Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Versenyképes szakmákat oktatnak a debreceni Barossban 

| 2022. 11. 28. | 10:43:00
A Debreceni Szakképzési Centrum iskolája állja a kihívásokat. 
Versenyképes szakmákat oktatnak a debreceni Barossban 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy utat járt be az elmúlt évtizedekben a debreceni, egykori 109-es számú szakmunkásképző intézet, amely a rendszerváltás után vette fel a „vasminiszter” nevét, és jelenleg a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeként Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium néven működik. 

Borbély Zoltán, az iskola igazgatója szülővárosában, Vásárosnaményban kezdett tanítani, miután a debreceni egyetemen matematika-fizika szakos diplomát szerzett. Kezdő tanárként három évet dolgozott a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a nősülést követően, 2003-ban már Debrecenben, a Barossban kapott állást, ahol azóta is dolgozik. Rövid tanári munka után 2008-ban igazgatóhelyettes lett, 2018 óta pedig ő az intézmény igazgatója. 2005-ben levelezőn elvégezte az informatika szakot is, jelenleg az igazgatói teendők mellett ezt a tantárgyat tanítja.

Az iskola 1970-től működik a Budai Ézsaiás utca 8/A. szám alatt, családi házas övezetben, hatalmas udvarral. Füves focipályájának már a nyolcvanas években is csodájára jártak a város más iskoláinak tanulói, számtalan, középiskolák közötti bajnoki derbinek adott otthont. E sorok írójának nincs túl jó emléke a pályáról: a Fazekas Mihály Gimnázium csapatával, ha jól emlékszem, 7-1-re kaptunk ki a Mechwart diákjaitól. 

Fókuszban a gépészet és az informatika

Az intézmény a rendszerváltás előtt alapvetően gépészeti iskola volt, a kilencvenes évek elején nyitottak aztán a számítástechnika, az informatika irányába, és ma már a gépészet mellett az informatika a másik nagyon erős „lába” a Barossban folyó oktatásnak. Borbély Zoltántól megtudtam: az

ötéves technikumi képzésben az informatika és távközlés, és a gépészet ágazat közül választhatnak a jelentkezők. Előbbiben szoftverfejlesztő- és tesztelő, valamint informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakon tanulhatnak a diákok.

A gépészet ágazatban pedig gépésztechnikusokat képeznek. Hozzátette: szakképző iskolai képzésben a hagyományos nagy gépipari szakmákat oktatják. A gépészet ágazaton belül hegesztőnek, gépi és CNC forgácsolónak, ipari gépésznek, épület- és szerkezetlakatosnak tanulhatnak a fiatalok, akik ezeket a szakmákat három év alatt sajátíthatják el, akárcsak a specializált gép- és járműgyártás ágazatban oktatott karosszéria lakatos szakmát. Az első évben az iskola tanműhelyében úgynevezett ágazati alapoktatásban vesznek részt a tanulók, amelyet a tanév végén ágazati alapvizsgával zárnak. A következő két évben az intézmény duális partnereinél töltik a szakmai oktatás időszakát.

A felnőttképzés bázisa is

A Barossban elérhető képzések között ugyancsak fontos helyet foglal el a felnőttek érettségire felkészítő oktatása, az iskola már 1970-től a debreceni felnőttképzés bázisa. Borbély Zoltán felidézte, hogy az intézményben annak idején 20-30 osztály is tanult a felnőttképzés keretében. Jelenleg évfolyamonként 1-2 osztályt indítanak. Ide azokat várják, akiknek már van az iskolarendszerben szerzett valamilyen szakmai vizsgájuk, és két év alatt szeretnének felkészülni az érettségi vizsgára. 

Lehetőség van arra is, hogy egy már meglévő szakma mellé – két év alatt, nappali vagy felnőttek oktatásában – újabbat szerezzenek a tanulók, ráadásul mindezt ingyen. A kétéves oktatás első félévében az ágazati alapoktatás során elsajátítják az elektronika, a gépészet alapjait, majd vizsgát tesznek, és a következő másfél évben a duális képzés keretében különböző cégeknél mélyíthetik el a tudásukat a nappali képzésben részt vevők. Borbély Zoltán (képünkön) hangsúlyozta: duális képzésben valamennyi nappali rendszerű oktatásban tanuló diákjuk részt vesz, mihelyst a jogszabályok megengedik, hogy kihelyezzék őket a vállalatokhoz. – Tizenhat céggel van együttműködésünk – magyarázta az igazgató. – A legnagyobb bázisunk a Schaeffler, de vannak tanulóink a többi között a Manz Hungary Kft-nél, a Vámosgépnél, a Cívis-Mould Szerszámgyártó Kft-nél, a Gabo 2000 Kft-nél, az ITK Holding Zrt-nél és Csősz-Platán cégcsoportnál.

Borbély Zoltán kiemelte: nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra, és bár jellemzően a munkaerőpiacra képzik a tanulókat, a technikumi képzés végén, elsősorban az informatika ágazatból évfolyamonként 5-6 diák egyetemen tanul tovább. – A legtehetségesebb hallgatóinkat a kollégák hamar kiszűrik – mondta. – Segítik, inspirálják őket az előre menetelükben, szakmai versenyekre készítik fel őket. Bátran állíthatom, hogy a nálunk megszerzett alapokkal az egyetem első két évében az informatikai tantárgyak semmilyen gondot nem okoznak nekik. 

Saját kollégium, pezsgő iskolán kívüli élet

Az intézmény nagy erőssége, hogy saját, 156 férőhelyes kollégiuma is van, így kis túlzással a diákok akár papucsban is átcsoszoghatnak az órákra. Az iskola 860 tanulója közül 450-460 egyébként vidéki, akik közül többen kollégisták, sokan pedig napi szinten bejárnak. A Debreceni Szakképzési Centrum kollégista tanulói közül nem mindenkit tudnak ebben a kollégiumban elhelyezni, így több mint 300-an az iskola Vámospércsi úti kollégiumában laknak. 

A Barossra a pezsgő iskolán kívüli élet is jellemző. Rengeteg közösségi programot szerveznek. Mivel nagyon sok vidéki diák jár az intézménybe, és ők nem ismerik a várost, az osztályfőnökök azt is feladatuknak tartják, hogy a tanulóknak kirándulások keretében mutassák meg Debrecen nevezetességeit. A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjaira, a Határtalanul programokra és az Erasmus-program külföldi szakmai útjaira rendszeresen pályáznak, és nyernek is, így tanulóik hazánkat és más kultúrákat is megismerhetnek. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés