Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Villamossal Debrecenből Nagyváradra

| 2022. 11. 18. | 20:50:00
A megyei közgyűlésen kiderült, hol épülnek utak.
Villamossal Debrecenből Nagyváradra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két előterjesztés kivételével egyhangúlag igennel szavaztak a képviselők a megyei közgyűlés november 18-i, a megyeháza Árpád-termében megtartott ülésen. A huszonnégyből jelenlévő huszonegy képviselő, valamint a megye számos települése polgármesterének köszöntése után Pajna Zoltán, a közgyűlés elnöke elmondta, hogy a két elektromos melegítővel nem sikerült túlságosan befűteni a hatalmas termet, és az egyik fűtőalkalmatosság kicsapta a biztosítékot, ezért nem működik a szavazatszámláló rendszer, így kézfeltartással voksolhatnak a képviselők.

A polgármesterek, alpolgármesterek egyébként azért voltak nagy számban a közgyűlésen, mert a napirendek között két olyan téma is szerepelt, amely rendkívül nagy érdeklődésre tart számot minden faluban, városban. Ez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), a MÁV és Magyar Közút képviselőjének beszámolója a Hajdú-Bihar közút- és vasúthálózat fejlesztéséről, valamint az MVM együttműködési lehetőségei a települési önkormányzatokkal. Mivel a közlekedési rész tárgyalása igencsak elhúzódott, Pajna Zoltán javaslatára a képviselők levették a napirendről a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének beszámolóját.

A képviselők egyöntetűen igennel szavaztak a többi között a megyei foglalkoztatási, gazdaságfejlesztési együttműködést megalapozó helyzetfeltáró dokumentumra és az önkormányzatok 2014-2020 közötti Integrált Területi Program végrehajtására is.

Az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett, a Fidesz-KDNP képviselőinek többségi szavazásával fogadták el azt, hogy a megyét január elsejétől vármegyének nevezik, és hasonlóan voksoltak a névmódosításhoz szükséges adminisztrációs változtatásra is.

Temérdek eredmény

A két órát meghaladó időtartamban tárgyalt megyei közlekedésfejlesztés aktualitásáról szóló tájékoztatás Pántya Józsefnek, a NIF Zrt. területi igazgatójának az útépítésekről szóló tájékoztatójával kezdődött. Elmondta, a már megvalósult főútfejlesztés eredményeként elkészült a 471-es Debrecen és Hajdúsámson között 2x2 sávos része, a 48-as Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza, valamint Komádiban átépítettek egy fontos csomópontot. Zajlik az M3-M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése, ennek átadását 2023. decemberében tervezik. Elkezdődött Debrecenben a 471-es főút Mátyás király és Simon István utca közti részének 2x2 sávosítása, ez a tervek szerint 2024 szeptemberére készül el. Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének kialakításával összefüggésben több útépítés is folyt vagy folyik. Már forgalomba helyezték az M35-ös autópálya és a 354-es főút csomópontját, kiadták az ideiglenes forgalomba helyezését az M35-ös Debrecen-Józsa sztrádacsomópontra.

Tervezetten 2023. október végére fejeződik be a 33-as főút 2x2 sávosra történő bővítése az ipari fejlesztési terület és az M35-ös sztráda között. Amint meglesz a pénz, elkezdődik a 33-as főút 2x2 sávra bővítése a 3316. jelű út és az ipari terület között. Több útépítés előkészítése is kezdetét vette. Így a berettyóújfalui nyugati elkerülő úté, a 354-es főút és 33-as főút összekötés I. üteme (a 354-es főút–Vezér utca közötti szakasz), az M3-as autópálya új csomóponti kapcsolatának kialakításáé, a 4-es főút Hajdúszoboszló-Debrecen és Debrecen-Nyíregyházi közötti részének négynyomúsítása, az M4 Püspökladány–Berettyóújfalu közötti szakasza, valamint a 471-es főút Debrecen, 2+850 kilométer szelvény és a megyehatár közötti szakaszán a szolgáltatási színvonal emelését célzó fejlesztéséé.Hajdúböszörményben két balesetveszélyes csomópont átépítése is befejeződött már.

Debrecenben három jelentős útfejlesztésről szólt Pántya József. A 33-as főúton a Nyíl utca-Hadházi út kereszteződését építették át, kezdeti szakaszában van a Sámsoni út elejének négysávosítása, valamint a Vámospércsi út kapacitásbővítő fejlesztésének I. üteme is küszöbön áll, mint ahogy a Hétvezér és a Budai Nagy Antal utcai csomópont komplex fejlesztése is.

A szakember külön szólt a felfüggesztett fejlesztésekről is. Ide tartozik a Vágóhíd utcai vasút feletti híd és a kapcsolódó úthálózat korszerűsítésének előkészítése, a Debrecen-Józsa északi tehermentesítő út (M35-ös autópálya – 35-ös főút között) előkészítése, a 35-ös főút Debrecen-Józsa–354-es főút közötti szakasz 2x2 sávra történő fejlesztésének előkészítése, a Rakovszky-Ótemető-Árpád tér, jobbra kanyarodó sáv kialakítása, az M35-ös autópálya és a 35-ös főút között - Balmazújvárosi út/Füredi út – Csigekert utca – Szabó Lőrinc utca csomópont átépítése, a Debrecen keleti elkerülő szakasz, a 4-es főút debreceni, Kassai úti fejlesztésének előkészítése, Polgáron pedig egy csomópont átépítésének előkészítése.

Meg kell világítani a zebrát

Szoták Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar megyei vezetője elöljáróban elmondta, hogy feladatuk a megye 1605 kilométer hosszú úthálózatának és 422 kilométernyi főútjainak, valamint 63 kilométer kerékpárútjának üzemeltetése. Az utóbbi években 60 milliárd forintból 475 kilométeren újítottak fel utakat. Hozzáfűzte, hogy az idén jelentősen drágult az útfelújítás.

– A kormány felhatalmazta az önkormányzatok képviselő-testületeit, hogy befolyásolhatják a települési közvilágítás idejét és mértékét. A gyalogátkelőhelyek világítása kötelező feladat, ilyen helyeken a kezelésünkben lévő utak mellett nem tervezi a közvilágítását lekapcsolni a közút. Bár az önkormányzatok megtehetik, de szakmai tanácsként azt javaslom, a gyalogosátkelőkre különös tekintettel figyeljenek. Nemcsak a zebrát kell megvilágítani, hanem az úgynevezett felvezető fényekre is szükség van – beszélt a közlekedésbiztonság és az energiatakarékosság relációjáról Szoták Zoltán, kiegészítve azzal, hogy nem jó a foltos megvilágítás, azaz ha csak minden második lámpa ég. Ehelyett javasolja a közvilágítás időbeli korlátozását.

Gyorsabban a vasúton

A megyében folyó vasútfejlesztésekről, valamint a vasúti és a közúti közösségi közlekedés összehangolásáról Hadnagy Attila, a MÁV pályavasúti területi igazgatója adott tájékoztatást. Előtte azonban elmondta, hogy Debreceni honállomású vasúti járművek életkora meghaladta a 40 évet. E területen 2030-ig minőségi változás várható, mégpedig a meglévő vagonok felújításával és modernizálásával, továbbá újabb, magasabb komfortfokozatú járművek forgalomba állításával. Autóbuszok tekinteténen országosan 11 év az átlag életkor. Ezt a keleti országrészben 2030-ig 6-8 évre szeretnék csökkenteni. Az új buszok beszerzése már az elmúlt két évben megkezdődött.

– A Debrecen – Nyíregyháza 48 kilométer hosszú vasúti vonalszakasz fejlesztésének előkészítése zajlik – tért át a megyében lévő vasútvonalak megújítására. – A tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményesen zárult, a tervezési szerződés 2021. június 18-án megkötötték. A 32 kilométer hosszú Püspökladány – Ebes vonalszakasz pályaépítési és biztosítóberendezési munkái befejeződtek. Jelenleg a műszaki átadás-átvételi eljárások folynak. Ebes – Debrecen vasúti vonalszakasz pályaépítési és biztosítóberendezés kivitelezési munkái befejeződtek. Püspökladány – Biharkeresztes szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás két éve kezdődött, tervezetten 2023. II. negyedévében zárul a kivitelezés. A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti, vasúti és közmű infrastruktúra fejlesztések javában tartanak. A projekt befejezése 2023. II. negyedévében tervezett.

Elkezdődött a Debrecen, Nagyvárad, Szeged, Szabadka és Pécs nagyvárosokat összekötő Déli vasút fejlesztési tervének elkészítése. Megvalósíthatósági tanulmány készül a Debrecen és Nagyvárad közötti „tram-train” kapcsolatra, valamint a Debreceni Repülőtér vasúti összeköttetés fejlesztésére. Debrecen – Nagyvárad vasúti kapcsolat egy új vonalszakasz megépítésével jönne létre, a 106. és a 101. számú vonalak összekötésével új országos mellékvonalként. Előzőek mellett a teljes 106. számú vasútvonal 80 kilométer/órára történő sebességemelés céljából átépítik, valamint új megállóhely létesül a Repülőtér jelenlegi termináljánál.

Közös az érdek, együtt szavaztak

A szakemberek tájékoztatása után előbb a képviselők, majd a polgármesterek szóltak hozzá a témához. A Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezérszónoka, Ménes Andrea sajnálatát fejezte ki, hogy a kormány a pénzügyi lehetősége miatt felfüggesztette több beruházás tervezését, és kérte, a lakosság jogos igényeinek kielégítése miatt tegyenek meg mindent a megvalósításukért. Kovács Miklós (Fidesz-KDNP) módosító indítványt terjesztett elő arról, hogy függesszék fel a beruházások felfüggesztését, majd tételesen felsorolta azokat a fejlesztéseket, amelyeknek megvalósítását meg kellene gyorsítani. A módosító javaslatot a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. A későbbiekben Keresztessy Gergő (Jobbik) és Pajna Zoltán között politikai vita alakult ki annak kapcsán, hogy a képviselő nem látja azt, amit a Kormány kimondottan hangsúlozott: a takarékosságot magán kezdi, ugyanakkor kiállt amellett, hogy a választási kampányban nagy súllyal szereplő közlekedési beruházásokat végre kezdje már el. Válaszában

Pajna Zoltán hangsúlyozta, eddig is igyekezett megóvni az országos politizálástól a közgyűlést, és ezután is ezt teszi. Hozzátette, hatalmas előrelépések vannak a közlekedési infrastruktúrában. Bódi Judit (MSZP) és a momentumos Kiss László egyaránt támogatásáról biztosította az elhangzott beszámolót, utóbbi kitért a 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának mielőbbi négysávosítására, mert az a tágabb térség érdeke is. Kosztin Mihály (Momentum) a felhívta a figyelmet arra is, hogy a 100-as vasútvonal korszerűsítésével 160 kilométer/óra sebességűvé tett sínpálya esetében a közúti közlekedők biztonságára is ügyeljenek. Kérdésként tette fel, hogy a 110-es, Debrecen-Nyírábrány vasútvonalat mikor korszerűsítik.

Czeglédi Gyula Hajdúszoboszló polgármestere hangsúlyozta: prioritást kell adnia 4-es főút 2x2 sávosításának, továbbá a városában az útfejlesztések és a karbantartások nem a lakosság megelégedésére történtek, hatalmas az átmenő forgalom. Mindez méltatlan Magyarország legnagyobb turisztikai forgalmát lebonyolító településéhez.

Pajna Zoltán támogatta Czeglédi Gyula felvetését, hozzátéve, hogy ha Hajdúszoboszló nem lenne fürdőváros, Debrecen agglomerációjának kiterjesztése miatt akkor is lényeges a 4-es főút négysávosítása. Kiss Gábor Csaba Szentpéterszeg polgármestere észrevételezte, hogy a távolsági buszok közlekedése az átszállási pontokon nem zökkenőmentes, Tóth Lajos Püspökladány polgármestere kérte, továbbra is álljon meg minden intercity városában, Szűcs Viktor Berekböszörmény vezetője pedig a bihari utak rossz állapotát tette szóvá.

A végszavazáson a képviselők egyhangúlag elfogadták az előterjesztést.

Energia: elmentek a falig

Az MVM szakemberei részletes tájékoztatást adtak a gazdasági egységük múködéséről, profiljaikról, a cég és az önkormányzatok együtműködési lehetőségeiről, továbbá arról is, hogy miként lehetnek még energiahatékonyabbak az épületek. Hangsúlyozták: a korábbi energiaárszint már nem áll vissza, és ezzel együtt ösztönözték az önkormányzatokat a további energia megtakarítást és energiaköltség csökkentést lehetővé tevő beruházásokra.

Kiemelték: most gyorsabban megtérülnek az energetikai beruházások, ezért minden fejlesztést újra kell gondolni. A rövid távon komfortérzetromlással, bezárással járó költséglefaragások már megtörténtek, itt elmentek a falig. További megtakarítást csak beruházásokkal lehet elérni. Felértékelődtek a termálkutak, ezekhez nagyon jók a megye adottságai.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Eltűnt egy 26 éves debreceni nő
Február 10-én ismeretlen helyre távozott.
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés