Százhatvan éve született az ember, akinek a hagyatéka naggyá tette Debrecent

Borosjenői és szegedi gróf Tisza István (teljes nevén Tisza István Imre Lajos Pál) 160 évvel ezelőtt, 1861. április 22-én született. Kétszer volt a Magyar Királyság miniszterelnöke, először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között (egyben a király személye körüli miniszter). A Magyar Tudományos Akadémia tagja, dunántúli református főgondnok.
Egyetemi ünnepnap
Nevéhez a debreceni és a magyar oktatás szempontjából egy jelentős esemény kapcsolódik: meghatározó szereplője volt a debreceni egyetemalapításnak, neki tulajdonítják, hogy a cívisváros lehetőséget kapott a felsőoktatási intézmény alapítását tervező városok versenyében. Az intézmény 1914-ben kezdte meg működését három karral, akkor még a Református Kollégiumban.1920 decemberében Barabási Kun József jogászprofesszor kezdeményezte, hogy a Debreceni Egyetem a Református Kollégium egykori diákjának, az egyetem létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett néhai miniszterelnöknek, Tisza Istvánnak a nevét vegye fel. Az intézmény 1921. június 5-én vette fel az 1918. október 31-én mártírhalált halt államférfi nevét, így az egyetem elnevezése Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemre változott. Április 22-ét, Tisza István születésnapját pedig egyetemi ünnepnappá nyilvánították. A húszas-harmincas években az egyetem vezetése rendkívül fontosnak tartotta Tisza István emlékének őrzését: szobrot állítottak az egykori miniszterelnöknek.






























