Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni fiúk ültek a halálos balesetet okozó Mercedesben

| 2023. 01. 10. | 13:23:00
A rendőrségtől azt is kérdeztük, mivel magyarázta a karambol bekövetkezését a két fiatalember.
Debreceni fiúk ültek a halálos balesetet okozó Mercedesben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két 20 éves debreceni fiatalember ült abban a Mercedes személyautóban, amelyik a január 7-re virradó éjszaka belerohant egy másik gépkocsiba Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljárón. Az a 21 éves létavértesi férfi, aki ez utóbbi járművet vezette, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Mercedesben ülőknek – legalábbis fizikai értelemben – nem esett komolyabb baja. 

Az bizonyos, hogy a balesetet okozó sofőr ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalba, ahol a nagy erejű ütközés történt. Érdeklődésünkre a rendőrség a baleset körülményeiről egyelőre annyit közölt, hogy a Mercedes vezetője nem volt ittas. A folyamatban lévő eljárásra tekintettel – reagáltak – többet egyelőre nem mondhatnak. Így arra sem válaszoltak, hogy tettek-e vallomást, és ha igen, mivel magyarázták a debreceni fiúk a karambol bekövetkezését. Szintén tudni szerettük volna, hogy mennyi ideje volt érvényes vezetői engedélye a baleset okozójának, és követett-e el korábban közlekedési bűncselekményt.

A helyszínelés során készült fényképek alapján feltételezhető, hogy a Mercedes vezetője túllépte a megengedett sebességet, de ezt a rendőrségnél – a már említett okból – nem kívánták kommentálni. A sebességtúllépésnek ahhoz is köze lehet, hogy a tragédiát okozó sofőr – akinek már csak életkorából fakadóan sem lehet komoly vezetői tapasztalata – elvesztette az uralmát a Mercedes felett, így sodródhattak át a szembejövők oldalába.

[Beillesztett cikk: Megrendítette a létavértesieket Attila halála]

Lapinformációk szerint a másik autós szabályosan közlekedett.

RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
A fiatal nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Debreceni balhé egy sörért
Debreceni balhé egy sörért
Eladónőt vert meg egy férfi.
Komádi emberölés: az alkalmazott lőtt
Komádi emberölés: az alkalmazott lőtt
A 64 éves férfi a helyszínen belehalt sérülésébe.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Hirdetés
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés