Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szudáni, ecuadori és tunéziai diákoknak is vonzó Debrecen

| 2022. 07. 18. | 17:49:00
A tanórákon kívül sport- és kulturális programok is várják a fiatalokat a nyári egyetemen.
Szudáni, ecuadori és tunéziai diákoknak is vonzó Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két év kényszerű kihagyás után ismét jelenléti formában rendezi meg a Debreceni Egyetem július 18. és augusztus 12. között hagyományos kurzusát, a nyári egyetemet – jelentették be a szervezők július 18-án.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes elmondta: 35 országból 108 hallgató vesz részt az idei, 95. debreceni nyári egyetemen, amelyet 1927 óta rendeznek meg.

Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere – aki korábban tanított is ezen a kurzuson – úgy fogalmazott, hogy hihetetlen humán tőkét jelentenek az itt megforduló hallgatók, akik közül többeket ösztöndíjjal is támogat a város. Hozzátette: lehetőség ez Debrecen számára is arra, hogy megismertesse az ide látogatókat a város értékeivel, gazdag nyári programjaival.

Csatár Péter, a DE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese a kurzus legfontosabb üzenetének azt tartja, hogy nyitottan, a magyar nyelven keresztül színes, tartalmas programokat kínálnak a világ minden tájáról érkezetteknek.

Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója elmondta, hogy míg korábban a német és az amerikai résztvevők voltak túlsúlyban, manapság a legtöbben Lengyelországból és Szlovéniából érkeznek, de most is jöttek olyan egzotikusnak számító országokból is, mint Szudán, Ecuador, Chile vagy Tunézia. A legfiatalabb diák 15, a legidősebb 75 éves; 47-en önköltségesek, 34-en Tempus-ösztöndíjasok, 27-en egyéb támogatással vesznek részt a kurzuson – ismertette.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Sportos családi majális a DEAC-nál
Sportos családi majális a DEAC-nál
A Debreceni Egyetem sportközpontja élményeket kínál.
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Egyszer majd iskolaló lesz belőle. 
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
A rendezvény ingyenesen látogatható!
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Kitettek magukért a fiatalok, több ezer érdeklődőt vendégeltek meg.
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Helyi informatikusok alkották meg azt az internetes felületet, amelyen keresztül a városi levegő, a víz, a talaj és a biodiverzitás adatait is követhetjük.
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Óriási marketingértéke van annak, hogy az intézmény része volt az UltraBalatonnak - így a campusigazgató.
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Szakmai koordinátornak nevezték ki.
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A Debreceni Egyetem hozta össze őket.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés