A debreceni Nagypiacról is elmaradoznak a vevők

Bár a közösségi médiában se szeri, se száma az olyan dühös posztoknak, amelyek szerint sokan nem értik meg az otthon maradás fontosságát, azért ennél kedvezőbb a helyzet. Persze, kérdés, mihez képest.

Március 19-én, vagyis két nappal azután, hogy kormányrendelet született az üzletek nyitva tartásának korlátozásáról, továbbá számos eseménytől eltiltottak (rendezvények, gyűlések, mozik, előadóművészeti események stb.), Debrecen belvárosa „alvó” üzemmódba kapcsolt.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a koronavírus-járvány miatt az átlagos hétköznapi forgalom töredékével kell számolni az utcákon. Ebben a helyzetben egy sor üzlet és étterem már március 17-én sem nyitott ki, a legismertebbeket is beleértve.

Egy másik piac, a vásárcsarnok működik ugyan 15 óráig, árusok is vannak, de a reggeli órákban is gyér volt a forgalom. Sokan közülük, beleérve a nagypiaci üzletek eladóit is, sebészeti maszkot, kesztyűt viselnek, de azért messze nem mindenki.
[Beillesztett cikk: A debreceni üzletek egy része nem nyit ki]
A Fórumban annyian sem volt március 19-én délelőtt, mint a Nagypiacon. Az üzletek szinte mind nyitva vannak, de vevő elvétve akad.

Jártunk a tócóskerti piacon is, ahol arányaiban élénkebb volt az élet, a pékárusnál, a tejesnél és a hentesnél is többen álltak sorban.

Gyerekeket alig láttunk kis debreceni túránk során. Bár a veszélyeztetett korosztálynak számító idősek közül valóban nem mindenki fogadta meg a kormány kérését az otthon maradásra, azért közel sincsenek annyian az utcákon, mint a közösségi média sugallja.

Aki pedig kimozdul a lakásából, zömében odafigyel a védőtávolságokra, és mint többek mondták, buszás helyett vállalják a hosszú sétát – az időből kitelik.































