Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2021-re kell elkészíteni a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út terveit

| 2019. 08. 10. | 12:14:00
A pálya egy nagyívű elképzelés része.
2021-re kell elkészíteni a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út terveit
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A napokban módosították a kivitelező tervezőiroda szerződését, amely Debrecen és Békéscsaba gyorsforgalmi úttal történő összeköttetése tanulmánytervi vizsgálatának elkészítéséről szól – írta a Magyar Nemzet az uniós közbeszerzési értesítőre hivatkozva. A nyertes feladata egyebek mellett magában foglalja döntés-előkészítő tanulmány, a költség-haszon vizsgálat és a környezetvédelmi engedély megszerzését is. A nyertes Út-Teszt Kft-nek egy tanulmánytervvel fel kell tárnia a hajdúsági és a békési megyeszékhely közötti gyorsforgalmi út kiépítésének lehetőségeit, változatokat feltárva e témakörben. A vállalkozói díj nettó 437 millió forint, a határidő 2021 júniusa.

A kormány azzal indokolta a Debrecen–Békéscsaba gyorsforgalmi út megépítésének szükségességét, hogy az – kapcsolódva a már épülő Miskolc–Kassa útvonalhoz – javítja az ország észak–déli irányú átjárhatóságát mind a személy-, mind az áruforgalomban. Mint ismert, az M30-as (Miskolc–Hidasnémeti) építése már megkezdődött, míg a Kassa felé vezető út a szlovákiai oldalon el is készült. A Debrecen–Békéscsaba szakaszon belül a Debrecen–Berettyóújfalu M35-ös néven már megépült mintegy harminc kilométeren. 

További híreink
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
Nemcsak a babának, hanem az anyának is jó.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy egészségügyi intézményből tűnt el.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Az első félévben a gazdaság teljesítménye stagnált.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
A cél, hogy kóklerek ne vehessenek részt kivitelezésben.
NAV: változik az áfa-bevallás
NAV: változik az áfa-bevallás
Közölték a részleteket.
Aszály: mi lesz az almával és a krumplival?
Aszály: mi lesz az almával és a krumplival?
Magyarországon jelentősen növelni kell az öntözhető területek nagyságát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autók ütköztek Hajdúnánáson
Autók ütköztek Hajdúnánáson
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
A 27 éves pilótának ez az idei első időmérős sikere.
Egyre kevesebb sört isznak a magyarok
Egyre kevesebb sört isznak a magyarok
Az időjárás önmagában nem magyarázza a gyengélkedést.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
Támogatott tartalom
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Érettségizetteknek felkészítő tehetségprogram indul.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Hirdetés
Hirdetés