Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bepillanthattunk az épülő debreceni BMW-gyárba

| 2023. 06. 11. | 12:00:00
Prémiumtermék a cívisvárosból – a gyártervező első tollvonásától a kocsikat értékesítő autószalonokig.
Bepillanthattunk az épülő debreceni BMW-gyárba
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Autópálya, lehajtó, csaknem kétszáz méter átmérőjű körforgalom, kilométernyi aszfaltút, drótkerítés, hatalmas kapu, és már bent is vagyunk a BMW-gyár területén, a konténerirodák sokasága előtt lévő, autókkal teli méretes parkolóban. Persze az építkezés messziről is látszik. A földből kiálló, húsz-harminc méter magas betongerendák fölé magasodó darukat akár egy többemeletes debreceni házból is látni lehet, de az északnyugati gazdasági övezetben, az építkezés tövében igazán paránynak érzi magát az ember. Gyártúránk kalauzával, Jenei Rékával, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetőjével az egyeztetett időpontban a konténeriroda-rendszer egyik bejáratánál találkoztunk. Gyors munkavédelmi oktatás, majd bent az öltözőben felvettük a „Visitor” feliratú, élénk narancssárga színű mellényt, munkavédelmi sisak került a fejünkre, munkavédelmi cipellő a lábunkra, és már indultunk is volna a terepre. Ja, mégsem! Kísérőnk kezünkbe nyomott még egy plasztikkártyát, amelyekkel minden ki- és bemenetelünkkor csekkoltuk magunkat.

A kártya azért is kell, hogy tudják, hányan, és személy szerint kik vannak egy adott időpontban az építkezésen. Ez egy esetleges havária helyzetben különösen fontos.

– Kocsival járjuk be a gyárat, mert azért a 400 hektár, az csak 400 hektár – áll meg vezetőnk egy kékszínű, hibridhajtású, no milyen márkájú kocsi előtt? Igen, BMW! A belső közlekedésre rendszeresített járművek a gyár területére érvényes közlekedési rend szerint, és csupán legfeljebb 20 kilométeres sebességgel haladhatnak. A benti sofőröknek egy rövid tanfolyamon részt is kell venniük. A közlekedési szabályokat egyébként mindenki betartja.

– Termékünk, a BMW autó prémium minőségű, ezt a színvonalat pedig már a gyár építésénél sem lehet alább adni. És persze az itt dolgozók biztonsága mindenekelőtt! – tudatja túravezetőnk.

Mindeközben fotósunk szorgalmasan dolgozik. Az úttól jobbra és balra betonlábakon álló épületek, föléjük magasodnak a daruk. Jobb kéz felől a karosszériaüzemet építik, ahol már állnak az oszlopok. A munkások az úgynevezett LEAN metódus szerint dolgoznak – tehát hiába, hogy az adott épület egyik felében még akár nem is áll minden oszlop, a másik felében már lehet, hogy a tetőszerkezet vagy az épülethéj felhelyezése folyik. A különböző munkafázisok az épület különböző részein nem feltétlenül egyszerre, egy ütemben zajlanak.

A karosszériás rész több száz méter hosszú, kicsit „L” alakzatban bontakozik ki. Az út túloldalán a szintén rendkívüli hosszával és 28 méteres magasságával a terület leghosszabb és legmagasabb épülete, a festőüzem bontakozik ki. Annak már egészen csarnokformája van, a háromszintes épületen a mesterek a külső burkolatot szerelik. Itt volt a BMW-gyárnak április 5-én a bokrétaavatója. A színezőrészleg nagyon fontos része a gyárnak, hiszen a jármű színe adja elsőként a prémiumérzetet a vásárlónak, a használónak. Az egész gyárban rengeteg új technológiát alkalmaznak majd, így a festőüzemben is. Ez az üzem minden szempontból különleges működésű lesz, hiszen tökéletesen megfelel majd az iFACTORY alapelveknek. A korábban megszokott festőüzememnél is fenntarthatóbb és modernebb lesz. Az autóvázak a karosszériarészből egy áthidaló építményen mennek majd át a fényezőbe. Ez az épülethíd része a legtöbb irodának is otthont adó kommunikációs központnak, ami nem ok nélkül került éppen erre a helyre.

– Az irodai dolgozók számára is láthatóak lesznek az itt készülő járművek, ezzel hozzák közelebb a BMW autót a közvetlenül nem a termelésben dolgozó munkatársakhoz. Ők így folyamatosan láthatják az autók haladását az egyik üzemből a másikba – mutatja. Rékától megtudjuk azt is, hogy a kommunikációs központ neve sem egy szép szólam, hiszen nem az egyirányú, a központból a különböző részlegeknek szánt információk átadására szolgál, hanem ugyanígy igaz a másik irányból történő közlésre is. – Mindenki beszéljen mindenkivel. Fontos az információcsere, és így egyrészt lehet véleményt is megfogalmazni, másrészt azt meg is hallgatják. És még egy lényeges dolog: a termelésben dolgozók többsége is a kommunikációs központon, tehát a főépületen keresztül érkezik a gyárba, és találkoznak a gyár többi részlegeiben dolgozókkal – avat be a cég egyik alapfilozófiájába, az átláthatóságba a vezetőnk.

Mindeközben fotósunk végzett, és már indulunk is tovább. Azaz csak indulnánk, mert az úton a portalanításért felelős locsolókocsi jön velünk szemben. Kell, itt is szükség van rá! Aki ismeri Debrecent, tudja, elég csak néhány nap szárazság, és száll a por. Főleg egy építési területen. Kisvártatva elindulunk, és már nem húzunk magunk után porködöt. A gyár északi, még zárva lévő bejárata mellett időzünk el ismét. A józsai autópálya-lehajtóról lehet majd ide érkezni, ezzel is csökkentve a város szükségtelen forgalomterhelését. Szétnézünk: előttünk, kicsit alattunk az épülő gyár. A két hatalmas épületet és az azokat összekötő épülethidat már ismerjük, a BMW-vázakat tartalommal megtöltő szerelde csarnoka mellett az akkumulátor-összeszerelő modul épül. Ide érkeznek az egyes akkumulátorgyárakból az akkucellák, azokat helyezik bele az autókba. A képzési központban már a belső munkálatok folynak. Abban szeptembertől a Debreceni Szakképzési Centrummal kialakított együttműködésben már tanul, dolgozik az első évfolyam 100 technikusa négy szakmában. Ők a  BMW jövőbeni szakemberjelöltjei. A tűzoltóság épülete, a hozzátartozó tüzivíztározók is készülnek már.

– Rendkívül gyorsan épül ezekben a hónapokban a gyár, az építkezés most van a leglátványosabb fázisában, kinőnek és alakot öltenek az épületek. Hamarosan bezárulnak az épületvázak és a belső építkezést, a gyár felszerelését végzik majd, ami a külső szemlélő számára kevésbé észrevehető. Rengetegen dolgoznak az építkezésen. Nagy a forgalom, főleg műszakváltáskor – tudjuk meg. Mindeközben a fotósunk az építkezés apróbb részleteinek megörökítésével bíbelődik. Például az elkülönített dohányzóhellyel, ahol nincsenek eldobált csikkek, a példásan rendbe rakott szögvasak és más vaselemek sokaságával, vagy a vasúti töltésnek szállított zúzottkő rakodását írja a képekre. A vasút hatékony és környezetkímélő, ami tökéletesen illeszkedik a BMW zöld filozófiájába.

És ha már ennél a témánál tartunk: biodiverzitási stratégiája készül a gyárnak, és ezt Debrecenre specifikálta a BMW Group. Helyi, őshonos növényekkel telepítik be, például almafákkal és lesz méhlegelő is. A BMW zöld koncepcióját a Debrecenben is megvalósuló körforgásos gazdálkodás teszi teljessé.

A gyártással kapcsolatban több kérdést teszünk fel Rékának. – iFACTORY – dobja be vezetőnk a gyártás kulcsszavát, ami nem más, mint a BMW Group megfogalmazása a jövő gyártástechnológiájáról, és ez ugyancsak Debrecenben debütál. – Ez lesz az első olyan gyára a BMW-nek, amely már az alapoktól az iFACTORY koncepció szerint épül. A próbagyártás 2024-ben lesz, a termelés 2025-ben kezdődik. Itt csak elektromos hajtású autók készülnek. A gyárban minden a legideálisabb helyen lesz, és ez igaz a gyártósor összes elemére is, továbbá optimalizálják a gyártási rendszert. Ennek a megerősítésére szolgál a március közepén bejelentett virtuális technológia, ami azt jelenti, hogy a teljes debreceni gyárra készült egy virtuális szimuláció, egy „digitális iker” – mélyedt bele idegenvezetőnk, miközben a BMW-gyárban tett utunk végállomásához, a szolgálati BMW parkolójába érkezünk. Az autóból azonban hármónk közül senkinek nem jutott eszébe kiszállni, hiszen egyre izgalmasabb témák kerültek terítékre. Milyen autók készülnek majd Debrecenben? Réka, elmondta, hogy a Neue Klasse elektromos autói gördülnek majd le a gyártósorról.

– Tudjuk, meghökkentő volt a hír, miszerint Debrecenben BMW-gyár lesz – szőtte tovább a cívisvárosi gyárnak a világ autóiparában majdan betöltendő szerepéről gondolatait Jenei Réka. – Ez már az első körben is egy nagy projekt. A környéken nincs hagyománya az autógyártásnak, tehát nincs konkurencia. Itt a BMW Group történelmet ír, túl azon, hogy ez egy óriási gyár, az egész cégcsoport jövője szempontjából nagyon komoly beruházás, mert itt fog debütálni az, ami a BMW-nek a jövőt jelenti, nem véletlenül választottuk szlogenünknek azt, hogy a „Jövő itt épül”. Debrecenen a világ és a BMW Group szeme, izgalmas a feladat! Az itt készülő autó egy mérföldkő, változást hoz nemcsak a BMW-csoportban, hanem a világ járműiparában is.

Nyitottság, sokszínűség, elfogadás

Presztízs lesz a debreceni BMW-gyárban dolgozni, és ez egy közösséghez tartozást is jelent majd. Nem titkolják, ez is a céljuk. Ehhez szükséges a német gyárból érkezők szakértelme és tapasztalata, de elengedhetetlen az itt toborzott magyarok tudására, kreativitására is. Úgy szeretnék kiválasztani a jövendőbeli munkatársaikat, hogy ők személyiségükben illeszkedjenek a cég filozófiájához, egészség- és környezettudatos életvitelükkel hosszútávon is ott tudjanak dolgozni. Már eddig is voltak és a jövőben is lesznek szűrőprogramok, és tartanak majd egészségnapokat is. A gyári étkezdében egészséges és jó minőségű ételeket készítenek majd.

– Felelősséget érzünk munkavállalóinkért, ezért az egészségközpont munkatársai mindent megtesznek az egészségükért – hangsúlyozta Jenei Réka, a BMW debreceni gyárának kommunikációs igazgatója. Az egyetem megléte, nemzetközisége miatt is jött Debrecenbe a BMW, aminek világszinten is nagyon fontos téma a nyitottság, a sokszínűség és az elfogadás. A cég nyelve az angol, a termelésben azonban nem 100 százalékosan elvárt.

CH

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Gépjárműadó: június végéig kérhető a részletfizetés
Gépjárműadó: június végéig kérhető a részletfizetés
Magánszemélyek élhetnek a lehetőséggel.
Parkolási kisokos: kék és sárga zóna
Parkolási kisokos: kék és sárga zóna
A Nagyerdőt is érinti az új rendszer.
Jelentősen csökkent a használt villanyautók átlagára
Jelentősen csökkent a használt villanyautók átlagára
A népszerűségi lista élén változás történt.
Figyelmeztet a NAV: fontos határidő közeleg
Figyelmeztet a NAV: fontos határidő közeleg
Az 1819-es számon hosszított ügyelettel várják a hívásokat.
A felelősségteljes motorosok így várják a tavaszt
A felelősségteljes motorosok így várják a tavaszt
Sokan részt vettek a Koroknai Autósiskola debreceni rendezvényén.
Tovább csökkennek az üzemanyagok árai
Tovább csökkennek az üzemanyagok árai
Aki teheti, még egy napot várjon a tankolással!
Parkolási kisokos: narancssárga zóna
Parkolási kisokos: narancssárga zóna
Új rendszer július 1-től. A debreceni belváros pereme a narancssárga színt kapja.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés