Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Egyesült Államok sorsa is eldől Debrecenben

| 2023. 03. 13. | 16:36:00
A Debreceni Református Kollégium dísztermében rendezik a sorsolást.
Az Egyesült Államok sorsa is eldől Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kedden rendezik a Debrecenben nyáron sorra kerülő U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság csoportsorsolását, melyet az első kalapból várnak a magyarok. A Debreceni Sportcentrum hétfői tájékoztatása szerint a június 24. és július 2. közötti korosztályos vb sorsolását a Debreceni Református Kollégium dísztermében rendezik, míg a tornának a Főnix Aréna és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad majd otthont.

A hazai válogatott a rendező jogán indul, a 16 résztvevő csapatot négy kalapra osztották, s onnan húzzák ki a négyes csoportokat. A szabályok értelmében az amerikai régió képviselői nem kerülhetnek egy csoportba, illetve két európai országnál több nem juthat ugyanabba a  négyesbe.

A kedden 14 órakor kezdődő sorsoláson közreműködik Dino Radja, a nemzetközi szövetség nagykövete, aki olimpiai ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok lett a jugoszláv, illetve horvát válogatottal, valamint Gulyás Róbert 101-szeres válogatott kosaras.

Debrecenben három éven belül már a harmadik utánpótlás kosárlabda-világbajnokságot rendezik, korábban női U19-es és U17-es vb-re került sor. A szervezőbizottság már jelentős rutinnal rendelkezik a nemzetközi tornák lebonyolításában, mivel 2008 óta ez lesz a 29. sportági világverseny a cívisvárosban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!