„Amikor a kezeim között halt meg egy gyermek, tehetetlenségemben kirúgtam volna a ház falát”

Ujvárosy András mentőtiszt igazi legendává vált 47 év odaadó szolgálata alatt. Karrierje során minden szakmai elismerést megkapott, amit csak lehetett, pályája megkoronázásaként pedig Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől dicsérő oklevelet vehetett át. A kitüntetésein túl társadalmi funkciókat is betölt: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Hajdú-Bihar Megyei területi szervezetének alapellátásáért felelős alelnöke a kamara megalakulása óta; a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület választmányi tagja, és négy éven át tagja volt a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság vezetőségének is.

Ujvárosy András nagy álma az „egyetem fura urának” köszönhetően nem vált valóra, ugyanis érettségi után, 1974-ben nem vették fel a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára, így részben szülő indíttatásra – hiszen édesanyja a mentőszolgálatnál dolgozott – került a mentői pályára. Kezdetben szakképzetlen mentőápolóként, majd általános ápolóasszisztensként, később mentőszakápolóként tevékenykedett, közben főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytatott. – Az akkori mentőtisztnek keresték az utódját. 24 éves voltam, tanultam és dolgoztam. A főorvos úgy döntött, hogy erre a feladatra alkalmas vagyok, de a döntés a főigazgatóé, aki nagyon kemény ember volt, félt tőle mindenki, de sok mindent is tanultam tőle; szakmát, fegyelmet, pontosságot. A beszélgetésünk során állandóan azt hajtogatta, mennyire fiatal vagyok, majd közölte, na jó, kipróbáljuk! – emlékezett vissza Ujvárosy András.

Megyei főápolóként folytatta munkáját, majd a főiskola elvégzése után, 1984-ben vezető mentőtiszt lett.

A hajdúböszörményi születésű mentő emlékeztetett, a vonulásoktól kinevezése után sem búcsúzott el. Bár a vezető mentőtiszti munka operatív irányítói tevékenység, ő hétfőnként esetkocsira ült, és mentette az emberek életét. Mint mondta, nemcsak az Országos Mentőszolgálat, hanem ő is ragaszkodott ehhez, mert nem akart „elszakadni a valóságtól”. A főiskola után azonban mégiscsak szerepet kapott életében a Debreceni Egyetem, de nem mint hallgató, hanem mint tanító lépett be az intézmény falai közé. – Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az országban először a Debreceni Egyetemen valósult meg a sürgősség, mint önálló diszciplína oktatása. Külön óra-  és tanrend alapján oktattuk, és ebben azóta is tevékenyen részt veszek – fogalmazott.

Ujvárosy András a Janus Pannonius Tudományegyetemen (mai nevén Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar) elvégezte a humánszervező szakot, a diploma megszerzése után – Szép Imre főorvossal és az egyetem segítségével – 1998-ban Nyíregyházán elindították az első nappali tagozatos mentőtisztképzést. A jelenleg felmentési idejét töltő mentőtiszt januárban még vizsgáztatott Nyíregyházán. – A tanítványaimnak próbáltam úgy átadni a sürgősséget, az ehhez szükséges tudást, hogy ne csak a szakmára figyeljenek, hanem különböző emberi attitűdöket, élethelyzeteket is vegyenek figyelembe. Például azt, hogy hogyan kell bánni egy kiszolgáltatott, rossz helyzetben lévő emberrel. Ez volt az oktatási filozófiám – közölte. Arra a kérdésre, hogy mi volt pályája legszebb pillanata, nem tudott válaszolni, mert mint mondta, nem egy ilyen volt. – A napokban gondolkoztam el rajta, hány sikeres újraélesztésem volt, de nem tudtam számszerűsíteni. Jó érzéssel töltött el, amikor a megmentett beteg megköszönte, amit tettünk érte. A egyik legrosszabb pillanatra azonban emlékszem, és soha nem fogom elfelejteni. Egy kétéves gyermek nem kelt fel a délutáni alvásból. Kimentünk a  családhoz, másfél órán át próbáltuk újraéleszteni a gyereket, de nem  jártunk sikerrel. Azt az érzést nem tudom elmondani, milyen, amikor küzdünk, de veszítünk, és a tehetetlen düh miatt legszívesebben kirúgná az ember a ház falát. A kicsi meghalt, elveszítettük, majd amikor az eseményt dokumentáltuk, megláttam, hogy a gyerek napra pontosan akkor született, amikor az én lányom – emlékezett vissza szomorúan. – Borzasztó az is, amikor hajnal háromkor két idős ember közül az egyiket el kell vinni, mert beteg, és a párja nem tud vele menni, de kikíséri a mentőig, ott megsimogatják egymást és tudjuk, soha többé nem találkoznak – tette hozzá. Mint mondta, nehezen dolgozza fel az ilyen eseményeket, de soha nem kért pszichológiai segítséget, „csak” helyreteszi magában a dolgot.

Állítása szerint sok jót adott az elmúlt 47 év, de természetesen voltak kudarcok is, egy-két szakmai dolog, amit nem sikerült megvalósítania.

A koronavírus az elmúlt egy évben nagy nyomást helyezett a mentőkre. Ujvárosy András elmondta, hogy a pandémia miatt minden szinten nagy teher szakadt a mentőszolgálatra. Hozzátette, a koronavírus csak egy dolog, de a járvány nem vette figyelembe, hogy azon feladataikat is el kell látniuk, amik a vírus előtt is megvoltak. A mintavételezés, a beöltözések és a rengeteg adminisztráció mellett ugyanúgy adódtak balesetek, magasból esések, újraélesztések. Nagy áttörésnek nevezte, hogy a társadalom egyre jobban elfogadja és egyre nagyobb tisztelet övezi a mentőket. Kiemelte, hogy ebben jelentős része van a PR-nak, de szerinte annak is köszönhető, hogy a mentők minden szinten bizonyítottak és bizonyítanak nap mint nap. Nem omlottak össze a koronavírus kapcsán sem, hanem ugyanolyan odaadással végezték feladatukat, mint előtte. – Érezhető a javulás a közlekedési morálban is. Ha meghallják a szirénát, húzódnak, próbálnak engedni minket. A mindennapi kommunikációban is elfogadóbbak. Régebben volt rá példa, hogy agresszíven közelítettek felénk, ma már ritkán fordul elő ilyesmi. Rengeteg köszönőlevelet kaptam a pályám során, és bízom benne, hogy sok embernek változtattam meg az életét – mondta. Hozzátette, nemcsak a megítélésük változott az évek alatt, de a politikai akarat is hozzájárult ahhoz, hogy világszínvonalú autókkal,felszereltséggel tudjanak elindulni életet menteni. Mint mondta, Debrecenben van elég mentő, az eszközök is újak és az autók száma is megfelelő.