Karikó Katalint díjazták Debrecenben

Karikó Katalin kapta a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” elismerést, a kutatóbiológus, biokémikus professzor, akinek a nevét immár világszerte ismerik a nevét, december 14-én vette át a plakettet a Debreceni Egyetemen.
Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Karikó Katalin kiemelte, számára minden díj speciális. – Kisújszálláson laktam, csak nyolcvan kilméterre innen, Debrecenre mint a tudomány legközelebbi fellegvárára tekintettem. A korábbi díjazottak egy részét ismerem, nagy tisztelettel vagyok irántuk. Carl H. June például, aki 2015-ben kapta meg ezt az elismerést, kollégám és barátom is egyben. Egy ilyen csapathoz tartozni nagy elismerés, amit köszönök, hálás vagyok érte – jelentette ki.
Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese felvezetőjében kiemelte, a díjat azoknak a tudósoknak ítélik oda, akik nemzetközi visszhangot kiváltó felfedezéseket, módszereket dolgoznak ki. – 2019 novembere óta az egyik legfontosabb dolog, ami történt, hogy a vakcináció megoldást talált a világjárványra. Egyetemünk mindig is abba az irányba kívánt haladni, hogy a tudomány új felfedezéseit elismerje, dolgozóinak példát, utat mutasson. A tudomány nemcsak azért fontos, hogy új felfedezéseket tegyünk, hanem azért is, hogy a mindennapi életünk jobbá, könnyebbé, élhetőbbé váljon. Ezért nem volt kérdéses, hogy idén a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának professzorai Karikó Katalint választják – mondta. Hozzátette: Karikó Katalin a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatásával örökérvényű útmutatást adott a debreceni intézmény számára.
[Beillesztett cikk: Volt egy pont, amikor Karikó Katalin elérzékenyült]
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, Mátyus László a 2003-ban alapított elismerés odítélésének módjáról közölte: a kar tanárai tetszőleges számú előterjesztést tehetnek a díjazandó személyre, azt követően egy 15 tagú bizottság részletesen megtárgyalja a javaslatokat, és a végén a professzorok titkos szavazással választanak. – A múltbeli alkalmaktól eltérően az idei szavazás nagyon egyértelmű volt. Onnantól, hogy megérkezett az első, Karikó Katalinról szóló javaslat, a jelölés folyamata szinte le is zárult, és az sem volt kérdéses, hogy ő lesz a 2021-es díjazottunk – jelentette ki. Magas szintű oktatás – jegyezte meg – a tudomány művelése nélkül nem lehetséges.
Papp Zoltán dékánhelyettes – személyes megindultsága mellett – beszélt a kutatóbiológus életútjáról.
– A szintetikus mRNS alapú technológia az örökítőanyaggal kapcsolatos eljárásoknak újszerű megközelítése, amelynek a kifejlesztésében Karikó Katalin érdemei elévülhetetlenek. Több évtizedes munka vezetett ahhoz, hogy ezzel a szinttikus mRNS-sel a világ kutatói mára mint eszközzel számolnak és áttörést ért el a pandémia terén. Karikó Katalin nagyszerűsége abban rejlik, hogy ő közvetlenül az RNS-eket próbálta bevinni a sejtekbe, amely igen nagy kihívás. Hiszen a kívülről jött RNS egyrészt „nem szeret” bejutni a sejtbe, ott gyorsan lebomlik és nem biztos, hogy betölti azt a funkcióját, mint amit a DNS-ről átírt saját RNS tud megvalósítani. Tehát volt egy sor olyan technikai-technológiai kérdés, amelyek leküzdésére több évtizedes, töretlen munkára volt szükség Szegedtől az Egyesült Államokon át Németországig. Ezek a módszerek, amelyek mára rutinszerűen állnak rendelkezésünkre, messze túlmutatnak az új koronavírus elleni vakcinán. Hiszen ez a szintetikus RNS-technológia várhatóan számos más betegség leküzdésben is áttöréssel kecsegtet a daganatostól az örökletes betegségekig
– mutatott rá Papp Zoltán. Hangsúlyozta: Karikó Katalin életútja példaértékű a jelen és a jövő generációk számára.
A tudós a sajtó néhány kérdéseire is válaszolt.
RaL






























