Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepvárás Sándor Tamással, aki nemcsak a labdát, hanem a fakanalat is bűvölni tudja

| 2021. 12. 22. | 16:12:00
Évet értékeltünk minden idők egyik legjobb debreceni futballistájával.
Ünnepvárás Sándor Tamással, aki nemcsak a labdát, hanem a fakanalat is bűvölni tudja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sándor Tamás mögött igencsak mozgalmas esztendő van. A DEAC vezetőedzőjeként tavasszal NB II-es búcsút kellett megélnie, de ez nem szegte a kedvét, a másodosztályú projekthez egyébként is „katasztrófaelhárítónak” érkezett, és a nyári átszervezést követően sikerült felépítenie egy ütőképes NB III-as csapatot, amelynek a zöme egyetemista. Most már nyugodtan készül az ünnepekre, a feleségével várják haza a családot. A megszokottnál eggyel többen lesznek az asztalnál, a Sándor házaspárt ugyanis tavaly nagyszülői örömök érték, mégpedig Lora lánya és a szintén futballista, jelenleg Pakson játszó Kinyik Ákos jóvoltából.

A lányomék alig jöttek haza Paksról, már el is mentek telelni Zakopanéba. Mi itthon vagyunk, várjuk az ünnepeket, de fogalmam sincs, hogy mi lesz a pontos programunk, mikor melyik nagyszülőhöz – akarom mondani: dédnagyszülőhöz – megyünk, valamikor várnak minket édesanyámék és anyósomék is. Most már alkalmazkodnunk kell a kis picúrhoz, Tomi fiamhoz és a barátnőjéhez is, nehéz így tervezni, de valahogy megoldjuk

– mondja Tobe, amikor az ünnepre való lelki ráhangolódásról faggatom. Aztán óhatatlanul az ünnepi menü került szóba, és kiderült, hogy a konyhában is otthonosan mozog. A meglepetés erejével hatott. Mi, rajongók, akik csak egy labdát társítunk hozzá, első hallásra nehezen képzeljük el futballikonunkat fakanállal a kezében, de meggyőzően magyaráz.

A feleségemet annak idején én tanítottam meg főzni, és ne nevess, ez komoly! Én már gyerekkoromban főztem. A szüleim rengeteget dolgoztak, a rendes munkaidőn túl „géemkáztak”, reggel hatkor elmentek, este tízkor jöttek haza. Addig ennünk kellett valamit, a bátyámmal pedig meg is oldottuk. Én tíz lehettem, ő tizenkettő, és már szépen főzőcskéztünk. Pontosabban én főztem, a bátyám pedig süteményeket készített, így akartunk kedveskedni a szülőknek. Az alapoknál kezdtük, de szépen fejlődtünk, és gyakran megleptük édesanyámékat

– meséli nyolcvanas évekről Tamás, aki ma már átadja otthon a gasztronómiai kibontakozás lehetőségét a feleségének, és csak ritkán áll séfnek, de akkor mindent belead. Elárulja halkan: magát és az asszonyt kímélendő, a Paripából is rendelni szokott az ünnepek táján. Lám, jó az, ha az embernek van egy csárdája!

 Nincs oda a síelésért

Télvíz idején ma már felettébb divatos síelni járni – soha rosszabb divatot! –, és egyre több debreceni teszi, teheti meg. Vajon Sándor Tamás is így ereszti ki a gőzt?

Nem vagyok egy nagy síző, és megmondom őszintén, soha nem is vonzott. Amíg aktív labdarúgó voltam, tiltották, talán ezért nem lett életemnek fontos része, nem tudom. Azért a feleségemmel néhány napra minden télen elmegyünk kirándulni valahova külföldre, vagy Zakopanéba vagy Ausztriába. Idén kihagyjuk, itthon telelünk

– mondja Tobe, de azért még megjegyzi, hogy ami itt van, az már nem igazi tél. Már csak nosztalgázni lehet a fehér karácsonyokról, és ezt a mítoszt érdekes módon mindannyian hisszük és valljuk, pedig a hivatalos meteorológiai adatok szerint Debrecenben az elmúlt 110 év során mindössze 24 alkalommal fordult elő olyan, hogy az ünnep mind három napján volt legalább lepelnyi hó és csak 10 alkalommal haladta meg az 5 centit a lehullott hó vastagsága. Rossz belegondolni, hogy a fehér karácsonyok aránya még tovább csökken majd a klímaváltozási előrejelzések ismeretében. Tamás mindenesetre megbirkózna a hóval, ha lenne. Jól fel kell öltözni! – válaszolja arra a kérdésre, hogy bírja-e a hideget.

Szilveszterkor hova-hova?

Bár még a negyvenes éveit tapossa, Sándor Tamás olyan sok szilveszteri bulin vett már részt, hogy egyiket-másikat elmosta már az emlékezet. A tavalyira például hirtelen nem is emlékszik, mert a korlátozások miatt vélhetően nem volt sehol, a tavalyelőttire azonban igen, akkor Ausztriában köszöntötték az újesztendőt egy kisebb baráti társasággal. Tobe egyébként nem válogatós, nemcsak focistákkal, hanem civilekkel is könnyen teremt kapcsolatot, és jól érzi magát a szakmán kívüliekkel is. Így aztán minden bulin „vegyes” csapat jön össze, erre számít idén szilveszterkor is.

2022-ről

Remekül érzi magát a DEAC-nál, esze ágában sincs váltani. Azt mondja, remek a társaság, és a célkitűzést is teljesítették: egyetemistákra épülő élcsapatot sikerült öszerakni, amely támadószellemű, gólerős játékot nyújtott hétről hétre, és csak a Kazincbarcika elleni, hazai 1-4 fájdalmas, de mentségül meg kell említeni: a borsodiak felfelé lógnak ki a mezőnyből, és komoly anyagiakat fektettek abba, hogy egyből visszajussanak az NB II-be. Nem, a DEAC-nál nincs ilyen elvárás, és az idény elején sem volt, hamisan, tévesen terjedt el ennek ellenkezője a váérosban. Ennek a DEAC-nak ideális az összetétele, mondja, a fiatalok megfelelő tekintélyű, rutinos játékosoktól tanulhatnak, és merészebb célokat esetleg később lehet kitűzni.

Amerika túl messze van...

Egyéb tervei nincsenek az új esztendő kapcsán. Egy biztos: hiába rajong a Dallas Cowboysért, nem megy Dombiékkal amerikaifocis túrára az Egyesült Államokba, mert az az egy éppen elég volt néhány évvel ezelőtt.

Nem fogok még egyszer 11 órát repülni Dallasig! Jó nekem az amerikaifoci a tévében is!

A DVSC-ről vagy jót, vagy semmit! Jót most sajnos nehéz lenne, ezért inkább szóba sem hozzuk a témát. Kivánj hármat 2022-re! – mondom neki búcsúzóul, de ő csak egyet kér: legyen vége egyszer s mindenkorra a koronavírus-járványnak, és mindenki kapja vissza a teljes életét!

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Debreceni 21-es: Sándor Tamás, aki megfejti a horvát foci titkát]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Sokáig enerváltan, elképzelés nélkül játszott a DVSC – a találkozó végére jött bele a játékba.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés