CATL-beruházás: az ellenzék a közgyűlésre hívja a városlakókat

A Civil Fórum Debrecen Egyesület és a Momentum helyi képviselője is nyilvánosan meghívta a debrecenieket az önkormányzat soron következő, csütörtöki közgyűlésére, amelynek az egyik napirendi pontja a magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb fejlesztésével, a kínai CATL cég akkumulátorgyárával kapcsolatos lesz.
Bár konkrét számok még nem hangzottak el a beruházás, a termelési kapacitás kapcsán, a bejelentés után sorra fejezték ki aggályaikat az ellenzéki pártok és képviselőik, elsősorban a város környezeti ökoszisztémáját féltve. Az elektromobilitás-energiatárolás területén globálisan vezető szerepet betöltő kínai vállalat beruházása 9 ezer új munkahelyet jelenthet Debrecennek, a Civil Fórum pedig "több ezer távol-keleti vendégmunkás érkezése" miatt is aggódik.
A momentumos Szabó Bence szerint meg kell mutatni a városvezetésnek, hogy "nem dönthetnek nélkülünk, Debreceni polgárok nélkül", ezért várja az érdeklődőket a csütörtöki közgyűlésre, amely reggel kilenc órakor kezdődik a Kölcsey Központban.
[Beillesztett cikk: Varga Zoltán betekintést követel a kínai akkumulátorgyár debreceni projektjébe]






























