Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Első számú karmester lehet a válogatottban a DVSC irányítója

| 2021. 11. 30. | 12:59:00
Vámos Petra, debreceni kézilabdázó új szerepköréről (is) mesélt.
Első számú karmester lehet a válogatottban a DVSC irányítója
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar női kézilabda-válogatott számára december 2-án 20 óra 30 perckor a szlovákok ellen elkezdődik a világbajnokság négy debreceni résztvevővel: Vámos Petra, Tóvizi Petra, Bordás Réka, Planéta Szimonetta. A csapat november 30-tól már a csoportkörös mérkőzések helyszínén (Llíria) végzi el az utolsó simításokat.

Vámos Petra, a DVSC és a nemzeti együttes irányítója a felkészülés célegyenesében a Nemzeti Sportnak mondta el meglátásait. – Az erőm és a koncentrációm száz százalékára lesz szükségem ahhoz, hogy helyt tudjak állni a tornán – mondta. Majd a 21 éves karmester azt is hozzátette, hogy lépésről lépésre kell haladniuk ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el a világversenyen.

– A saját játékunkat kell játszani, végig remekül kell koncentrálni. Úgy érzem nagy potenciál van bennünk, bízom magunkban.

Vámos Petrára most először vezető szerepkör hárulhat – Golovin Vlagyimir együtteséből hiányzik két irányító, Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó, így a karmesteri posztra joggal lehet első számú jelölt a debreceni kézilabdázó. – Kissé hirtelen kerültem új szerepkörbe, hiszen a tokiói olimpián még két rutinos irányító is előttem volt a posztomon. Igyekszem megállni a helyemet, nem görcsölni és nagy terhet magamra venni – vélekedett az új lehetőségről Vámos. A fiatal irányító elmondása szerint jól érzi magát a válogatottnál, ez pedig abban is megkönnyítheti a dolgát, hogy a tanult taktikai elemeket jól építse be a játékba, ahogy tette azt sokszor, váratlan megoldásokat is belecsempészve az olimpiai küzdelmekbe. – Akkor tudtam húzni váratlan dolgokat, de ezen a szinten sokat videóznak már a csapatok, biztos, hogy készülnek belőlem is – mondta el a motivált kézis.

A magyar nemzeti csapat az olimpiai címvédő franciákkal vívott két felkészülési mérkőzést is, az egyiken 33–28-ra, a másikon 29–28-ra kaptak ki a mieink.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Edzőmeccset játszik a válogatott.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés