki Kozák Luca edzője, később Major Zsolt sokdanos mester edzett. A sport mindig meghatározó volt az életemben.

Cívishír: Azért a világbajnoki cím mellett nem menjünk el szó nélkül!
Kupás Gergő: 1999-ben hirdették meg Budapesten, a később leégett BS-ben a nyílt harcművészeti világbajnokságot. A shaolin kungfusok rendezték, és a vegyes szabályrendszer nagyon passzolt a kickbokszhoz. Öten mentünk Debrecenből, rajtam kívül Sándor Kornál, Virágos Péter, Katona László és egy lány, Pényi Edina. Katona Lászlóval ketten világbajnokok lettünk, de a többiek is mind döntőztek.

Cívishír: A bunyó most hiányzik?
Kupás Gergő: Néha zsákolok kicsit, ha nosztalgiára vágyom. A fiam rám ütött, látszik a mozgásán, belőle lehet kickbokszos. Reményeim szerint a sportág az olimpia műsorára is felkerül hamarosan, így több ráció lesz benne a jövőben.

Cívishír: Az apaságot hogyan éled meg?
Kupás Gergő: Két fiam van, a nagyobbik, Benedek hamarosan négyéves, a kicsi, Bertalan pedig egyéves. Nagyon sok időt töltök velük, és élvezem minden percét. Sámsonkerti lakosok vagyunk, ott sikerült kertes házat vennünk, és most éppen kertépítésben vagyunk, hogy a srácoknak a legjobb helyük legyen.

Cívishír: Nem sietted el a családalapítást...
Kupás Gergő: Ez igaz, de úgy gondolom, a legjobb időben találtam meg a párom, Nórit, aki most már a feleségem, és a lehető legjobbkor születtek a gyerekeim. A fiatalkorom élménydús volt, hogy finoman fogalmazzak...

Cívishír: Itt nem kell finomítani semmit!
Kupás Gergő: Motoroztunk, sportoltunk, buliztunk, koncertekre jártunk. A huligánévek szerencsére már elmúltak, ma már a család az első.

Cívishír: A motoron is huligánkodtál, azaz egyik lámpától a másikig gyorsultál kétszázra?
Kupás Gergő: Fiatalon igen. 

Cívishír: Abban mi a poén? Avass be!
Kupás Gergő: Poén nincs benne, adrenalin van! A Mikepércsi út a klasszikus hely a gyorsulásra Debrecenben, fiatalon mi is sokat húztuk ott, de tudták ezt a rendőrök is, így aztán a nyári szünetekben keresett pénzt egy az egyben befizettük a Yardnak. Így támogattuk mi a magyarországi rendvédelmet. Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy a motoros csapatunk 10 fős, de sose okoztunk balesetet, nem is veszélyeztettünk senkit! Mi nem azok a kávéházi hülyegyerekek voltunk és vagyunk, akik csak úgy húzzák a gázt a városban. Elmentünk túrázni is, bejártuk Nagy-Magyarországot keresztbe-kasul, minden földrajzi és történelmi nevezetességet megnéztünk.

Cívishír: Most már szelíd motorosok vagyok?
Kupás Gergő: Ma már a versenypályákon gyorsulgatunk. Örömünkre szolgál, hogy Tégláson is nyílt egy szuperjó pálya, ami itt található a közelben. Régebben jártunk a Kakucs Ringen, a dabasi Euroringen is, és többnaposra terveztük ezeket a túrákat, sátorozással, de ma már mindenki családos ember, csak heti egy délután jut, hogy hódoljunk a szenvedélyünknek.

Cívishír: A feleséged felül a villámgyors kétkerekűre?
Kupás Gergő: Megjártuk együtt Görögországot, Montenegrót, Horvátországot, Bulgáriát. Ő egy igazán vagány csaj, nem nyávogós típus. Ő is sokat sportolt, kézilabdázott, majd fitneszezett.

Cívishír: A főnöködtől is megkérdeztem, te sem úszod meg a kérdést. Hogy viszonyulsz a nagyszabású hollywoodi katasztrófafilmekhez?
Kupás Gergő: Imádom mindegyiket, az elejétől a végéig röhögök rajtuk. Nekem vígjátékok. Egyébként vannak jó filmek a témában, csak ritka. A többségét azért színezik ki Hollywoodban, mert a valóságot nem tudják úgy megjeleníteni, hogy az élvezetes legyen a néző számára. Nem lehet füstben jelenetet rendezni. Vagyis lehet, például úgy, mint a Lánglovagokban, ahol a srácok bemennek egy lángoló házba, és alig van füst, csak egy kis homály. Na az életben ez teljesen másképp néz ki. A nagy tűz akkora füsttel jár, hogy semmit nem lehet látni. Én Sámsonkertben tavaly októberben éreztem az égő Medhotel füstjét. Éppen szabadnapos voltam, gondoltam, hogy itt valami nagy baj lehet. Vonultak is a fiúk pár másodperc múlva.

Cívishír: Azt tudjuk, hogy a tűzoltók egy külön kaszt. Áruld el, milyen egy jó tűzoltóbuli? Folyik a sör, bor pálinka?
Kupás Gergő: Sajnos nem nagyon érünk rá bulizni. Majdnem mindegyik tűzoltónak van másodállása. Általában 24-48 órában dolgozunk-pihenünk, de a 48 óra nem pihenéssel telik a mellékállások miatt. Ha mégis összejön egy buli, mert jó előre megszervezzük, akkor igen, előkerül a sör, a bor és a pálinka is, és nagyon jó a hangulat. Olyankor nincs alá-fölé rendeltségi viszony, minden sérelmet meg lehet beszélni.

Cívishír: A kosaras autó kezelőjeként mész majd nyugdíjba, vagy előrelépési lehetőséged is van a debreceni tűzoltóságon?
Kupás Gergő: Lehettem volna szerparancsnok, vagyis egy vonuló autó hatfős legénységének a parancsnoka, de nem vállaltam. Szép dolog a parancsnoki lét, le a kalappal, de akkora felelősség jár vele, amihez rengeteg plusz energia kell. Úgy gondoltam, ezt az energiát én inkább a családomnak szentelem.

Cívishír: Ha a fiaid azzal állnak majd elő, hogy tűzoltók lesznek, mit lépsz?
Kupás Gergő: Húha, ez nagyon nehéz kérdés. A legszebb hivatás a miénk, de veszélyes, márpedig egyik apa sem akarja veszélybe sodorni a fiát. Mégis azt mondom, legyenek tűzoltók, csak ne Debrecenben! Egy kisebb parancsnokságon vagy őrsön szívesen látnám a fiaimat. Persze azt is tudom, hogy ők – ha rám ütnek – itt akarnak majd tűzoltók lenni, hiszen itt a legkeményebb a munka.

Cívishír: Debrecen miért extrém hely a tűzoltók számára?
Kupás Gergő: Országos szinten is mi vonulunk a legtöbbet! Budapesten 18 tűzoltólaktanya van, akár válogatni is lehet, melyek vonuljanak ki egy-egy tűzesethez.

Cívishír: Tűzoltómentes élet – létezik ilyen számodra?
Kupás Gergő: Egyelőre nem, bár sok lehetőségem lenne a civil életben. C- és D-jogosítványom is van, elmehetnék teherautó- vagy buszsofőrnek. A másik opció, hogy mivel a Balásházyban jártam középiskolába, tudok kertészkedni. Sok volt iskolatársam kertészeti vállalkozást működtet. Mondogatják is nekem, hogy „ha majd abbahagyod a hősködést, akkor gyere pénzt keresni”, de valahogy annyira szeretem a tűzoltómunkát, hogy most nem tervezek váltani. Nekem még itt dolgom van!

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Vasember, rocker és lokista a debreceni és megyei tűzoltófőnök]