Hatalmas küzdelmekkel indult a debreceni 3x3 World Tour-viadal

Hatalmas küzdelmekkel indult a második debreceni 3x3 World Tour verseny. A hétvégén kissé leszereplő Novi Sad erődemonstrációt tartott, viszont több végső győzelemre esélyes csapat is a várakozások alatt teljesített.
Délelőtt rendesen ráijesztett a szervezőkre és a csapatokra az időjárás, ám a verseny kezdetére abbamaradt a heves esőzés, sőt a küzdelmek már újra napsütéses időben rajtoltak. Egy selejtezőkörrel indult a második debreceni World Tour forduló, ahol nem született különösebb meglepetés, a hétvégén a negyeddöntőig jutó Piran ha nehezen is, de legyőzte a belga Antwerp és az orosz Gagarin gárdáit.
A főtáblán egyből a csoportkör talán legnagyobb rangadójával indult a meccsdömping, a vasárnap aranyérmet -és 40 ezer dollárt – szerző Liman a 2019-ben az elődöntőig jutó szaudi Jeddah együttesével találkozott. Az újvidékiek két helyen is változtattak a tornagyőztes négyeshez képest, Kojics és a második napon extázisban játszó Sztojacsics helyett Makszim és Milan Kovacsevics kerültek csapatba. Bár féltávnál a Liman már öt ponttal is vezetett, ellenfelük hatalmas hajrát indított, és fél perccel a vége előtt már ők vezettek két egységnyivel. Az újvidékiek az utolsó másodpercekben azonban egy duplával hosszabbításra mentették a találkozót, amit végül egy újabb távolival meg is nyertek.
Ami ezután következett, arra senki sem számított, hiszen a Lausanne viszonylag simán, 21-15-re legyőzte a szerbeket. Az harmadik összecsapáson ugyanakkor 16-14-re nyert a Jeddah, így körbeverés alakult ki, s a 3x3 szabályai szerint ilyenkor a dobott pontok számítanak. Így a Liman lett a csoportelső, a szaudiak a másodikak, és a svájciak húzták a rövidebbet.
A B-csoportban a Novi Sad játékán érződött, hogy van némi hiányérzetük az első tornán nyújtott produkciójukkal kapcsolatban, ennek a Humpolec és a Ulaanbaatar itta meg a levét, előbbit 21-7-re, utóbbit 21-6-ra gázolták el Ivosevék. Az utolsó csoportmeccsen a mongolok diadalmaskodtak, így ők jutottak a legjobb nyolc közé.
A C-jelű trióban a vasárnapi bronzérmes Riga várt a magyar válogatottra, ám hiába küzdöttek nagyot Koma Dánielék, esélyük sem volt a lettekkel szemben, mivel Keller Iván sérülése miatt csak hárman tudták vállalni a játékot. A szerb Ub ezt követően újabb meglepetést szállított, hiszen Miroszlav Pasaljics vezérletével 21-16-ra legyőzték a kissé fáradtan mozgó riválisukat. Nemzeti csapatunknál Demeter Attila is kisebb sérülést szedett össze, így az utolsó mérkőzésre már nem tudtak kiállni, így a harmadik hely maradt a csoportban.
A végső győzelemre szintén esélyes New York Harlem a Pirannal találkozot a D-csoport nyitányán. A selejtezőből felkerülő szlovének jól tartották a lépést, sőt 15-14 arányban még vezettek is, ám ekkor jött az előző szezon MVP-je, Dominique Jones és hét egymást követő ponttal lezárta a mérkőzést (21-15). A litván Sakiai ellen is hasonló izgalmakat láthatott a debreceni publikum, de az utolsó percekben újra az amerikaiak koncentráltak jobban, így megnyerték a csoportot. Az utolsó, még kiadó negyeddöntő helyet nagy csatában a szlovénok szerezték meg, ám várhatóan ennél jóval többet kell majd nyújtaniuk, ha partiban akarnak lenni holnap a lendületbe jövő Novi Sad-dal.






























