Napokon át a könyveké lesz a főszerep a debreceni sétálóövezetben

Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat: több mint kilenc évtizedes múlttal, s évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel. Az első Ünnepi Könyvhetet Supka Géza kezdeményezésére tartották meg 1929-ben. A szervezők kezdettől arra törekedtek, hogy a könyvírás és a könyvkiadás ünnepét a társművészetek - az élő szó, az ének, a zene és a tánc - szépségével színesítsék, s igazi közösségi élménnyé tegyék.
Debrecen régóta részt vállal e nemes tradíció ápolásában. A Református Kollégium, az Alföldi Nyomda és az egyetem városában az Ünnepi Könyvhét a kulturális nagyrendezvények egyike. Nagyon fontos művelődési és lélektani szerepe van: az olvasók évről évre várják, készülnek az írókkal való személyes találkozásra.
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár június 2-i közleményében tudatta, a június 7-11. között tartandó Debreceni Ünnepi Könyvhét díszvendége Terék Anna Sziveri János- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró, a kortárs magyar költészet kiemelkedő képviselője. Terék Anna a vajdasági Topolyán született, Jugoszláviában, majd Szerbiában nőtt fel. Középiskolába Szabadkán járt, az egyetemet pszichológia szakon, Budapesten végezte. Első verseskönyve 2007-ben jelent meg Mosolyszakadás címmel. A szerelmi téma megszólaltatása után a Duna utca (2011) hosszúversei családtörténeti és önéletrajzi összefüggéseket tártak fel, az utazás, a költözés, a „két haza” közötti lelki ingázás feszültségeit. A Halott nők (2017) a délszláv háború poklát idézte fel, az itt olvasható szerepverseket Áfra János egy helyütt Borbély Szilárd A Testhez (2010) című kötetének drámai erejű „legendái”-hoz hasonlította. Terék Anna legutóbbi kötete, a szakma által egyöntetűen üdvözölt Háttal a napnak (2020) szintén a traumaköltészet irányzatához tartozik a testbe írt emlékezet, a gyász megidézésével. A könyvhét díszvendégével többek között a távoli és közeli mesterekről, a haza mibenlétéről, az anyanyelvhez való viszonyról, a gyásztól való félelemről, valamint a pszichológia illetve a vers adta segítségről fogunk beszélgetni.
Az idén is a Csapó utcai sétálóövezet szabad terén, az évről-évre kereskedőkkel és vásárlókkal, színpadi fellépőkkel és olvasókkal benépesülő Könyvutcában találhat újra egymásra az irodalom és kíváncsi közönsége.
Az olvasók ankétokon és dedikálások alkalmával személyesen is találkozhatnak kedvenc költőjükkel, írójukkal: mások mellett Dimény H. Árpáddal, Kulin Borbálával, Mikó Csabával, Tóth Kingával, Horog Mátéval, Löki Viktorral, Szálinger Balázzsal és Demény Péterrel, de lesz zenebölcsi, gyermekjóga, interaktív társasjáték és helytörténeti séta is.






























